José Mourinho, aki köztudottan nem szeret második lenni, levette nyakából az ezüstérmet a díjkiosztó után, és kidobta azt a lelátóra csapata szurkolói közé. A szerencsés nyertes egy 10 év körüli kisfiú lett. Íme:
„Az aranyakat megtartom, az ezüstöket elajándékozom” – mondta később az AS Roma vezetőedzője, aki egészen tegnapig az összes Európa Liga és Bajnokok Ligája döntőjét megnyerte. A tegnapi vereséget viszont nehezen viselte: a Puskás Aréna garázsában például azt kiabálta a mérkőzés játékvezetőjének, Anthony Taylornak, hogy egy „kib…ott szégyen vagy”.
A Roma-Sevilla EL-döntő a rendes játékidő és a hosszabbítás után is 1:1-re végződött, tizenegyesekkel azonban végül a spanyol csapaté lett a trófea. A találkozón több véleményes bírói döntés született, ilyen szempontból tehát részben érthető a portugál sikeredző dühe.
És még egy szó a szurkolókról. Nem, nem verték szét Budapestet, és nem, nem pusztították el a Liszt Ferenc teret – hiába állítja utóbbit és sugallja előbbit alighanem politikai okokból Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, valamint Facebook-bejegyzését átvéve számos lap. (Magyarul: a momentumos polgármester feltehetően kormányzati eseményként azonosította a döntőt – miközben nyilván nem az –, és ezért megpróbálta befeketíteni.)
A szemetelés ugyanis nem rombolás, hanem a tömegesemények – amúgy sajnálatos – velejárója, mint ahogy a virágágyások amúgy szintén nem üdvözlendő megtiprását is nehéz lenne a féktelen futballhuliganizmussal azonosítani. A kisebb verekedéseket pedig főleg lengyel „szurkolók” provokálták ki, akik régebbi „sérelmek” miatt vadásztak Sevilla-drukkerekre.
Bármerre jártam a városban a mérkőzés előtt – a Vörösmarty tértől kezdve az Andrássy úton át a Hősök terén felállított szurkolói zónáig –, mindenhol békésen éneklő, üldögélő, iszogató drukkereket láttam. Fiatalokat, időseket, párokat, családokat.
Szurkolókat, akik szemlátomást kiválóan érezték magukat a kora nyári budapesti napsütésben, és némi városnézéssel kötötték egybe a meccsnézést. Pusztításnak, rombolásnak nyoma sem volt, az agressziónak még a szikrája sem volt benne a levegőben.
Az volt a benyomásom, hogy a Sevilla- és Roma-drukkerek a világ talán legjámborabb szurkolói, akiknek eszük ágában sincs szétkapni a várost. Nem olyan típusú emberek, nem ezért jöttek, és ha tudnák, valószínűleg nem értenék, hogy Magyarországon miért keveredik bele még egy nemzetközi meccsbe is a belpolitika.
Ünnepként tekintettek a döntőre, és sikerült is azzá tenniük az eseményt – minden más híresztelés politikai célú hisztériakeltés.
