Prága Budapesttől közúton 525 kilométerre fekszik, végig autópályán lehet haladni, vagyis aki nem is olyan korán reggel beül az autóba, az az ebédet már a cseh fővárosban költheti el. A hatósági áras „benzintrükk” – a horvát tengerparti kirándulásokhoz hasonlóan, ahol Becsehelyen térünk le a pályáról – ezen az úton is megjátszható: az M15-ösről a szlovák határ előtt,
Rajkánál lehajtva csordultig tölthetjük a tankot üzemanyaggal,
és ha nem száguldozunk a szlovák és cseh autópályákon (egyébként is óránként 130 kilométer a sebességhatár), akkor az oda-vissza 700 kilométeres etapot teljesíteni tudjuk egy tankkal. Ha mégis tankolnunk kell, akkor sem ajánljuk az autópálya melletti benzinkutakat. Egy csehországi, pálya melletti Mol-kútnál a 95-ös benzin literjét 42,90 koronáért (730 forint) adták, de a hazai olajvállalat Prágában is elkért érte 40,90 koronát (695 forint).
Útközben egy kis kitérő
Mi azonban Prágába érkezés előtt tettünk egy alig több mint 15 kilométeres kitérőt Pelhřimovba. Ez a település onnan lehet ismerős, hogy az 1983-ban forgatott Látogatók (Návštěvníci) című csehszlovák sci-fi-sorozatot itt forgatták, igaz, a sorozatban Kamenice néven futott. A Látogatók zenéjét az ismert zeneszerző, Karel Svoboda szerezte, íme, egy kis ízelítő belőle:
A sorozatban számos alkalommal látható főtér megőrizte németes hangulatát (ők lakták a XIII. századi alapítása óta) még a szocialista időkben is, bár sajnos azt a házat, melyben a sorozatban a jövőből visszautazó látogatók megszálltak, átalakították, új homlokzatot kapott, és jelenleg a városháza működik benne.
Maga a tizenhatezres kisváros rendkívül hangulatos, a november végi kellemes időjárás a turistákat is megmozgatta, és a főtéri szálloda éttermében elfogyasztott, árának megfelelő (értsd: nem olcsó, de remek minőségű) ebéd igazán megalapozta a prágai érkezést.
Jobban csúszik
A főváros közlekedését érdekes kettősség jellemzi. A közösségi közlekedés jól szervezett és pontos, az okostelefonon is elérhető alkalmazáson keresztül pedig pofonegyszerű megvenni a 30 percre érvényes 30, a 90 percre érvényes 40 vagy a 24 órára érvényes 120 koronás jegyet. Aki a belvárosba kíván utazni, annak elég a 30 perces, a metró-, busz- és villamosjáratok (a belvárosban leginkább utóbbiak közlekednek) 20 perc alatt bevisznek a város szívébe.
Ahol viszont – dacára a számos helyen meghagyott, lengéscsillapító-gyilkos makadámutaknak – továbbra is nagyon sok az autó. Hogy a cseh főváros vezetése miért nem tereli ki a legfrekventáltabb helyekről, így például a Károly híd mellől vagy az Óvárosból a személyautókat, az rejtély, mindenesetre meglehetősen veszélyes.
Aki azonban turistaként megy Prágába, az természetesen nem megy kocsival a belvárosba, hiszen
főbenjáró bűn lenne kihagyni egy (vagy több) korsó Pilsnert!
Ami a pesti legendával ellentétben egyáltalán nem olcsó! Az Óvárosban 75-80, a Moldva túlpartján, a várhegy alatt 65, míg a külsőbb kerületekben 45-50 koronát kellett kifizetni a legendás cseh nedűért, amit tessék szépen felszorozni a 17 forintos koronaárfolyammal! Tehát nem olcsóbb, mint idehaza, azonban óriási különbség, hogy ott a sört a legalacsonyabb, 10 százalékos áfa terheli, azaz az állam többet hagy a vendéglátósnál, így segítve őt az energiaválság idején.
Na, de nyilván a sörözésnél csak a gazdasági újságíró van annyira elvetemült, hogy az ital áfatartalmára figyel, az Olvasót a sör íze jobban érdekli. Itt viszont igazak azok a legendák, melyek szerint
az ottani sör ízletesebb, mint az azonos márkájú itthoni társa.
A Pilsner Urquell a legismertebb közülük, a cseh verzió valahogy lágyabb, jobban csúszik, mint az, amit ugyanezen név alatt Magyarországon lehet kapni.
