2p

Legalább 25-30 százalékos áremelésre kényszerülhetnek a vendéglátósok, de az sem oldaná meg a problémákat, az idei nyár kritkus lehet a túlélés szempontjából.

Már eddig is 10-15 százalékkal emelkedtek a vendéglői árak, de a vállalkozások költségei 20-25 százalékkal nőttek - mondta el Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke a VG-nek. Az ipartestületi vezető szerint ha ennél tovább emelkednek az árak, az már a forgalom visszaesését hozná, anélkül viszont a vendéglők túlélése kerül veszélybe.

Az alapanyagok és az energia árának komoly emelkedése mellett a munkabérek is drasztikusan emelkedtek, de utóbbit még így is nehéz találni, sok álláshirdetésre már jelentkezők sincsenek. Kovács szerint akár 40-50 százalékos éttermi áremelkedés is indokoltnak tűnik nyár elejére, de a vendéglátósok is tisztában vannak a lélektani árral, igaz, azzal is, hogy az bizony elmozdulhat. Egy ebéd ára most egy négytagú család esetében 15-20 ezer forintba kerül, és nem fognak érte 25-30 ezret kifizetni, még akkor sem, ha a jóval nagyobb végszámlán a vendéglős egy forinttal sem keres többet. Egyelőre mindenki erősen ellenáll az áremelési kényszernek, hiszen nem akarják átlépni azt a szintet, amely miatt már csökkenne a forgalmuk, de a 25-30 százalékos növelésre valószínűleg rákényszerülnek, különben tönkremennek.

A karantén idején üresen álló éttermi terasz Nagykanizsán - most az árak tarthatják vissza a vendégeket. Fotó: MTI/Varga György
A karantén idején üresen álló éttermi terasz Nagykanizsán - most az árak tarthatják vissza a vendégeket. Fotó: MTI/Varga György

Kovács László arról is beszélt, hogy családtagokkal együtt félmillió ember megélhetés függ a vendéglátástól, és döntő lehet, hogy a nyári időszak hogyan alakul.

"A nyár vízválasztó lehet az idén, fontos lenne itthon tartani a turistákat, hogy ne külföldre vigyék a pénzüket, hanem tartsák életben a vendéglátóipart."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Milliós támogatás is jár a turisztikai hitel mellé
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 09:54
A kormány vissza nem térítendő támogatással is ösztönzi a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontnál (KTH) 2,5 százalékos kamattal elérhető KTH Start kölcsönök felvételét. A 2=3 elnevezésű akcióban az 1-2 millió forint közötti KTH-hitelhez akár 1 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás is igényelhető a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től. A lehetőséget szakmai szervezetek kezdeményezésére dolgozta ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), az akcióval a legkisebb turisztikai szolgáltatóknak kívánnak kedvezni. A részletekről Egresitsné Firtl Katalin, az MTÜ és Láving Gusztáv, a KTH vezérigazgatója beszélt.
Turizmus Örömmel jelentik be, hogy új adó érkezik – drágább utazás vár a magyarokra is
Elek Lenke | 2025. december 21. 11:44
Londontól Manchesterig számos több angliai város tervezi, hogy bevezeti a turisztikai vendégéjszakákra kivetett adót. Az új adónem a szállodákban, nyaralókban, panziókban és vendégházakban megszálló utazókra vonatkozna.
Turizmus A nap képe: biciklivel járta be a Szaharát, és közben egy meghökkentő dolgot látott
Wéber Balázs | 2025. december 3. 13:22
Egészen őrült túrát nyomott le kerékpárral egy olasz világutazó – és a java még csak most jön.     
Turizmus Nem jött be a reptér bővítési terve, nem épül új kifutópálya Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. november 26. 17:35
Bécsben meggondolták magukat.  
Turizmus Klasszis TopDesign 2025: neves díjakat osztottak ki szállodák és éttermek közt
Privátbankár.hu | 2025. november 26. 17:16
November 25-én vehették át a Klasszis TopDesign 2025 díjakat a magyar vendéglátó- és szállodaipar legátfogóbb, nemzetközi zsűrit felvonultató designversenyének győztesei.
Turizmus Mennyire szép a SZÉP-kártya jövője?
Elek Lenke | 2025. november 23. 10:53
Idén december elsejétől jövő év április végéig a SZÉP-kártya hideg élelmiszerre is elkölthető. Milyen hatással lesz ez a szállodák és vendéglátóhelyek forgalmára? A kép vegyes, a szakmabeliek egy része nem tartja lényeginek a rendelet következményét, mások igen.
Turizmus Egy különleges vacsoratúra hét ország ízeivel Óbudán
Privátbankár.hu | 2025. november 17. 10:39
Egy vacsoratúra keretében André Bicalho, Michelin-csillagos tapasztalattal rendelkező brazil–portugál séf vezette végig a gasztronómiai világon, hét ország ikonikus fogásait bemutatva, személyes történetekkel és emlékekkel színezve laptársunkat, a Turizmus Online-t. Ebből adunk most egy kis ízelítőt.
Turizmus Reptérzárak, hatalmas káosz: ez az ára a meggondolatlan jövedéki adóemeléseknek
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 09:56
Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
Turizmus Szép számok a SZÉP-kártyánál, decembertől hideg élelem is vásárolható vele
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 11:23
A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege közel 33,2 milliárd forintot tett ki, ami mintegy 7 százalékkal szárnyalta túl a tavaly szeptemberi felhasználást – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Turizmus Nem fakulnak a szeptemberi turizmus számai
Privátbankár.hu | 2025. október 30. 08:45
Szeptemberben a turisztikai szálláshelyeken 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 8,3, a vendégéjszakáké 5,6 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál. 2025. január–szeptemberben a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 2,2, a külföldieké 11 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG