„E kies hazában mutass nekem, egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William” – Bereményi Géza és Cseh Tamás örökzöldjét dúdolja az ember, amikor közelít a Tudor korabeli favázas épülethez.
De bármilyen okos és ravasz is volt William, talán ő se gondolta volna, hogy születése után több mint hatszáz évvel, a számára elérhetetlenül távoli XXI. században még előadják színdarabjait, és világhírű sztárok keltik életre hőseit.
Bizonyára megrettent volna a vásznon megelevenedő, Júlia előtt térdeplő, iránta epekedő Rómeótól.
Az is hihetetlen, hogy a szülőháza – bár egyesek vitatják, hogy itt látta meg a napvilágot – épségben megmaradt, igaz, errefelé nem dúltak olyan pusztítóan a világháborúk. A Birminghamtól Dél-Keletre, az Avon folyó partján fekvő Stratford Upon Avont évente mintegy hárommillió turista keresi fel.
Meglepő, hogy a kutatók sok hiteles forrást találtak róla és családjáról, azt is kiderítették például, hogy a keresztelőjét április 26-án tartották, ezért a hagyomány 1564. április 23-át tekinti Shakespeare születési dátumának. Egyébként 1616-ban ugyanezen a napon hunyt el.
Időutazás Shakespeare korába
Stratford 1196-ban kapott városi rangot, tehát több mint 820 éves múlttal büszkélkedhet. Minden látogatónak az időutazás jut eszébe, amikor belép az ikonikus házba.
Fotó: Depositphotos
Ne reneszánsz palotát képzeljünk el, inkább puritán enteriőrt, amely persze a középkorban úri pompát jelentett, annak ellenére, hogy Shakespeare apjának „csak” kesztyűkészítő műhelye volt. Viszont az akkor nagyon keresett és rangos szakma volt, kesztyű nélkül alig jártak a polgárok (bizonyára volt ennek a higiéniai oka is), legfeljebb a pórnép.
Eleve hihetetlen élmény olyan bútorok között sétálni, ahol ez a zseni lakott. Az író gyönyörű, kézzel faragott székébe mindenki szívesen beleülne, de megérinteni ezeket a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat természetesen nem szabad. A hálószoba érdekessége a rekonstruált szövettapéta. Eredeti az étkező is, és korhű a terítési stílus, a fehér vastag vászonabrosszal és óntálakkal. Akkor még nem porcelánnal terítettek, Kína nagyon messze volt.
Járt itt Dickens és Keats is
Nem különösebben impozáns a belmagasság, egyrészt mert akkor a férfiak se nőttek 180 centisre, másrészt a magas termeket nehéz volt befűteni. A szobák is tudnának mesélni, hiszen a kőpadlót itt Shakespeare mellett a későbbi évszázadokban John Keats, Charles Dickens és Walter Scott is taposta. Miután múzeumban vagyunk, magától értetődő, hogy korabeli ruhákba öltözött fiatalok kalauzolják a látogatókat.
A belső terek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, pedig a ház tulajdonosának nemcsak az életműve volt példátlanul sokszínű, de az élete is.
Dolgozott rakodómunkásként, matrózként, az irodalomtörténészek szerint itáliai kalandozásai ihlették a Rómeó és Júliát, A velencei kalmárt és a Szentivánéji álmot is. Később Londonban már a világot jelentő deszkákon lépett fel, majd ő vezette a színtársulatot.
Nem is Angliában lennénk, ha nem a kert volna a másik főszereplő. Sok asztal és pad hívogatja itt a turistákat.
Külön érdekesség, hogy az író feleségének szülőháza is nyitva áll a látogatók előtt. Anne Hathaway vagy Hataway, többféle írásmód fellelhető (a híres színésznőnek természetesen csak névrokona) egy mézeskalácsszerű házikóban lakott. Jórészt épségben megmaradtak a személyes tárgyai, eredeti bútorai.
Fotó: Depositphotos
Az ő kertjét is gondosan ápolják, sőt, amikor ott jártam, feltűnt, hogy zöldségeket, gyümölcsöket is termesztenek benne.
Virágözön, angol stílusban
Stratford Upon Avonba kora nyáron érdemes menni, ilyenkor tobzódik igazán a hatalmas park, ami tipikusan angol stílusú, laza, mégis gondosan megtervezett. A kertészek figyelnek arra, hogy mindig teljes pompájában nyíljon valamelyik virág. Amiket felismertem: Ilex sövények, óriási cédrusfa, különleges fajta muskátlik, bársonyvirág, tátika – azaz hivatalos nevén nemesített oroszlánszáj. Az egyik kertészeti szakmagazin szerint angol rózsa, margaréta, lángvirág, ökörfarkkóró, mályvacserje, cickafark és kúpvirág is szokott itt virulni.
Aki a városba érkezik, szétnéz a környéken is, nem utolsósorban azért, mert itt található a világhírű Royal Shakespeare Company, amely három színházat működtet a városban.
A turistaáradatnak köszönhetően egyre fejlődik a turisztikai infrastruktúra.
Ha már túl vagyunk a háznézésen és a szuvenírboltokon, pihenjünk kicsit a templomokban, főleg a Holy Trinity Church-ben, mert itt található a nagy drámaíró síremléke.
Fotó: Wikipédia/Sicinius
A turisták többsége a briteken kívül francia, német és amerikai, de ritkán magyar szót is hallani.
Nem lett cirkuszi látványosság
A közösségi médiában rengeteg követője van Shakespeare-nek, sőt, olyan népes a rajongótábora, mint egy popsztárnak. Szülőházának mása létezik a délkelet-angliai Surreyben, sőt Japánban is. (Az ázsiaiak hajlamosak importálni a világ nevezetességeit és felépíteni hazájukban a másolatukat.) A kópiák előtt is napokig állnak sorba a látogatók.
Az eredeti, stratfordi épületnek voltak ma már kevéssé emlegetett, dicstelen korszakai is.„Igazán szívet melengető ereklye” – ezzel a dicsérő hirdetéssel bocsátották árverésre 1846-ban a Henley Street-i házat. Röviddel később már azt híresztelték, hogy Phineas Barnum, a híres amerikai üzletember és showman tervezi megvételét, és New Yorkba szállítaná cirkusza és egyéb vásári látványosságai mellé. Szerencsére az üzletből nem lett semmi, a showman Barnum erőszakossága ellenére sem…
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
A dollár és a svájci frank viszont drágult. 
