Ahol a nagy ravasz született – Kopogj be Shakespeare házába!

„E kies hazában mutass nekem, egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William” – Bereményi Géza és Cseh Tamás örökzöldjét dúdolja az ember, amikor közelít a Tudor korabeli favázas épülethez.

De bármilyen okos és ravasz is volt William, talán ő se gondolta volna, hogy születése után több mint hatszáz évvel, a számára elérhetetlenül távoli XXI. században még előadják színdarabjait, és világhírű sztárok keltik életre hőseit. 

Bizonyára megrettent volna a vásznon megelevenedő, Júlia előtt térdeplő, iránta epekedő Rómeótól.

Az is hihetetlen, hogy a szülőháza – bár egyesek vitatják, hogy itt látta meg a napvilágot – épségben megmaradt, igaz, errefelé nem dúltak olyan pusztítóan a világháborúk. A Birminghamtól Dél-Keletre, az Avon folyó partján fekvő Stratford Upon Avont évente mintegy hárommillió turista keresi fel.

Meglepő, hogy a kutatók sok hiteles forrást találtak róla és családjáról, azt is kiderítették például, hogy a keresztelőjét április 26-án tartották, ezért a hagyomány 1564. április 23-át tekinti Shakespeare születési dátumának. Egyébként 1616-ban ugyanezen a napon hunyt el.

Időutazás Shakespeare korába

Stratford 1196-ban kapott városi rangot, tehát több mint 820 éves múlttal büszkélkedhet. Minden látogatónak az időutazás jut eszébe, amikor belép az ikonikus házba.

Ne reneszánsz palotát képzeljünk el, inkább puritán enteriőrt, amely persze a középkorban úri pompát jelentett, annak ellenére, hogy Shakespeare apjának „csak” kesztyűkészítő műhelye volt. Viszont az akkor nagyon keresett és rangos szakma volt, kesztyű nélkül alig jártak a polgárok (bizonyára volt ennek a higiéniai oka is), legfeljebb a pórnép.

Eleve hihetetlen élmény olyan bútorok között sétálni, ahol ez a zseni lakott. Az író gyönyörű, kézzel faragott székébe mindenki szívesen beleülne, de megérinteni ezeket a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat természetesen nem szabad. A hálószoba érdekessége a rekonstruált szövettapéta. Eredeti az étkező is, és korhű a terítési stílus, a fehér vastag vászonabrosszal és óntálakkal. Akkor még nem porcelánnal terítettek, Kína nagyon messze volt.

Járt itt Dickens és Keats is

Nem különösebben impozáns a belmagasság, egyrészt mert akkor a férfiak se nőttek 180 centisre, másrészt a magas termeket nehéz volt befűteni. A szobák is tudnának mesélni, hiszen a kőpadlót itt Shakespeare mellett a későbbi évszázadokban John Keats, Charles Dickens és Walter Scott is taposta. Miután múzeumban vagyunk, magától értetődő, hogy korabeli ruhákba öltözött fiatalok kalauzolják a látogatókat.

A belső terek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, pedig a ház tulajdonosának nemcsak az életműve volt példátlanul sokszínű, de az élete is. 

Dolgozott rakodómunkásként, matrózként, az irodalomtörténészek szerint itáliai kalandozásai ihlették a Rómeó és Júliát, A velencei kalmárt és a Szentivánéji álmot is. Később Londonban már a világot jelentő deszkákon lépett fel, majd ő vezette a színtársulatot.

Nem is Angliában lennénk, ha nem a kert volna a másik főszereplő. Sok asztal és pad hívogatja itt a turistákat.

Külön érdekesség, hogy az író feleségének szülőháza is nyitva áll a látogatók előtt. Anne Hathaway vagy Hataway, többféle írásmód fellelhető (a híres színésznőnek természetesen csak névrokona) egy mézeskalácsszerű házikóban lakott. Jórészt épségben megmaradtak a személyes tárgyai, eredeti bútorai. 

Az ő kertjét is gondosan ápolják, sőt, amikor ott jártam, feltűnt, hogy zöldségeket, gyümölcsöket is termesztenek benne.

Virágözön, angol stílusban

Stratford Upon Avonba kora nyáron érdemes menni, ilyenkor tobzódik igazán a hatalmas park, ami tipikusan angol stílusú, laza, mégis gondosan megtervezett. A kertészek figyelnek arra, hogy mindig teljes pompájában nyíljon valamelyik virág. Amiket felismertem: Ilex sövények, óriási cédrusfa, különleges fajta muskátlik, bársonyvirág, tátika – azaz hivatalos nevén nemesített oroszlánszáj. Az egyik kertészeti szakmagazin szerint angol rózsa, margaréta, lángvirág, ökörfarkkóró, mályvacserje, cickafark és kúpvirág is szokott itt virulni.

Aki a városba érkezik, szétnéz a környéken is, nem utolsósorban azért, mert itt található a világhírű Royal Shakespeare Company, amely három színházat működtet a városban. 

A turistaáradatnak köszönhetően egyre fejlődik a turisztikai infrastruktúra.

Ha már túl vagyunk a háznézésen és a szuvenírboltokon, pihenjünk kicsit a templomokban, főleg a Holy Trinity Church-ben, mert itt található a nagy drámaíró síremléke. 

A turisták többsége a briteken kívül francia, német és amerikai, de ritkán magyar szót is hallani.

Nem lett cirkuszi látványosság

A közösségi médiában rengeteg követője van Shakespeare-nek, sőt, olyan népes a rajongótábora, mint egy popsztárnak. Szülőházának mása létezik a délkelet-angliai Surreyben, sőt Japánban is. (Az ázsiaiak hajlamosak importálni a világ nevezetességeit és felépíteni hazájukban a másolatukat.) A kópiák előtt is napokig állnak sorba a látogatók.

Az eredeti, stratfordi épületnek voltak ma már kevéssé emlegetett, dicstelen korszakai is.„Igazán szívet melengető ereklye” – ezzel a dicsérő hirdetéssel bocsátották árverésre 1846-ban a Henley Street-i házat. Röviddel később már azt híresztelték, hogy Phineas Barnum, a híres amerikai üzletember és showman tervezi megvételét, és New Yorkba szállítaná cirkusza és egyéb vásári látványosságai mellé. Szerencsére az üzletből nem lett semmi, a showman Barnum erőszakossága ellenére sem…

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.