Béklyók között a Barcelona, Xavira gigászi munka vár

Xavi jött, látott és elkezdett rendet rakni: így lehetne összefoglalni a Barcelona új vezetőedzőjének első munkanapját. Új (szigorúbb) szabályok a játékosoknak, cserék a háttérstábban, aztán hogy az új seprű valóban jól söpör-e, az majd elválik. Mint ahogy az is, hogy a minimális, Katarban szerzett edzői tapasztalattal bíró Xavi beválik-e a legmagasabb szinten; illetve a Barca meg tudja-e ismételni a Pep Guardiola-receptet, amikor egy gyakorlatilag újonc tréner (egyben klubikon) a világ legjobb együttesét hozta össze.

Ez azért kivételes esetnek tűnik (még akkor is, ha Guardiola mentora, Johan Cruyff szintén kiemelkedően sikeres lett újonc edzőként), Xavira ráadásul a klub felelőtlen gazdálkodásából és üzemeltetéséből fakadó összes probléma is rászakad.

Augiász vörös-kékre festett istállója

„Minden az előző vezetés katasztrofális klubmenedzselésének az eredménye” – mutogatott vissza Joan Laporta, a Barcelona régi-új elnöke elődjére, Josep Maria Bartomeura, mikor a nyáron bejelenteni kényszerült, a klubnak el kell engednie Lionel Messit, mivel nem tudja kigazdálkodni a fizetését a spanyol liga által megszabott kereteken belül. A hatszoros aranylabdás argentin zseni elvesztése a klubot és szurkolóit egyaránt demoralizálta, csökkentette a Barca vonzerejét a szponzorok, szurkolók és maguk a játékosok körében is. Ivan Cabeza spanyol közgazdász becslése szerint csak Messi jelenléte 130–200 millió euró közti összeget hozott évente az együttesnek.

A klub problémás gazdasági helyzete – mintegy 1,4 milliárd eurós adósságállomány, 481 millió eurós veszteség a legutóbbi idényben, százmilliós nagyságrendű, klubok illetve volt játékosok felé fennálló tartozás – , illetve az ebből adódó korlátozások szakmai krízishez is vezettek.

A Barcelona ebben az idényben túlélő üzemmódban van, és lehet, még a következőben is abban lesz. A klubvezetésnek minden kiadást nagyon meg kell gondolnia, viszont az edzőváltás nem sikerült épp „spórolósra”. Azzal, hogy a vezetőség menesztette Ronald Koemant, ki is kell fizetnie a szakembert, márpedig a Barca egykori világklasszis védője a hírek szerint ragaszkodik a teljes összeghez és nem enged el semmit belőle, hiába kötődik a klubhoz. Ez mintegy 12 millió eurós kiadást jelent, ráadásul az új tréner Xavit előző klubja, a katari al-Szadd csak magas, 5 millió euróra becsült kompenzáció megfizetése ellenében engedte el.

Az edzőváltás nagyjából annyiba került, mint egy kiegészítő játékos átigazolási díjának „kicsengetése”, ami trénereket tekintve igen magasnak számít. Az edzők gyakran és gyorsan cserélődnek. A spanyol élvonalban csak három szakvezető, Diego Simeone (Atlético Madrid, 9 év 10 hónap), Álvaro Cervera (Cádiz, 5 és fél év), illetve Jagoba Arrasate (Osasuna 3 év 4 hónap) van posztján több mint három éve, és tíz olyan edző van, aki még egy éve sem ül jelenlegi klubja kispadján.

Világszerte hasonló a trend: nem hogy az évtizedes, de az ötéves hosszúságú edzői regnálás is lassan kuriózumnak számít, és könnyen lehet, hogy a Barcelona egy rövid távú megoldásba ölt most bele jelentős összeget. Egy tréner átlagosan mintegy másfél évet húz ki a kispadon, az edzői „állásbiztonság” sosem látott mélységbe süllyedt.

Ahhoz, hogy Xavi megragadjon, ráadásul eredmények is kellenek, tudniillik ha valamikor, akkor most nem engedheti meg magának a Barcelona, hogy kudarcot valljon a pályán. A Bajnokok Ligájában még nem biztos a továbbjutás a tavaszi, kieséses szakaszba; ha a katalánokat Lisszabonban 3–0-ra kiütő Benfica a Camp Nouban is győzni tud, akkor a Barca könnyen átcsúszhat az Európa-ligába, márpedig ez jelentős bevételkieséssel járna (kisebb érdeklődés, kisebb pénzdíjak).

Ha a bajnokságban – melyben csak 9. helyen áll a klub, igaz, nagyon szoros a mezőny – lemarad a Barcelona a BL-indulást jelentő helyekről, akkor annak súlyos következményei lehetnek, hiszen ezen a szinten a BL-csoportkörös pénzt gyakorlatilag automatikusan beleszámolják a várható bevételekbe.

Ebben az idényben a pályán elért eredményektől függetlenül a Barcelona már kapott 49,7 millió eurót a BL-díjalapból, a pályán ehhez még 5,6 milliót tett hozzá eddig. A kiesésbe szakaszba jutás és abban minden további forduló elérése újabb tízmilliós összegekkel gazdagítaná az „éhes” klubkasszát.

Béklyók között

Xavi egyébként sem könnyű feladatát nagyon megnehezítik a spanyol labdarúgóliga (La Liga) által megszabott korlátozások. A La Liga meghatározza, hogy a klubok mennyit költhetnek játékosaik és stábjuk fizetésére, és ehhez mindenkinek szigorúan tartania kell magát. A 2020–2021-es évadban a klubok kaptak ideiglenes könnyítéseket, ám ez 2021–2022-re már nem áll, a szeptember végén nyilvánosságra hozott keretek pedig valósággal megbéklyózzák a Barcelonát.

A katalán klub a 2019–2020-as idényben még a liga legmagasabb költségplafonjával (656,4 millió euró) gazdálkodhatott, ez az előző szezonban drasztikusan visszaesett és most még tovább zuhan, 97,9 millióra, fellélegzés csak 2022–2023-ban várható. A Barca a legmagasabb költségplafonú csapatból a hetedik helyre esett vissza, legnagyobb vetélytársa, az elmúlt években jóval meggondoltabban gazdálkodó Real Madrid hét és félszer (!) magasabb plafon alá kell, hogy beférjen.

A korlátozás egyenes következménye a koronavírus-járvány okozta bevételkiesésnek és a Barcelona felelőtlen gazdálkodásának. A klub gazdasági alelnöke, Eduard Romeu rámutatott: a pénzügyi problémákat nem lehet a COVID-ra fogni, ugyanis már a járvány előtt is jókora gondok voltak a gazdálkodással. Sokatmondó, hogy ebben az idényben a Villarreal, az Athletic Bilbao vagy a Real Sociedad is előnyösebb plafont kapott a Barcelonánál.

A limitet a La Liga annak érdekében hozta meg, hogy rákényszerítse a klubokat a fenntartható gazdálkodásra. Egy szakértőkből álló csapat munkája minden idényben a plafon meghatározása: a gazdasági kontrollt gyakorló egység áttekinti a klubok könyvelését, majd ebből állapítja meg a költséghatárokat. Az összegek átigazolási és bérköltségre egyaránt vonatkoznak, a klub szabadon „tologathatja” ezeket a kereteken belül, tehát például visszafoghatja átigazolási kiadásait annak érdekében, hogy magasabb béreket fizessen.

Az alacsony költségplafon a szakmai stábnak is súlyos problémát okoz, legalábbis rövid távon. A keret hiányosságait nem lehet új igazolásokkal megoldani, hiszen átigazolási díjat nem nagyon tud fizetni a Barcelona, a télen ingyen szerződtethető futballistáknak meg egyrészt a minősége kérdéses (a Barcelonát a Peking Kuoanban játszó kongói Cédric Bakambuval boronálták össze a napokban, márpedig ő normális esetben a klub keretének a közelébe sem kerülne), másrészt a fizetésüket is ki kellene gazdálkodni.

A Barca már szinte mindenkit eladott, aki eladható volt, becsődölt luxusigazolásainak (elsősorban Philippe Coutinhónak és az állandóan sérült Ousmane Dembélének) vagy kifelé áll a szekere rúdja, vagy jóval kedvezőtlenebb kondíciókkal kínálhatnak nekik új szerződést. A klub legnagyobb értékeit a keletkezett vákuumban sok játéklehetőséghez jutó és azzal élni tudó fiatal játékosok (Pedri, Ansu Fati, Gavi) jelentik, és a Barcelona ragaszkodik is hozzájuk, erre utal a Pedrivel és Ansu Fatival megkötött új szerződés. Ez elképesztő, egymilliárd eurós összegű kivásárlási záradékot tartalmaz, tehát a legjobb fiatalokat aligha lehet elcsábítani. Nagy kockázat viszont a tinédzser játékosok túlterhelése és az ebből származó sérülésveszély (most épp Pedri és Fati is sérült).

Ha ez nem lenne elég, az állandó referenciapont Real Madridnak viszont óriási a mozgástere és megtarthatja azt a nagybevásárlást, amelyre évek óta készül; pláne, hogy elkészült a felújított Santiago Bernabéu Stadion, így a fővárosiak visszaköltözhettek otthonukba, melyből a következő években extra bevételi forrást várnak. Eközben a Barcelona nem oldhatja meg problémáit költekezéssel, és ha az anyagi-szakmai válság önmagában nem lenne elég, a másfél évtizede tologatott infrastrukturális megújulást is le kellene vezényelnie.

A tervek szerint a leromlott állapotú Camp Nout felújítják és bővítik, továbbfejlesztett ministadiont kap a B-csapat, új arénát a csarnoksport-szakosztályok, mindennek 2025-ig végbe kellene mennie. A klub a fejlesztések után évi 200 millió eurós pluszbevétellel kalkulál, de az infrastrukturális gigaprojekthez 1,5 milliárd eurós hosszú lejáratú (35 év) kölcsönt kell felvennie. A Camp Noura 900 millió, az új Palau Blaugrana csarnokra 420 millió euró megy el a tervek szerint – jegyezzük itt meg, hogy az összes stadionépítési és stadionfejlesztési projekt költségeit alul szokták kalkulálni…

A Camp Nou felújítása ideiglenes költözéssel járhat, a Barcelonának valószínűleg egy ideig a Montjuic-hegyen található Olimpiai Stadionban kellene játszania – alternatívaként a csökkentett befogadóképességű, részlegesen lezárt Camp Nou jöhet szóba. Mindkét opció újabb bevételveszteséget jelent.

Zanzásítva: adott egy szinte újonc edző, a célok elérésére korlátozottan alkalmas, szűk játékoskeret, a felelőtlen gazdálkodásból eredeztethető pénzügyi és szakmai válság, az ebből fakadó azonnali eredménykényszer, illetve egy újabb eladósodással járó gigaprojekt indítása. Akár Xavinak, akár az egész klubnak szólhatna a kissé fatalista biztatás:

Innen szép nyerni...