Mostanra valószínűleg mind olvasóink többsége, mind a világ népességének jelentős része látta azt a felvételt, amelyen látható, ahogy egy bátor civil lefegyverzi az egyik terroristát. Ahmed el Ahmedet hősként emlegetik világszerte – és gyorsan tegyük is hozzá: teljes joggal.
A 43 éves boltos megtehette volna, hogy elbújik vagy elfut, ehelyett halált megvető bátorsággal lopózott az egyik terrorista mögé, majd némi dulakodás után kicsavarta a kezéből a fegyvert. Ki tudja, hány életet mentett meg ezzel, közben pedig a sajátját majdnem elvesztette, hiszen négyszer is meglőtték. Szerencsére túlélte.
„Ez volt a leghihetetlenebb jelenet, amelyet valaha láttam. Ez a férfi valódi hős, és nincs kétségem afelől, hogy sok-sok ember az ő bátorságának köszönhetően maradt életben”
– mondta Chris Minns, Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke is, de méltatta Ahmedet az ausztrál miniszterelnök, Donald Trump, illetve Benjamin Netanjahu is.
Fotó: MTI/AP/Ausztrál kormányfői hivatal
Még lebilincselőbbé teszi az egész történetet, hogy Ahmed ugyebár muszlim, szír bevándorló. (Miközben az persze sokat elmond a világunkról, hogy kiemelendő tény, aminek természetesnek kellene lennie, azaz hogy valaki nem azt nézi, embertársai milyen vallásúak, bőrszínűek vagy mondjuk politikai beállítottságúak, hanem ösztönösen segít rajtuk, ha tud.)
Ő nem húzta meg a ravaszt
Van viszont egy dolog, amiről kevesebb szó esik. Ha a hősies jelenet után is tovább nézzük a felvételt, azt láthatjuk, hogy a meglepett és lefegyverzett terrorista (az apa-fiú gyilkospáros idősebb tagja) először zavarodottan téblábol, láthatóan azon gondolkodik, hogy megpróbálja-e visszavenni fegyverét Ahmedtől. A ráfogott puska láttán azonban végül meghátrál, majd amikor megjelenik egy másik civil, és valamivel megdobja, akkor fogja menekülőre. Ahmed a fegyvert egy fához támasztja, amelyet aztán ő, és a másik, „dobálózó” civil is fedezéknek használ.
Ezután viszont visszamegy oda, ahonnan korábban maga is lövöldözni kezdett: a kis hídra, ahonnan fia továbbra is tüzel a menekülő emberekre. És az apa újra fegyvert vesz magához, és maga is folytatja a lövöldözést, amíg aztán a rendőrök le nem terítik. (Ő a helyszínen bele is halt sebesüléseibe, fia a kórházban magához tért kedden.)
Nem tudjuk, hogy az egyszer lefegyverzett terrorista megölt-e még valakit azután, hogy visszament a hídra. Kizárni azonban nem lehet, hogy így történt. A férfi például, aki Ahmed mellett a fa mögött bujkál, egy ponton nekiindul biztonságosabb helyet keresni, majd csak annyit látunk, hogy felbukik – úgy tűnik, mintha lövés érné. Az sem teljesen egyértelmű, hogy Ahmed a maga sérüléseit a dulakodás közben szerezte-e vagy utána, a fa mögött bujkálva – és ha utóbbi, nem tudjuk, melyik fegyveres golyói okozták azokat.
De mindegy is, nem ez a lényeg. Tény mindenesetre, ha Ahmed abban a néhány másodpercben, amikor a terrorista előtte állt, közvetlen közelről meglövi, valószínűleg már nem tudta volna folytatni a mészárlást.
Ahmed azonban nem lőtt. Persze fegyverekhez nem értő civilként talán hirtelen azt sem tudta, hogyan kéne elsütnie a fegyvert. Abban a néhány másodpercben, felfokozott lelkiállapotban nyilván nem tudta végiggondolni sem, hogy mit kéne tennie. Azt sem tudhatjuk, hogy ha tüzelt volna, talált volna-e, és ha igen, tényleg ártalmatlanná tette-e volna a golyóálló mellényt viselő terroristát. És szögezzük le még egyszer: Ahmed hősiesen viselkedett. Én a magam részéről csak remélni merem, hogy képes lennék hozzá hasonlóan kockára tenni az életemet másokért.
De attól még érdekes a kérdés: mi lett volna a helyes döntés? „Hidegvérrel” lelőni egy éppen akkor fegyvertelen, ártalmatlannak tűnő embert? Hátbalőni akkor, amikor elindul vissza a fiához, újra fegyvert fogni a kezébe?
Mit kéne tenni?
Ha belegondolunk, akkor ezek a kérdések tulajdonképpen az egész nyugati civilizációnak a terrorizmusra adott válaszait érintik. Saját lágy szívünk, moralizálásunk, az emberi jogok túlzott védelme tesz kiszolgáltatottá minket újabb és újabb támadásoknak? A hírek szerint a most 15 ártatlan emberrel végző Bondi Beach-i terroristák korábban már az ausztrál hatóságok látókörébe kerültek. Valaki hibázott, vagy egyszerűen a törvények nem tették lehetővé, hogy egy gyanú alapján bezárják, kiutasítsák őket?
Fotó: MTI/AP/Leo Correa
Megoldaná a nagyobb szigor ezt a problémát? Kevesebb terrorista lenne, ha a potenciális elkövetők tudnák, hogy adott esetben fegyvertelenül is lelövik őket?
És meddig lehet elmenni a megelőzésben? Ausztrália a világ egyik legszigorúbb bevándorlási szabályozásával rendelkezik. A merénylő apa 1998-ban érkezett az országba, fia viszont már ott született – vajon most is beengedték volna az apát? Vagy Trumpék csinálják jól, akik bírósági ítélet nélkül, a nemzetközi jogot nyíltan megsértve rakétákat lőnek ki fegyvertelen, állítólag az Egyesült Államokba drogot csempésző emberekre? És ha úgy alakul, még egyet a roncsokba kapaszkodó emberek közé is odaeresztenek?
Vagy a nyugati civilizáció alapvető értékei közé tartozik, hogy a gyilkosoknak is vannak jogaik? Hogy nem eresztünk bele egy golyót egy fegyvertelen ellenfélbe? Hogy Anderas Breivik beperelheti a norvég államot, mert nem tartják elég jó körülmények között? És ha mindez nem így lenne, akkor pont azt dobnánk el magunktól, amit a terroristáktól meg akarunk védeni?
Én nem tudom a válaszokat. És Ön, kedves olvasó? Meghúzta volna a ravaszt Ahmed el Ahmed helyében?
Az atomerőművet sem kellett leállítaniuk. 
