10p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Március 7-ig jegyezhető az OTP Alapkezelő tőkevédett alapja, az OTP AI Infrastruktúra Alap. A részletekről, például, hogy miért indították az alapot, miért ebben a témában, mibe fektetik a befektetőktől összegyűlt pénzt, kiknek lehet jó alternatíva e befektetési alap, Tombácz Dóra Katalint, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserét kérdeztük.

Bár ma az egyik legdivatosabb kifejezés az AI, vagyis a mesterséges intelligencia, talán érdemes egy kicsit összefoglalni, mi is ez, mi mindent kell ide érteni, mióta beszélhetünk róla?

A mesterséges intelligencia (vagy AI, azaz artificial intelligence) egy gyűjtőfogalom, ami számítógépes rendszereket és alkalmazásokat takar, amik az emberi intellektus működéséről leképezett módszertant használják fel. Így az emberi intelligenciához hasonló feladatok elvégzésére képes, mint például a tanulás, problémamegoldás, mintafelismerés és döntéshozatal. Az AI nem egyetlen technológia, hanem számos különböző megközelítés és alkalmazás összessége.

Az AI története korábbra nyúlik vissza, mint gondolnánk. Már az 1950-es években megfogalmazódtak az alapvető koncepciók, sőt Dartmouthban már az első AI konferenciát is megrendezték. Az áttörés azonban csak a 2010-es években kezdődött, amikor nagy mennyiségű adat feldolgozására és elemzésére lett képes az AI, illetve a számítási kapacitások elkezdtek ugrásszerűen növekedni. Ekkor jelentek meg a fejlettebb algoritmusok, a neurális hálók és deep learning („elmélyült tanulás”), amelyek az AI legfontosabb részterületei. Ezek olyan algoritmusok, amelyek az emberi agy működését próbálják modellezni.

Röviden összefoglalva: A neurális hálók az emberi agy idegsejtjeinek működését utánozzák, egymással összekötött „neuronok” hálózatán keresztül. Minden kapcsolatnak van egy súlya, ami a tanulás során változik, a hálózat képes mintákat felismerni, és általánosítani új helyzetekre. A deep learning a neurális hálózatok továbbfejlesztett változata, amelyben több rejtett rétegben épülnek a neurális kapcsolatok egymásra (ezért„ mély”), amivel képes komplex összefüggések automatikus felismerésére. Ezt használjak képfelismerésre, beszédfelismerésre, -értelmezésre és például játékokhoz is. A deep learning azért tekinthető áttörésnek, mert kevesebb emberi beavatkozást igényel, és folyamatosan javuló teljesítményt tud produkálni.

Ez a terület különösen fontos az AI befektetések szempontjából is, mivel a deep learning fejlődése közvetlenül befolyásolja a hardver iránti keresletet, ami hatással van olyan cégek értékére, mint az NVIDIA vagy az AMD.

Tud példákat mondani a mindennapi életből, amiről talán fel sem tűnik nekünk, hogy mesterséges intelligencia, de használjuk?

Mára a gyakorlati felhasználás jelentősen kiterjedt, a legismertebb alkalmazási területek és módszertanok a nyelvi modellek, képfelismerés és -generálás, önvezető rendszerek, prediktív elemzések, orvosi diagnosztika, illetve akár pénzügyi elemzések készítése is.

Rengeteg ilyen példa létezik a mindennapi életből, amivel találkozunk nap mint nap. Csak, hogy a legizgalmasabbakból hozzak pár példát: a robotporszívók AI segítségével térképezik fel a szobákat, az okostelefonok automatikusan feljavítják a képminőséget, de akár a filterek is ilyenek, vagy az, hogy Siri és Alexa rossz kiejtéssel is megértik a beszélt szöveget AI segítségével; a Netflix-en a sorozat-ajánlásokat is AI szabja személyre számunkra esténként, a Facebook ismerős ajánlásai, és még sorolhatnánk. Már mindenki találkozott olyannal, hogy online vásárlásnál több áron találta meg ugyanazon az oldalon ugyanazt a terméket más időpontban, ezt az ároptimalizálást is sok esetben AI szoftver végzi. AI használatával állnak elő a fitness appok és alvásfigyelő rendszerek javaslatai is. A kevésbé személyes felhasználáshoz köthető, de nagyon érdekes például a sportfelvételeknél a kamera, ami automatikusan követi a történéseket AI segítségével, de az időjáráselőrejelzésben is széles körben használják. Közeli és egyre többet emlegetett téma, hogy a banki csalások kiszűrésében is ilyen rendszerek védenek bennünket, amikor gyanús tranzakciókat blokkolnak.

Tombácz Dóra Katalin szerint az MI jelenleg izgalmas és jelentős figyelemmel kísért szektor
Tombácz Dóra Katalin szerint az MI jelenleg izgalmas és jelentős figyelemmel kísért szektor
Fotó: Németh Dániel

Melyek a legismertebb ezzel foglalkozó fejlesztő cégek?

A legismertebb talán az OpenAI, amelynek a nevéhez fűződik a Chat GPT, ennek legnagyobb befektetője a Microsoft, ők elsősorban nyelvi, és képalkotási modelleken dolgoznak. Természetesen a Google is fontos szerepet tölt be, a DeepMine-t vásárolta meg, illetve a Gemini tartozik még hozzá, ami a Chat GPT versenytársa. A Meta (Facebook) sem maradhat ki, LLaMA projektjével, illetve szintén egy új fejlesztő az Anthropic. Ezen kívül vannak felhő szolgáltatók, ezen a területen az Amazon, a Google és a Microsoft mellett fontos szereplő az Oracle, illetve vállalati felhasználásban domináns az IBM és a Salesforce is.

Gyakran fel szokott merülni az Nvidia neve, illetve az ASML is, de ezek inkább a fizikai hálózati kapacitások kiépítéséhez kötődő vállalatok. Főbb chipgyártók a Samsung, TSMC és Intel. Ezek a szereplők túlnyomó részben amerikai cégek, amiket jól ismerhetünk korábbról is. Vannak európai (Mistal AI) és ázsiai versenytársak is (Alibaba Qwen-je, Baidu, SenseTime, ByteDance, Naver), vagy az elmúlt hetekben a piacokat megbolygató DeepSeek AI, amelyet egy kínai Hedge Fund fejlesztett. Ezek jelentősen kisebb méretűek, jellemzően regionális fókuszúak, és sokkal specializáltabb a tevékenységük. Fontos kiemelni, hogy Európában a szabályozás szigorúbb, ami megnehezíti a gyors fejlődést.

A kínai DeepSeek berobbanása nemrégiben nagyon lehúzta az amerikai tech szektort, megingatta az AI-beruházásokba vetett bizalmat, és a tőzsdén eladási hullámot váltott ki. Mik rövidtávú várakozások, mikor normalizálódhat a piac?

A kínai fejlesztésű DeepSeek, egy rövid idő alatt fejlesztett AI, ami hasonló minőségű és képességű, mint a legújabb amerikai versenytársai, csak sokkal kevesebb kalkulációs és infrastrukturális kapacitást használ fel.  Az eddig szinte törhetetlennek tűnő kapacitás bővülési trendet ez a hír megrázta. Ez alapjaiban kérdőjelezte meg azt a korábbi felvetést, amire minden eddigi eszközértékeltség alapozott, hogy óriási számítási kapacitás szükséges az AI szoftverek fejlesztéséhez. Csak, hogy kontextusba tudjuk helyezni, a modellek egyre frissebb verziói egyre több paraméterrel rendelkeznek (chatGPT-3175 milliárd paraméter, chatGPT-4 becsült 1,8 trillió paraméter, ezzel szemben DeepSeek csak 671 milliárd, de GPT4-gyel összehasonlítható a teljesítménye).

A több paraméter eddig több feldolgozási teljesítményt igényelt. Jelenleg a GPT-4 működtetése több száz háztartás energiafogyasztásának megfelelő energiát használ fel, ami hatalmas mennyiségű hőt termel, aminek a hűtését is meg kell oldani. Emiatt az adatközpontoknak ipari hűtési infrastruktúrára van szüksége.

A mesterséges intelligencia modellek olcsóbbá válása több ezzel foglalkozó elemző szerint egy pozitív hír a tőkepiacoknak, mivel felgyorsíthatja újabb termékek és szolgáltatások fejlesztését, és szélesebb körűvé teszi az AI felhasználását. Én azt gondolom, hogy ez a hír nem fogja fundamentálisan megingatni a piacot, és átrajzolni a trendeket. Egy kis megnyugvás már most is látszik, de az említett esemény azt mindenképpen megmutatta, hogy mennyire sok tőkeáttétes pozíció van a tőkepiacon, és sok az automatikus eladás. Látszik, hogy ez egy volatilis (hirtelen, gyakran, akár nagyot is változó) és nagyon sokak által követett szektor. A nagy mozgások előnye nyilván az is, hogy jó időzítéssel potenciálisan sokat lehet keresni, ezért is olyan attraktív.

Térjünk át a beszélgetésünknek apropót adó  OTP AI Infrastruktúra Alapra, amely egy tőkevédett alap, amelyet március 7-ig lehet jegyezni, és amelyet Ön kezel. Mesélne nekünk az alapról?

Az alapba történő befektetéssel olyan vállalatok részvényeinek teljesítményéből lehet részesedni, amelyek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiák és alkalmazások infrastruktúrájának biztosításához járulnak hozzá.

S miért pont ezt az iparágat célozták meg?

Ez egy jelenleg izgalmas és jelentős figyelemmel kísért szektor. Mi pedig olyan témát akartunk választani, amiben hozampotenciál rejlik, és ami emellett sokak számára érdekes is, sokan szeretnének részesedni a felfutásából.

Tombácz Dóra Katalin úgy véli, az MI-ban hozampotenciál rejlik
Tombácz Dóra Katalin úgy véli, az MI-ban hozampotenciál rejlik
Fotó: Németh Dániel

Az alap hozamát a mögöttes befektetés, a Solactive Global AI Infrastructure Index NTR-re szóló opció futamidő alatt elért teljesítménye határozza meg. De mit is jelent ez? Azt, hogy tőkevédelmen felül elérhető hozam az indexben szereplő vállalatok részvényeinek árfolyamalakulásától függ. Viszont az nagyon fontos, hogy ha a kiindulási értékhez képest csökkenne a részvények árfolyama, az alap akkor sem szenved el veszteséget a tőkevédelemnek köszönhetően.

A kiválasztott index elsősorban nem AI fejlesztő szoftver cégeket foglal magában, hanem meghatározó fizikai infrastruktúrát gyártó és fejlesztő vállalatokat. Ez a szektor az elmúlt pár évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. Néhány olyan cég, amely a számítási kapacitások kiépítésével, a szükséges eszközök/chipek beszállításával, illetve a hálózat fejlesztésével foglalkozik, jelentős piaci előnyre és pozícióra tett szert, amit a magas belépési korlátok miatt jó ideig meg is fognak majd tartani. Az a véleményem, hogy ez nem csak egy trend, hanem a nagy növekedés egy technológiai forradalom eredménye, ami ki tud terjedni más szektorokra is. Ez egyre szélesebb körű felhasználást eredményez majd, ezáltal biztosítva a hosszú távon fenntartható keresletet. A felhasználási területek bővülése és az AI gazdasági integrációja magával vonzza az infrastruktúra fejlesztésének további igényét is.

Említette a tőkevédelmet. Hogyan biztosítja ezt az alap?

A tőkevédelem annak köszönhető, hogy az alap eszközeinek minimum 85 százaléka kötvényekbe, betétekbe és más kamatozó eszközökbe kerül befektetésre. Ezeknek az árfolyama kiszámíthatóbb, mint mondjuk a részvényeké, és kamatot és kupont fizetnek, de ami a legfontosabb, hogy lejáratkor visszafizetik a tőkét.  Emiatt attól egyáltalán nem kell tartani, hogy valaki elveszítheti a befektetett pénzét.

Kell devizakockázattal számolnia annak, aki befektet ebbe az alapba?

Egyáltalán nem kell devizakockázattal számolni, ezt a „veszélyfaktort” teljes mértékben kezeljük az alap menedzselése során.

A vételi jutalék eltörlése mellett milyen egyéb költségekkel kell számolni a befektetés során (például kezelési díj, adminisztratív költségek)?

Az alapra csak vagyonkezelési díjat számolunk, ezen felül a szokásos adminisztratív költségek terhelik, mint például felügyeleti díj, letétkezelői díj, könyvvizsgálói díj, stb.

Van lehetőség a futamidő lejárta előtt eladni a befektetési jegyeket, és ha igen, az milyen költségekkel jár?

Mivel ez zártvégű alap (több mint három évre jön létre), ezért nincs aktív forgalmazása a jegyzési időszak lezárulását követően. Ez azt jelenti, hogy nem lehet a befektetési jegyeket sem megvenni sem eladni a forgalmazón keresztül. Az alap az indulást követő egy hónapon belül bevezetésre kerül a Budapesti Értéktőzsdére, ahol a tőzsdei részvényekhez hasonlóan lehet majd vele kereskedni. Ennek köszönhetően az árfolyamot majd a keresleti és kínálati tényezők határozzák meg.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül nyilvános ajánlattételnek, befektetési ajánlásnak, befektetési tanácsadásnak vagy befektetési elemzésnek. Részletes információk az OTP Alapkezelő honlapján találhatók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:34
Felemásan alakulnak az árak.
Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG