Castromonte - Tanariz de Campo, 27 kilométer.

A régi iskolaépületből nyolc előtt indultam. A szállással szemben volt modern építésű strand, de magas kőfal takarta, így csak oldalt tudtam picit belesni. A közelben volt egy magánkezdeményezésű múzeum a képzelet köveiről, ami inkább mezőgazdasági telephelynek tűnt, sok lukacsos kővel egy sorban. Persze bemenni nem tudtam.

A reggel hűvös volt, szokásos lapos fények. Az út feltűnően egyenesen vezetett mondhatni az egész nap folyamán. Valószínűleg a kitartásról szólt nekem.

A délelőtti első szakasz szélkerék mezőkön haladt keresztül. Két fajtát fedeztem fel. Az egyik egyenes lapátú, fehér kerek oszlopon. A másik kissé görbe lapátú, szürke, kissé szögletes oszlopon. Egyesek jobban zúgnak, mások ütemesen kattognak. Egyáltalán nem hangtalanok. Vajon miért három lapát van mindegyiken? Tényleg elrontják a tájképet?

Lassan elhagytam őket, sertéstelep következett. Valahogy most nem éreztem orrfacsarónak. Szegény állatok visongtak, azt feltételeztem, hogy nem jókedvükben. Megjelentek a műanyagba csavart szalmakötegek. Most épp fehér színben.

Aztán ott állt egy kóbor kutya az úton. Én is épp megálltam, hosszan néztük egymást. Nem lett volna kedvem megküzdeni vele. Kicsit be is rezeltem. Eszembe jutottak gyerekkori kalandjaim mérges kutyákkal. És az egyik megoldás: kavicsos úton voltam, majd megdobálom.

Szerencsére semmi ilyesmire nem került sor, a kutya előttem szaladt hátra-hátra nézve. Először féltem, mivel hosszan, mozdulatlanul és mereven nézett.

A következő falu, mintegy nyolc kilométerre innen Valverde de Campos, szintén egy völgyben fekszik. Régi templom a paplak mellett. Zárva. Feltűnő helyen ültem ki a padra, hátha észre vesznek és beengednek. Semmi.

Kicsit hazai pályán éreztem magam, mert fából faragott, ember nagyságú zarándok szobor állt a templom előtt. Hogy az időjárás ki ne kezdje, csinos kis fa tetőszerkezetet rittyentettek fölé. Minden irányból csúfította a templom képét. Itthon vagyok?

Ekkor megállt egy autó, kiszállt a vezető. Megkérdezte, zarándok vagyok-e, honnan jöttem – és megemlítette, hogy a sarkon túl van a bár. A térképem szerint pedig ilyen itt nincs. A zászlókhoz menjek. Szerencsére a bandera szót értettem.

És valóban: egy modern kőépület üvegajtóval, felette spanyol, helyi és uniós zászlókkal. Tájidegennek hatott. Idén tavasszal nyitották, ezért nincs a térképen! Bent zöld műfüves kert, és a vidéki élet nosztalgiáját idéző műanyag szobor: tej ömlik ki egy – gondolom – fejőedényből.

Bent bár, és csak férfiak. A pultos egy fiatal fiú. Unottnak és nemtörődőnek tűnt. Az egyik férfi kissé pityókás. Ketten ki-ki mentek a műfűről szemetet szedni. Sárga mellény, talicska. Itt legalább sokan voltak.

Jött néhány öregúr is, ők mind friss kenyeret vittek. Gondolom előrendelésre hozták nekik. Mindez egy 21. századi irodaház büféje stílusban.

A faluban egyébként düledező vályogházak is voltak. Az emeletre nem lehetett felmenni. Belesés után kiderült, a folyosót érdemes férfiak portréi díszítik. No, jó adag mixet kaptam! Milyen is a 21. századi falu? Talán a közösségi teret hiányoltam, műfű nélkül.

Az út egy régi vasút nyomát követte. A volt vasútállomás félig összedőlt, a vasúti töltést néha már alámosta a víz. Kisebb dombok között kanyargott a következő helyig, Medina de Riosecóig. Ez már egy kisebb város. Bejáratánál egy mozdony, persze keskenyvágányúé. Gondolom ennek a volt útvonalán jöttem.

Egy katedrális felújítás alatt, egy épület, amit templomnak néztem, és kissé kijjebb Szent Jakab temploma. Mind zárva. A belvárosban szűk sétálóutca. A központi részén kávézók.

Ettem egy rendkívül finom, omlós belsővel töltött süteményt. A külső vitrinből választottam, és rájöttem, hogy mai világunkban a mutogatás teljesen korszerűtlen és bizonyára ki is megy a divatból. Egyszerűen lefotóztam a telefonommal és megmutattam a pultosnőnek. A világ ilyetén változására igencsak rácsodálkoztam.

És ekkor jött a csatorna! Erre azért végképp nem gondoltam. Legalább kilenc kilométer hosszan, egy szélesebb út szélességű csatorna mellett haladt az út. Medinában volt a vége, ahol kis öblöt formált. Régen teherszállításra használták.

Érdekessége az, hogy nem teljesen sík vidéken van. Menetiránynak jobbra lejtett a táj, így az út tulajdonképp a lejtoldali gát volt. A környező mező a vízszint alatt volt.

Egy szakaszon mindkét oldalon gát húzódott! No nem nagy, egy-két méter. A víz lassan folyt. A mérnöki munka java ennek az enyhe lejtésnek a kimérése, megépítése lehetett. Műholdas szintezés nélkül. Gondolom, a csatorna azért maradt meg, mert több helyen öntözésre használják.

Volt egy nagy zsilip is. Mindenütt szivárgott a víz, és a mellette álló hatalmas épület épp hogy nem düledezett. 

Az utolsó néhány kilométert a csatornát elhagyva, fáradtan tettem meg Tamariz de Camposba. A falu határán egy hatalmas rég volt templom tornya állt, megrepedve! Vajon mit jelent ez a misztikus utazásban? Nem volt jó előérzetem.

A zarándokszállás a működő templomhoz tapadó oldalépületben van. Szűk hely, két szint. Vizesblokk, hat ágy. Zárva. Szemben Camino bár. Ott van a telefonszám. Hívom, nincs válasz. A bár is zárva. Üldögéltem. Türelemmel.

Fél órát vártam az új hívással, és már jöttek is a kulccsal. Szimpatikus uruguayi. Pepe elnök, mosolyogtunk össze. Ő üzemelteti a bárt, vacsorát is ad. A férje is uruguayi és együtt zarándokoltak, ide is eljutottak, és végül ittragadtak.

 A férfi kérdése megdöbbentett: ugye már a repülőtértől gyalog jövök? Igen, így van. Zarándokok úgy szokták, tette hozzá.

Este azonban rám tört a kétség. A bal lábam nagy lábujján vízhólyag keletkezett. Ez fájt is. Miért most? Ebben a cipőben már sokat gyalogoltam, sőt Madridtól is sokat! Miért nem jött ki eddig?

Úgy tűnik, a cipő valahogy úgy hajlik, hogy fölülről nyomja az ujjat. Meg a fáradság is mintha sok volna. Felmerült a kétség. Újabb nem várt próba? Hogy oldom meg? Mindenesetre reggel átfűzöm a bakancsom, hogy máshova essen a nyomás. Eddig ezerszer bevált dolog nem működik többé? Mi a teendő?

(Folytatjuk.)

Az El Camino-cikksorozat (Világjáró Extra) többi részét itt lehet elérni.

A Világjáró cikkeit itt olvashatják.