7p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szemerey Tamás cége a nyár végén adta el a március óta végelszámolás alatt lévő NHB Növekedési Hitelbankot a Solar Gold nevű társaságnak, amely viszi tovább az elődje által a jegybank ellen áprilisban indított peres eljárást – közölte lapunk érdeklődésére az aranykereskedő cég illetékese.
Forrás: NHB Facebook-oldala

Mint arról az Mfor.hu elsőként beszámolt, április 12-én az NHB Bank akkori tulajdonosa, a BankKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft. bíróság előtt támadta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon döntését, miszerint március 14-én visszavonta a hitelintézet működési engedélyét, egyúttal elrendelte annak felszámolását. A per érdekessége, hogy a BankKonzult tulajdonosa Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás.

A rokoni viszony éveken át kiválóan működött. Nem sokkal azt követően, hogy 2013 márciusában Matolcsy megkezdte első hatéves elnöki mandátumát, az MNB meghirdette a kis- és középvállalkozások kedvező forráshoz juttatását célzó növekedési hitelprogramot (nhp). Szemerey pedig 2014 októberében a néhai Kulturbank, majd Banque Indosuez, végül Hanwha Bank nevet viselő hitelintézet utódját, az evoBankot vásárolta fel. S hogy ne legyen kétség annak fő stratégiai célját illetően, új szerzeményét NHB Növekedési Hitel Bankra keresztelte, ami egyértelmű utalás volt a nagyszabású jegybanki programra.

Az NHB jelentős szívességet is tett azzal, hogy rendkívül kedvezményesen, 0-2 százalék közötti éves kamatra elérhető nhp-s forrásokat közvetített vállalkozásokhoz – apró szépséghiba volt, hogy azokból bőven jutott rokonok és barátok cégeinek is. Az csak később derült ki, hogy ez lett a veszte a banknak, mivel nem tudott annyi betétet – jobban mondva annyi betétest – magához vonzani, amivel biztonságos szintűvé tehette volna a likviditását. Így ki volt téve annak, hogy ha egy-két nagybetétes kivonja a pénzét, akkor megrendülhet a bank fizetőképessége.

Márpedig ez tavaly decemberben be is következett, amikor egyebek mellett a 2018 elején még az NHB-nál 4 milliárd forintnyi betétet parkoltatott MNB-alapítványok, továbbá Matolcsy egyik fia, Ádám cégei kivették a pénzüket. A lapunknak akkor eljuttatott indoklásaik szerint az alapítványok a jelenlegi alacsony kamatok miatt nem tartották kifizetődőnek bankbetétben tartani a szabadon lévő összegeiket, Matolcsy Ádáméknak pedig szükségük volt egy újabb bankszámlára és a Gránit Banktól kapták a legkedvezőbb ajánlatot.

A valódi ok azonban lapunk máig nem cáfolt értesülései szerint az volt, hogy a két unokatestvér, Szemerey és Matolcsy összekapott az MKB Bank kapcsán – amelynek Szemerey cége tavaly július óta volt a közel 33 százalékos tulajdonosa. A rokoni viszony megromlására utal az is, hogy ezt megelőzően öt nappal Szemerey felesége, Szemerey Gabriella lemondott az egyik MNB-alapítvány, a Pallas Athéné Domus Sapientiae igazgatói posztjáról, december 21-én pedig Mészáros Lőrinc tiszakécskei üzleti partnere, Szíjj László az MKB-ból is kivásárolta Szemereyt.

Állítólag a jegybankelnök annyira berágott Szemereyre, hogy kérte egyebek mellett az alapítványokat, valamint a fiát, vigyék át más bankokhoz az addig az NHB-nál tartott pénzeiket. Amit aztán mások is követtek. Összesen 12,5 milliárd távozott a bankból – az NHB májusban közzétett 2018-as beszámolója szerint. Ez annyira megrendítette az NHB likviditását, hogy az MNB 2018. december 18-án 7 millió forintban korlátozta a kifizetéseit, egyúttal két felügyeleti biztos irányítása alá vonta a hitelintézetet, legkésőbb 2019. április 18-áig.

Csakhogy az MNB már a négy hónapos haladék letelte előtt egy hónappal, március 14-én visszavonta az NHB működési engedélyét és elrendelte annak végelszámolását, az ügyfelek érdekeinek veszélyeztettségére is tekintettel. A jegybank arra hivatkozott, hogy a bank „sem likviditásának helyreállítása, sem üzleti modelljének átalakítása terén nem tett olyan lépéseket, amelyek biztosították volna fenntartható stabil működőképességét”.

Ám Szemereyék azt állították, minden nehézség ellenére tovább tudtak volna működni, képesek lettek volna megtenni az MNB által (is) szükségesnek tartott kiigazító intézkedéseket (kötvényesítés, tőkeemelés, új működési modell stb.). Továbbá a végelszámolás elrendelése előtt a menedzsment minden folyó kötelezettségét tudta volna teljesíteni, 6-9 hónap alatt pedig először a portfólióértékesítésből felszabadult pénzekből eleget tehetett volna a betéteseivel szembeni kötelezettségeinek. Olvasatuk szerint az, hogy az MNB idén január 29-én a portfólióértékesítést esetlegesen előkészítő határozatot hozott, annak érdekében, hogy a bank számára szükséges likviditási igényt előteremtsék, szintén azt a vélekedésüket támasztja alá, miszerint tovább működhettek volna.

Abból pedig, hogy az MNB végelszámolási és nem a fizetésképtelenségi helyzet bekövetkezését alátámasztó felszámolási eljárás mellett döntött, „egyértelműen kijelenthető, hogy a bank likviditási helyzetében számottevő javulás állt be, azaz a likviditási helyzet lényegesen jobb volt 2019. márciusában, mint 2018. decemberében” – szerepel az NHB éves beszámolójában. Hozzátéve: a bank nagy összegű – 2018 végi állapot szerint 1,3 milliárd forintos – alárendelt kölcsöntőkét is kapott, illetve további előrehaladott forrásbevonási tárgyalások folytak és már megállapodások is álltak rendelkezésre, melyek a fizetőképesség erősítése mellett a kötelezettségek kielégítésének további biztosítékát is segítették.

Igazuk bizonyítására Szemereyék idén április 12-én bíróság előtt támadták meg a jegybank döntését. Ám az esetleg a felperesnek kedvező ítélet legfeljebb csak elégtétel lehet Matolcsy unokatestvérének, mivel Szemerey cége – némileg váratlan módon – idén augusztus 27-én eladta az NHB-t a Solar Gold Aranykereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-nek.

Az új tulajdonossal kapcsolatos furcsaság, hogy a legutolsó éves beszámolója a 2017-es üzleti évéről lelhető fel az Igazságügyi Minisztérium hivatalos céginformációs honlapján, a 2018-as hiányzik. Így csak annyit lehet bizonyossággal megállapítani, hogy 2017. december 31-én a Solarnak három részvényese volt: Skáre János 50, Skáre Balázs és Nagy Attila pedig 25-25 százalék felett diszponált. A tavalyelőtti évében 3,77 milliárd forintos nettó árbevételt ért el az NHB új gazdája, csaknem a dupláját a 2016-osnak, szinte kizárólag annak köszönhetően, hogy 3,62 milliárd értékben értekesített aranytömböket, szemben az egy évvel korábbi 204 millióval. A 2017-es adózás előtti eredménye közel 93,5 millió forint lett, miközben az előző évet még közel 18 milliós veszteséggel zárta.

Az Index.hu korábbi cikke szerint a Skáre-testvérek leginkább a Bankcenterbe bejegyzett különböző cégekben aktívak. Balázs hat társaságban szerepelt, ebből kettőt kényszertörlés alá került, egyet pedig felszámoltak. Testvére, János szintén hat cégben tevékenykedett, ebből kettőt kellett felszámolni. A Solar vezérigazgatójaként az Opten céginformációs rendszerben 2018. november 30-ától egy vietnami lakcímmel szereplő 62 éves személy, Perry Holzgraf Doan Huu Esculier van feltüntetve, aki korábban a Romulus nevű, Szingapúrban bejegyzett szerencsejátékcégben, egy Natural Resource Corp.-ban, illetve a Brit Virgin-szigeteki M-Power cégben bukkant fel, a vietnami sajtó pedig a Panama-iratok offshore-botrány vietnámi érintettjei között emlegeti.

Megkérdeztük az MNB-t, hol tart az ellenük az NHB ügyében folyó bírósági eljárás, de ők az új tulajdonosokhoz irányítottak. Visszük tovább a pert – közölte lapunk érdeklődésére Skáre János. Hozzátéve: az első tárgyaláson már túlvannak, azon az iratismertetésre került sor, a következő forduló január második felében várható.

Az MNB lapunk korábbi érdeklődésére azt helyezte kilátásba, hogy a bírósági per során is következetesen, szakmai indokokkal alátámasztva képviseli majd az álláspontját, védi meg a betétesek érdekeit. A jegybank meg van győződve arról, hogy intézkedései a törvényesség és a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében születtek, s kiállják a bírósági eljárás próbáját is.

Ismerve a bíróságok leterheltségét, ítéletre a perben még egy ideig várni kell. Mint ahogy valószínűleg arra is, mi lesz azokkal a pénzekkel, amelyek az NHB-ban ragadtak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
Elek Lenke | 2026. március 21. 17:17
A francia luxuscikkeket gyártó vállalat várhatóan újra megnyitja két oroszországi zászlóshajó üzletét.
Vállalat Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:56
Csökkentik a járatok számát.
Vállalat Tudatosabban építené vállalkozását? Ezt a podcastet nem hagyhatja ki!
PR | 2026. március 20. 17:21
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Minden harmadik dolgozótól megvált tavaly az egyik legnagyobb kínai techvállalat
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:08
Közzétette tavalyi eredményeit az Alibaba: a legérdekesebb adat, hogy az év elején még 194 ezres cégnél év végén már csak 128 ezren dolgoztak. Emellett a profit bezuhant, és a bevétel elmarad a várakozásoktól.
Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG