8p

12 országból 40 vállalat és 50 előadó gyűlt össze a Budapest ékkövének számító Néprajzi Múzeum konferenciaközpontjában a CEEcosystem Summiton. A hagyományteremtőnek szánt esemény célja a hazai startup-szcéna láthatóságának növelése, az egyesével kicsi, de összességében jelentős gazdaságfejlesztési kapacitást megteremteni képes ökoszisztéma életképességének növelése, főleg az induló vállalkozásokat segítő üzletfejlesztés és a kockázatitőke-finanszírozók megjelenítése révén.

A rendkívül eseménydús program kiváltotta a kívánt hatást: Korányi László, az esemény helyszínét is biztosító Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadója kijelentette: üdvözli az eseményen megfogalmazott gondolatokat és reméli, hogy azokat minél előbb tettek fogják követni a jövőben. Hild Imre, az Óbudai Egyetem frissen alapított kockázatitőke-alapjának a vezetője, a hazai startup-ökoszisztéma egyik megalapítója szerint is fordulópont lehet az eseményen tapasztalt összefogás.

Szeles Nóra, a hazai közösségi finanszírozást elindító Tőkeportál egyik alapítója az ökoszisztéma építéséhez szükséges, alulról jövő szervezés és a felülről jövő szabályozás találkozásának tudáson és stratégián alapuló szükségességére mutatott rá. Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség elnöke és az MBH Fintechlab ügyvezető igazgatója a digitális szolgáltatások földrajzi korlátoktól független fejlesztéséről beszélt; Végvári-Gerencsér Dorka, az MVM Smart Future Lab nevében a nagyvállalatok felelősségét a tudásmegosztásban és az innováció adaptálásában látja; Strausz Kamilla, az InnoMaker Partners társalapítója, a jelenlévő számos MOME-s és Corvinusos diákra mutatva, a fiatal generáció támogatásának fontosságát emelte ki. Ezt Milos Milicsevics, a Corvinus tanára is képviselte.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a tőzsdére vezető, nem is olyan nehéz, és a vállalkozást szolgáló utat mutatta be, amelyre a jelenlévő STRT és OXO Labs is egy-egy példa, amelyek célja szintén az, hogy a sikeres exitet célzó, és tőzsdeképes cégek kinevelésére is képes hazai startup-ökoszisztéma nemzetközileg is versenyképessé váljon.

Az egymást követő keynote beszédek, kérdezz-felelek-szekciók és panelbeszélgetések során Jakab Kitti, a Lunar Inkubátor társalapítója mutatta be kutatásuk eredményeit a magyar startup ökoszisztémáról, majd Várdy Zoltántól, a The Launch Code kiváló előadójától tanulhattuk meg, hogy mi különbözteti meg a zseniális alapítókat a bukottaktól. Ezt követően a közösségi finanszírozás hazai implementációjáról hallottunk a Tőkeportál és a Brancs vezetőitől, Szeles Nórától és Kövesdi Gábortól. Majd két innovatív hazai egyetem képviselői Lasma Ivaska (MOME) és Milos Milicsevics (CUB) tartott előadást, előbbiben a litván, utóbbiban pedig a lengyel ökoszisztéma tanulságait ismertük meg.

A befektetések és a pénzügyek világába kalauzolt el bennünket Oszkó Péter (OXO Technologies Holding Nyrt.), aki a cég tőzsdére vezető útját mutatta be, Végh Richárd (Budapesti Értéktőzsde) az exit stratégiák, azon belül is a nyilvános tőzsdei kibocsátás, bevezetés rejtelmeit ismertette, akárcsak Nagy Kálmán (Concorde MBP), aki az összeolvadások és felvásárlások izgalmas folyamatiról számolt be az előadásában. A fintech ökoszisztémát az MNB oldaláról is megismerhettük Fáykiss Péter (Magyar Nemzeti Bank) prezentációjából, aki a szektorhoz tartozó állami szabályozási stratégiai irányokról is beszámolt.

Számos igen neves külföldi szakértő is előadott a konferencián, így a legnagyobb brit crowdfunding platform beindításának tanulságait és ennek hatásait az angol ökoszisztémára ismerhettük meg, a Seedrs-t alapító Jeff Lynn-től. Samantha Evans (FCx) előadásának köszönhetően a brit tech szektorról lehetett sok bennfentes információt hallani. Az igen neves izraeli ökoszisztéma két különösen jelentős szereplője is megjelent az eseményen, Tal Sharon (The Israeli FinTech Association) beszámolt a fintech ökoszisztéma építéséről, majd Denes Ban, az egyik legnagyobb globális befektetési platform, az OurCrowd partnere tartotta meg világhírű Fundraising Masterclass-át. Itt volt a régió egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője, a 500VC török regionális vezetője, Tunya Irkad is, aki a régióban működő startupok számára igen hasznos előadást tartott a befektetési céljaikról.