A prágai sörözőkről elmondható, hogy nagyon hasonlítanak a hazaiakhoz: a belvárosban elegánsabbak, míg a klasszikus kiskocsma hangulatért a külsőbb kerületekbe kell kiszambázni. A pubok közönsége sem sokban különbözik a hazaiaktól, bár úgy vélem, Prágában több a hölgyvendég, akár egy anya–lánya beszélgetésre is sort (vagy sört) lehet keríteni ilyen helyen.
Érdekes, de Prágában még a november végi hűvösben (horribile dictu: hidegben) is sokan kiülnek étkezni vagy sörözni. Nekünk fura volt, hiszen november végén hiába van hősugárzó a teraszon vagy az ernyő alatt, az étel viszonylag gyorsan kihűl, sörözni meg nem nagykabátban szeretünk.
Természetesen Prága több, mint jó pár korsó elfogyasztott sör. Bár a várost járva szép számmal találhatunk sörözőket, ennél jóval több az ékszerbolt (miért?), a cukorkabolt (miért?), valamint a – tessék megkapaszkodni! – marihuánaüzlet! Na, ezt viszont megtudtuk, miért. Csehországban, így Prágában is, ha nem is legalizálták, de dekriminalizálták a marihuána fogyasztását, ami azt jelenti, hogy aki „begyújt egy rakétát”, azt megbüntetik ugyan, de nem bűncselekmény, hanem szabálysértés miatt, azaz
az illető nem kerül be a bűnügyi nyilvántartásba.
Sőt, a „fű” orvosi célú használata 2017 óta legális. Persze az ilyen „weed shopokban” sem marékszámra lehet vásárolni a cuccból, hanem nagyon alacsony, 1 százalék alatti tetrahidrokannabinol-tartalmú egyéb szerként, például samponként, krémként szerezhető be.
Az ország egyébként a némettel azonos módszerrel a marihuána legalizálására készül, az erre vonatkozó törvényjavaslatot szeptemberben tették le az asztalra, amire jövő márciusban várható uniós válasz. De minimális THC-tartalom ide, 15 ezer koronás büntetés oda, némelyik ilyen „zöld” üzlet előtt olyan penetráns fűszag terjengett, mint a kaliforniai Venice Beachen.
Századokon át
A cseh főváros valóban nagyon hasonlít mind Bécshez, mind Budapesthez. Mindhárom megőrizte a Monarchia építészetét, az Óvárostól eggyel kijjebb fekvő kerületekben sétálva akár Bécs belvárosának, akár a budapesti Andrássy útnak a hangulatát is érezhetjük.
A legendás Vencel tér pedig az épp ottjártunkkor nyíló adventi vásárral, annak forgatagával szinte egy az egyben a Vörösmarty tér vagy a Szent István tér benyomását kelti. A klasszicizáló épületek ugyanis megszólalásig hasonlítanak az egykori Monarchia három legnagyobb városában.
Az Óváros azonban nem ilyen. Az a maga szűk utcáival, sikátoraival, de még a tágas főtér is sokkal inkább a középkor emlékeit idézi fel a XIV. századtól kezdve egészen a XVIII. századig. A Týn-templom (teljes nevén: Týn előtti Szűz Mária-templom), az Orloj és az épületek harmonikus egységet alkotnak, nincs anakronisztikus épület. A téren ugyancsak ottjártunkkor nyíló adventi vásár csak még hangulatosabbá tette a városrészt, melyhez hasonlót Budapesten sajnos nem lehet találni.
Ennek oka tragikus, de egyszerű: a II. világháborúban Prágát nem ostromolták meg a szovjetek, míg a megszálló németek által csak Budapest Erődként emlegetett magyar fővárosban házról házra folytak a harcok 1944-45 telén. (Ez vezetett oda, hogy Budapesten a Lánchídtól délre gyakorlatilag elpusztult a budai és a pesti oldalon is a klasszicista stílusú szállodasor.)
Ahogy azonban a Budapestre érkező turista sem elégedhet meg a pesti oldal megtekintésével, és muszáj ellátogatnia a Várnegyedbe, úgy Prágában sem hagyható ki a Moldva túlpartján, az Óvárossal átellenben fekvő várhegy, a Hradzsin. Ám jelentős különbség, hogy míg a mi várhegyünk hosszan elnyúlik, és azon a jellegzetes épületek – így a Mátyás-templom is – kis ékkövekként tűnnek fel, a prágai várhegyet egyértelműen dominálja a Szent Vitus-székesegyház.
Át a Károly hídon
Ahhoz, hogy feljussunk a Hradzsinba, először át kell jutnunk a Moldva túlpartjára, és ha Prága, akkor természetesen ezt a Károly hídon át tesszük meg. A város első kőhídja egyben a legjellegzetesebb turistaközpontja is, természetes tehát, hogy hömpölygő tömeg uralja a nap minden szakában. Ezt meg is lovagolják a helyi utcaművészek, így karikaturistától kezdve zenészen át bizsuárusokig mindent megtalálni a hídon.
Az átkelő legnevezetesebb pontja egyértelműen Nepomuki Szent János szobra. A legenda szerint a prágai érseki helynök egyben Zsófia királyné gyóntatója is volt. IV. Vencel király hűtlenséggel vádolta feleségét, és Jánostól kikényszerítve akarta megtudni, igazak-e a vádak. A pap azonban nem adta ki a gyónási titkot, ezért őt Vencel a Károly hídról a Moldvába vetette, ennek emlékét őrzi a hídon, a vízbe vetés helyét jelölő szobor.
A hídon átérve előrefelé a várhegy ugyancsak klasszicista hangulatot idéző városrészét választhatjuk, vagy elindulhatunk felfelé a Moldva partján, hogy azután egy éles balkanyart véve lépcsőn másszunk fel a várba.
Élmények és csalódások
Ne lepődjünk meg, hogy a prágai Várnegyedbe elég szigorú biztonsági intézkedések után lehet csak belépni! Ugyanis a mindenkori cseh elnöknek is itt van a rezidenciája, és ahogy a Karmelita kolostor sem közelíthető meg csak úgy, a csehek első embere is kiemelt védelmet élvez.
A Hradzsinból azután valóban elképesztő panoráma tárul a szemünk elé, gyakorlatilag rálátni a városra, itt is érdemes pár percet elidőzni. Kevesebbet nem is lehet, hiszen a nem kevés turista ugyancsak ezt szeretné megtekinteni a viszonylag szűk helyen.
A Várnegyedben azután ismét folytatódik az időutazás. A gigantikus méretű, gótikus katedrális lenyűgöző méreteivel a középkort idézi meg, az utcácskák már inkább a XVIII-XIX. századot, míg az elnöki palota megint csak a békebeli időket.
Itt ér minket egy óriási csalódás: a Szent Vitus-székesegyház egy ilyen szép szombati napon délután 14 óra 40 perckor bezárt. Indoklás nincs, így sajnos a cseh történelem egyik, ha nem a legnagyobb emlékének megtekintése egy másik alkalomra tolódik. Megjegyezzük, szerettük volna megnézni az óvárosi Týn-templomot is, ám az azon a szombati napon „technikai okok miatt” volt zárva. És miután ezekről a zárva tartó műemlékekről előzetesen semmilyen információnk nem volt, leszögezhetjük,
a prágai turistainformációs rendszer finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után.
A várbeli adventi vásár viszont éppoly hangulatos és népes, mint a város más pontjain. Iszunk is egy teát: 70 koronáért kapunk másfél deci forró vizet, a filteres teát magunk választhatjuk ki. Ennyi pénzért azért egy kicsit többre vágynánk.
A rengeteg pozitív élménybe így némi csalódás is vegyül, és mivel lehet azt jobban kimosni az emlékezetből, mint pár pofa sörrel? Visszamegyünk a „pesti” oldalra, útközben, alkonyat után, a Károly hídról megcsodáljuk a már kivilágított Hradzsint.
Hogy csak most, az energiaválság idején ennyire fakó Európa ötödik leglátogatottabb turisztikai célpontja, vagy máskor is, és a különböző képszerkesztőkkel „turbózzák fel”, számunkra nem derült ki. Azt leszögezhetjük: Budapest díszkivilágítása szebb.
Még egy sör?
A magunk részéről a „malátalé” elfogyasztásához ajánljuk a Károly hídtól nem messze, a Moldva menti főúton levő Prague Beer Museum nevű vendéglátóipari műintézményt. Nem olcsó, a pikoló is 44 koronánál kezdődik, a minőségi, prémium sörök korsója pedig 94 korona. Kérhető öt darab pikoló is, melyet egy félméteres kis eszközben hoznak ki. Kóstolni tökéletes.
A tipikus cseh sörözői hangulat, a személyzet figyelmessége, a berendezés, illetve a nagyjából 6 méter hosszú sörcsap a legalább 30 féle sörrel arra sarkall, hogy leírjuk: ide megéri, sőt kötelező betérni!
És hogy a magyar társadalom többsége világnézettől függetlenül ezt gondolja, azt a mellékhelyiségben talált alábbi két matrica is bizonyítja.
Prága tehát lenyűgöző még egy ködös-borongós, november végi hétvégén is. És mivel az ott eltöltött nagyjából másfél napban nem lehetett minden élményt begyűjteni, ezért a cseh fővárosba még biztosan visszatérünk. És nem csak a remekül csúszó sörök miatt!
Világjáró rovatunk korábbi cikkeit itt olvashatják.
