Garmisch-Partenkirchen híres sízőzely, hiszen itt találhatók Németország legjobb síterületei (a Garmisch Classic és a Zugspitze). Nem is csoda, hogy 1936-ban itt rendezték a téli olimpiát, ahol első alkalommal szerepelt az alpesi sízés, és azóta is számos síversenynek ad otthont a harmincezres csinos kisváros. Egyébként a városka hosszú neve Hitlerhez fűződik, aki épp az olimpia miatt, 1935-ben egyesítette Garmischt és Partenkirchent. Richard Strauss is itt született 1864-ben, de hogy a település melyik részén, az rejtély.
Mindenesetre már Garmisch-Partenkirchenben sem ugyanazok a telek. Az olimpiai arénában sétálgatva azt láttuk, hogy a síugrósáncokon szomorúan olvadozott a maradék hó a hihetetlen februári tavaszban. Újév első napján még sikerült megrendezni a hagyományos síugróversenyt, ám azóta szinte egy hópehely sem esett az alacsonyabban fekvő vidéken, ami vélhetően jócskán megnyirbálja a síterepek idei bevételeit.
Már az 1700 méteren magasodó Garmisch Classicra felszaladó felvonón is szomorúan konstatáltuk, hogy a nagy nehezen életben tartott sípályákon kívül nemhogy kikandikál a föld, de sehol nincs hó. A csúcson is csak kásás, olvadó hó fogadja a síelőket, a hóágyús lélegeztetőgépre kapcsolt pályákon pedig hol jég, hol bucka, hol földcsíkok rombolják le a csúszás hangulatát. Pedig a síbérletek ára megugrott, fejenként 62 euró már. Nem kérdés, a síelés egyszer valódi luxustevékenységgé fog válni.
Ami változatlan viszont, az a hütték hangulata. Abban továbbra sincs hiba, hogy fogy a májgombócleves (5 euró), a gőzgombóc (8 euró), a curryvel megszórt német kolbász (8 euró) és más finomságok, és persze csúszik a sör (5 euró), meg az Aperolspitz (7 euró). A meleg miatt a forralt bor (4 euró) kevésbé.
A 2962 méteren magasodó Zugpsitzén már jobbak az állapotok, hiszen ez még a klímaváltozás közepette is hóbiztos helynek számít, itt tovább is hízott a hóréteg, hiszen az elmúlt napok esői ott valóban havazást jelentettek. Ide már csak azért is érdemes egyszer eljutni, mert a 2017-ben átadott, lenyűgöző, világrekorder lift 120 fős kabinokban szállítja az utasokat (45 euróért), és a panoráma sem mindennapi. A Zugspitze lábánál csillogó, álomszép Eibsee, a Bajor-Alpok egyik legszebb tava, amelyet a bajor Karib-tónak is neveznek, arról híres, hogy hihetetlen zöld a színe. A felvonóból erre is remek kilátás nyílik, de még jobb, ha van annyi időnk, hogy körbe is túrázzuk.
A kilátó, ahol dönteni kell
Ha felfedeztük a bájos, sokszor többszáz éves bajor épületekből álló Garmisch-Partenkirchent, érdemes a környéken is szétnézni, mert egyedülálló természeti élményekben lehet részünk.
Ebben a régióban található ugyanis Németország legmagasabb hegyeinek egyike, a közel 3000 méter magas csúccsal büszkélkedő Alpspitze. A hegy alsó részén építették meg a speciális X-alakú kilátót, amely 13 méterre nyúlik be az 1000 méteres völgy fölé, tökéletes visszapillantást kínálva a Zugspitzére. Az AlpspiX kilátó két, egyenként 25 méteres részből áll. A két elem X alakot formál, egyik vége lefelé, a másik felfelé vezet, mintha út lenne a pokolba vagy a mennybe, és az adrenalinszint fokozása érdekében átlátszó, törhetetlen üvegben végződik.
A Partnachklamm-szurdok is egy páratlan természeti látványosság, ahová 7,50 euró a belépő, de minden centet megér. Azt mondják, hogy a Garmisch-Partenkirchen közelében található Reintal-völgyben télen érdemes felkeresni a szurdokot, amit ilyenkor akár 100 méter hosszú, jégcsapok és számtalan jeges vízesés tarkítanak. Mindenkit megnyugtatok: jégcsapok nélkül, a téli tavaszban is lenyűgöző élmény volt az óriási hanghatásokkal járó vízzubogások közepette eltölteni kis időt a szurdokban.
Ha belefér az időnkbe, és síelés helyett inkább csobbannánk egyet, elugorhatunk a Vörishofeni Termálfürdőbe is, amely a télbe ágyazott nyaralóparadicsom. A tekintélyes méretű legnagyobb medencében például koktélbár működik, de exkluzív pihenő lakosztályok, szauna attrakciók, jakuzzik, Kneipp-medencék és még számtalan meglepetés várja az embert. Aki viszont nehezen bírja a meleget, ide ne menjen, ugyanis a levegő hőmérséklete valóban a legforróbb nyarakat idézi. Vagy akkor több időt töltsön a kültéri medencében, ahogy mi tettük. Tegyük hozzá: a téli egynapos nyaralás nem olcsó, a legegyszerűbb jegy is 44 euró.
München, a sör fővárosa
Garmisch-Partenkirchenbeli szállásunktól mindössze egy órára esett München, ahová azért érdemes szombaton érkezni, mert a belváros él és nyüzsög, no és a piac is nyitva van. Időzíteni sem tudtuk volna jobban, hogy épp 11 órára értünk München főterére, a Marienplatzra, ahol a tömeg tekintete már az óratoronyra szegeződve várta a 110 éves, 8 percig tartó harangjátékot. Ez igazán megkapó, főleg azért, mert van egy jelenet benne, ahol még mindig manuálisan teszik vissza a lováról ledőlt harcost a helyére. Télen csak napi kétszer, de nyáron háromszor is megcsodálhatja a nagyérdemű.
A sétálóutcában egy zenekar épp a hangszereit állítja be, megjelennek az élőszobrok is, miközben a jól öltözött tömeg hömpölyög egyik üzletből a másikba. Dél körül lépünk be a világ egyik leghíresebb sörtermébe, a Hofbräuhausba. A bajor királyi sörfőzdét 1589-ben alapították, és ha épp nem az őszi Oktoberfesten jutunk el Münchenbe, akkor is remek ízelítőt kaphatunk abból, mi is történik a sör ünnepén. (Például délben már húzza a zenekar, és hihetetlen hangulatba csöppen az ember hirtelen).
A törzsvendégek egyébként lelakatolt kalitkákban tárolják korsóikat, és külön szertartás, ahogy minden egyes alkalommal egy rézcsapnál elmossák, mielőtt a drága nedűt beletöltik. Bár itt is csábítóak az igazi bajor ételek, de most igazán jól esik a piacon a hentesnél vásárolt, az orrunk előtt lekanyarított sonka, amit nemes egyszerűséggel egy császárzsömlébe helyeznek. Emellett számtalan látnivaló akad Münchenben, többek között az Angol Park vagy a Peterkirche, amelynek tornyából szép kilátás nyílik a városra.
Egyébként épp egy nappal müncheni túránk után tartották az Oktoberfest hatalmas placcán azt a tízezres tüntetést, melyet a rasszizmus és a kirekesztés ellen szerveztek. Bár erről lemaradtunk, de az egyhetes bajorországi élmények így is kerek egésszé álltak össze. Sőt, úgy érezzük, még csak a (sokszor olvadó) jéghegy csúcsát sikerült megkapargatnunk, annyi a látnivaló Bajorországban.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
„Szükség esetén minden országot be kell vonnunk ezen ernyő alá” – mondták a török vezetés. 