Az érdekfeszítő előadásokat a nap során lebilincselő panelbeszélgetések váltották. Az esemény hangulatát megalapozó bevezető panelben az innovációs ökoszisztéma szerkezetét és fejlesztési lehetőségeit boncolgatta Hild Imre (ÓUVC) vezetésével Ács Zoltán (MAFISZ, MBH Fintechlab), Fetter István (CIB Bank), Dudu Gencel (Vienna Business Agency), Kölkedi Krisztián és Timár Kitti (Startup Hungary). Majd az akcelerátorok és inkubátorok képviselői Laviniu Chis (Inno Accelerator), Gulyás Gergő (ÓUVC), Mark Kalin (ABC Accelerator), Végvári-Gelencsér Dorottya (MVM Smart Future Lab), dr. Mogyorósi Péter (Creative Accelerator) és Baiba Rozenberga (MBH FintechLab) a szervezetek feladatairól beszéltek a kelet-közép-európai régióban Milos Milicsevics (VC Leaders, CUB) kérdéseire felelve. Ezt követte az egyetemek és launchpad programok fiatal innovátorok életét meghatározó hatásáról való beszélgetés, melyben Hild Imre (ÓUVC) moderálásával Gyarmati József (Future Founders), Craig V. Johnson (MOME Innovation Center), Korányi László (KIM, HSUP, MIT) és dr. Kozma Andrea, a CEU iLab korábbi vezetője, jelenleg  a STRT inkubációs vezetője, Milos Milicsevics (Corvinus) és Müller Tamás, a startupok piacralépését segítő Pozi.io-tól.

A példaképek és sikeres vállalkozók szerepéről szóló beszélgetésben az a Balabit-alapító Györkő Zoltán, az USA-beli legjobb gyakorlatok szerinti angyalbefektetési szemléletet itthon is bevezető Jared Schrieber, a tőzsdére lépő vállalkozásokkal foglalkozó Univerz Investtől Schuszter Péter, és a tavalyi Év Befektetője címet is elnyerő Szakacsits Szabolcs részvételével Czirják László, az Interactive VP egyik partnere vezetésével. A pénzügyek világát bemutató előadásokat kiegészítve a befektetők és family office-ok működéséről és taktikáról kérdezte Mary Alcantara, az Interactive VP másik vezetője Gödrösy Balázst (GFS Consulting), Kovács Miklóst, az egyik legsikeresebb hazai startup, az Antavo egyik vezetőjét, Langár Bencét, a legsikeresebb hazai vállalkozócsalád által birtokolt, és többek között a Frei Cafét birtokló TFL Capitalt, Oszkó Pétert és az egyik első hazai private equity befektetőt, a Cashline vezetőjét, Dr. Szűcs Gergelyt.

A konferenciát a tanulságok kivesézésével Strausz Kamilla zárta, aki vendégeivel, Csillag Péterrel, a HunBAN elnökével, Verő Barbarával a Future Proof Consultingtól, Tunya Irkaddal (500VC) és Hild Imrével (OUVC) az ökoszisztémában egymás segítésének fontosságáról is beszélt. Verő Barbara kiemelte, és sokan csatlakoztak hozzá: kétségtelenül a CEES volt az évad eseménye, aminek alighogy vége, már várják a folytatást!

A tartalmas programot egy Startup Expo tette még teljesebbé, ahol a vendégek a fenntarthatóságért és a zero waste-ért sokat tevő Composity, a gépi látásra, emberszámlálásra és informatikai projektmentésre specializálódott Dolphio Technologies, a babatechnológia képviselője, a Smart babee, a HR toborzó app, a közösségi finanszírozási kampányt tervező Melon, a tőzsdére lépést, illetve tőkebevonást tervező cégekre specializálódott Univerz Invest, amely a befektetői kapcsolattartás témáját járta körbe, a szintén közösségi finanszírozási kampányt indítani tervező online mesemondó, a Meskete, a digitális edzőtermi platform, a DIGIFit, a fantasztikus kóstoltatási élményt nyújtó natúrgyümölcslevek márkája, a Nektária, a könyvelőkeresést támogató Bookkeepie, a sörcsapolás élményét megújító Tap’n’Drink és a sikeres támogatáscélú közösségi finanszírozási kampányt, hiánypótló, életmentő, több évtizede kitartóan működő Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért munkásságát ismerhették meg és beszélgethettek a cégek képviselőivel. A Sharity segítségével a résztvevők még egy jó ügyet is támogathattak, közvetlenül adományozhattak az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület munkájának támogatására.

A késő estébe nyúló eseményt egy zenés-táncos vacsora zárta a múzeumban. Másnap, szombaton délután pedig folytatódott a kapcsolatépítés az Unicum túra során, amire a figyelemre méltó Zwack Múzeumban került sor, majd a kostolók után a program a Zwack Unicum jóvoltából biztosított Füves Bárban folytatódott, ahol Vuray György, a népszerű Vállalkozás Okosan szakértői blog és vállalkozói közösség egyik alapítója adott tanácsokat az érdeklődőknek.

A szervező csapat a Tőkeportál.com, az InnoMaker Partners, a Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány, a Tech In The City, a Startup Grind Budapest, az Óbuda Uni Venture Capital, az MBH Fintechlab és a Magyar Fintech Szövetség, valamint az innováció fontosságának apostolai, a támogatók számára is, mint az MVM (mint főtámogató), a Tuxera, a Neo Property Services, és a Dolphio Technologies  kiemelten fontos a best practicek terjedése, az egymás hibáiból való tanulás, a tudásmegosztás, az egymás támogatása, azaz az ökoszisztéma szervezése.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG