7p
Az akár milliárdos nagyságrendű bírságtól való rettegés a magyar cégek között is igazi GDPR-rohamot váltott ki az év elején, mindenki igyekezett legalább az adatvédelmi tájékoztatóját az egységes uniós rendelkezésekhez igazítani. A vihar néhány hét alatt elült, mivel eddig nem igazán hallhattunk arról, hogy valakit tényleg megbírságoltak volna - de ami késik, nem múlik: Európába megérkeztek az első GDPR-fecskék. Egy osztrák vállalkozás és egy portugál kórház mélyen a zsebébe nyúlhat, Magyarországon már 600 bejelentést kapott a hatóság.

Május 25-én lépett életbe az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, a GDPR (Genderal Data Protection Regulation), ami egységessé tette az EU adatvédelmi szabályozását. Bár sok szempontból az új rend nem szigorúbb, mint ami Magyarországon korábban is hatályban volt, az előírások megszegése esetén kiszabható bírság akár elképesztő méreteket is ölthet: elérheti a 20 millió eurót (közel 6,5 milliárd forintot) vagy a cégcsoport teljes, globális forgalmának 4 százalékát - attól függően, melyik a több.

Bár elvileg a korábbi magyarországi szabályozás érdemben nem volt lazább az egységes uniósnál, mégis elért mindenkit a GDPR-őrület: az utolsó pillanatokban a legnagyobb multiktól a legkisebb webáruházakig mindenki átalakította adatkezelési tájékoztatóját és erről levélben értesítette partnereit. Remélhetőleg nem csak a tájékoztatók, hanem a gyakorlatok is GDPR-kompatibilissé váltak - ilyen irányú vizsgálatok eredményeiről azonban egyelőre nincsenek friss hazai hírek. Mindenesetre kiszabott bírságok nélkül is komoly költségtételt jelentett a hazai vállalkozásoknak az új adatvédelmi szabályozásra való felkészülés, amelynek nyertesei első körben a tanácsadó cégek, az ügyvédi irodák és az informatikai fejlesztőcégek voltak.

Fél éve él az új keretrendszer - hol vannak a gigabírságok?

A GDPR tanácsadással és üzleti döntéseket támogató szoftverek fejlesztésével foglalkozó Crosssec Solutions blogján megjelent posztban azt írják: azért nem olvashatunk GDPR bírságokról nap mint nap,  mert még túl korai, hogy az ügyek kivizsgálása és bírósági tárgyalása megtörténjen olyan módon, hogy ítélet is születhessen. Jelentősen megnövekedett ugyanakkor a nemzeti hatóságokhoz beérkező panaszok száma, Magyarországon is több mint 600 bejelentés érkezett, melyeket egyenként ki kell vizsgálni, és meg kell állapítani, hogy elég megalapozottak-e az eljárás megindításához.

Hasonló a helyzet az EU többi tagországában is. A brit hatósághoz hetente több mint 500 bejelentés érkezik, május 25. és július 3. között az előző évi 2417 panasz helyett már 6281 ügyben fordultak az ICO-hoz - írják. Az illetékes francia hatóság is a panaszok számának 37 százalékos növekedéséről számolt be. A legérdekesebb Írország helyzete, hiszen az olyan technológiai óriások, mint például a Google és a Facebook ,írországi leányvállalaton keresztül működnek az EU-s piacokon. Nem csoda tehát, hogy ebben az esetben is drasztikus növekedést tapasztal a hatóság, az előző évi 230 bejelentéshez képest 1713 történt május 25. óta.

Az elsők: egy osztrák vállalkozás és egy portugál kórház

A Crosssec szakértői két olyan esetről tudnak, ahol konkrét bírságösszeg meghatározására is sor került. Az osztrák adatvédelmi hatóság (DSB) első, ítélethozással végződő GDPR-vizsgálata egy, a kamerarendszer nem megfelelő alkalmazásával kapcsolatos ügyben folyt még szeptember közepén. A megbírságolt vállalkozás olyan zártláncú kamerarendszert használt az ingatlan előtt, amely a járda – így közterület – nagy részét is rögzítette. A DSB ezt a GDPR megszegésének ítélte, hiszen a közterületek ilyen célú, nagy mértékű megfigyelése nem megengedett. A vizsgálat során kiderült, hogy a kamerarendszer használatáról szóló megfelelő tájékoztatás sem történt meg. A kiszabott bírság összege ebben az esetben 4800 euró, mintegy másfél millió forintnak megfelelő összeg volt.

A második, már bírsággal lezárt esetben egy portugál kórház, a Centro Hospitalar Barreiro Montijo esetében állapított meg komoly bírságot a helyi adatvédelmi hatóság (CNPD). A több jogsértést is feltáró vizsgálat során kiderült, hogy a kórház nem megfelelően tárolta a betegek adatait, valamint a betegadatokhoz való hozzáférés szabályozása sem volt megfelelő.

A kórházi rendszerben 985 olyan felhasználót találtak a vizsgálat során, akik orvosi hozzáféréssel rendelkeztek, holott az intézményben összesen csak 296 orvos dolgozik. Külön probléma, hogy a kórházi személyzet korlátozás nélkül hozzáfért az összes beteg összes adatához, így előfordulhatott hogy például a dietetikusok hozzáfértek a pszichiátriai adatokhoz, vagy a nem orvosként dolgozó kórházi személyek ráláttak a vizsgálatok adataira is. A betegadatbázis nem megfelelő kezelése mellett az előbb bemutatott adatkezelési folyamat egyáltalán nem tudja garantálni az adatok integritását, bizalmasságát és elérhetőségét - állapította meg a vizsgálat.

A 400 ezer eurós bírság (közel 130 millió forint!) a portugál adatvédelmi hatóság által valaha kiszabott legnagyobb büntetés. A kórház elismerte a problémákat, azonban megkérdőjelezi, hogy a CNPD eljárhat-e, és szabhat-e ki bírságot velük szemben, így várhatóan bírósági felülvizsgálatot kér a bírság kifizetése előtt - írja a Crosssec.

Magyarországon egyelőre nyugi van - vihar előtti csend?

Dr. Szilágyi András, a BKIK Mediációs és Jogi Koordinációs Osztályának elnöke a kamara által szervezett workshopon nemrég arról beszélt: a magyar adatvédelmi hatóság (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) az elmúlt időszakban még csak puhatolózott a szabályszegő vállalkozásoknál és vállalatoknál, aminek egyik oka, hogy példamutató európai precedensre várnak – ami a büntetés mértékét illeti -, másrészt pedig az, hogy az első ízben elkövetett adatvédelmi szabályszegéseket Magyarországon a fokozatosság elve alapján csupán figyelmeztetéssel honorálják.

Miközben az eddigi európai bírságok egy kisebb vállalkozáshoz és egy kórházhoz köthetőek, Magyarországon inkább a nagy multicégek aggódhatnak: a kormány jelezte, hogy a GDPR szabályait elsősorban a tagállami jogrendszerek közötti különbséget kihasználó multinacionális gazdasági társaságok ellen fellépve szükséges alkalmazni. A többi gazdasági szereplő, így a kis- és középvállalkozások tekintetében a kormány megengedőbb álláspontot fogalmazott meg a törvényjavaslat indoklásában - legalábbis a Deloitte erre jutott egy júniusi törvénymódosítási javaslat alapján.

Mindenesetre gondolatkísérletnek érdekes, hogy mi történne, ha a GDPR-megfelelőség szempontjából Portugáliához hasonlóan Magyarországon is alapos vizsgálatnak vetnének alá magyarországi kórházakat, és a portugál esethez hasonló összegű bírságot szabnának ki a végén.

Könnyű megszegni a szabályokat - elég egy gombnyomás

Az adatvédelmi szabályok megsértése a világ legkönnyebb dolga: elég bekapcsolni és felvételre állítani hozzá például az autóban elhelyezett fedélzeti kamerát. Ezek forgalmazása Magyarországon egyáltalán nem tiltott, rendeltetésszerű használata viszont gyakorlatilag biztosan törvénybe ütközik. Korábban (még a GDPR hatályba lépése előtt) alapos összeállítást közöltünk a témában, amelyet itt olvashat - a lényeg leegyszerűsítve, hogy jogszerűen akkor használhatnánk a fedélzeti kamerát, ha a közlekedés minden résztvevőjétől ehhez előzetes hozzájárulást szereznénk, gyenge minőségű felvételeket készítenénk a személyes adatok kitakarásával, és soha nem is mutatnánk meg senkinek, sőt: legkésőbb néhány nap után törölnénk őket.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Távozhat az Apple-vezér, már nagyon keresik az utódját
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 11:41
Tim Cook 14 év után már jövőre távozhat az Apple éléről, ki léphet a helyére?
Vállalat 15 ezer embert küld el a legnagyobb amerikai telekommunikációs cég
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:01
Dolgozóinak 15 százalékától megválik a Verizon, az Egyesült Államok legnagyobb bevételű telekommunikációs vállalata. A városnyi embert már a jövő héten elküldi a cég.
Vállalat Közel 200 millió forintra büntette a Wizz Airt az olasz versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:08
A Wizz Air korlátlan előfizetésként mutatta be az All You Can Fly-t, de nem adtak megfelelő és naprakész tájékoztatást a foglalási időszakokról, az ülőhelyek számáról és típusáról sem. 
Vállalat A fix 3 százalékos hitel új lendületet ad a fejlesztéseknek
PR | 2025. november 14. 10:37
A fix 3 százalékos kamatozású vállalati hitelprogram a gazdasági növekedés mellett a mindennapi biztonságot is erősíti. A Cégkassza Podcast legújabb adásában Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, valamint Palóc André, a minisztérium szóvivője részletesen kifejtették, hogyan mozdította meg a program a „fiókban maradt fejlesztéseket”, miként ösztönzi a kkv-k méretugrását, és milyen további könnyítések várhatóak az adminisztráció és az adózás területén.
Vállalat Előnyben a csalók, terjed a deepfake: így venné fel a kesztyűt a KiberPajzs
Imre Lőrinc | 2025. november 13. 16:59
Újabb eszközöket ad a kibercsalók kezébe a mesterséges intelligencia, ami egyelőre inkább a támadóknak kedvez, a lakossággal és a vállalatokkal szemben. Küzdeni kell a digitális támadások ellen, de a helyzetet nehezíti, hogy sokan a biztonság illúziójába ringatják magukat – hangzott el az OTP Bank és a KiberPajzs projekt közös sajtótájékoztatóján.
Vállalat Nyakon csípték a Red Bull-t
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 15:34
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
Vállalat A Mol lehet a nyertese a szerbiai céget sújtó amerikai szankciónak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 11:35
Bevásárolná magát a szerbiai Naftna industrija Srbije (NIS) olajvállalatba, részvényeket véve az orosz Gazprom többségi tulajdonostól.
Vállalat Akkumulátorgyár: a Toyota kedveskedik Donald Trumpnak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:21
A Toyota Motor szerdán közölte, hogy megkezdte a termelést 13,9 milliárd dollár értékű észak-karolinai akkumulátorgyárában, miközben fokozza hibridgyártását, és megerősítette, hogy a következő öt évben 10 milliárd dollárt fektet be amerikai gyártókapacitásainak fejlesztésébe.
Vállalat Kevesebb bevétel mellett is profitot hozott a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 19:33
Itt a negyedéves gyorsjelentés.
Vállalat Felelős digitalizáció a Magyar Telekomnál
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 18:57
Bár az ESG kifejezés csak az elmúlt években épült be a köztudatba, a legnagyobb magyarországi vállalatok már több mint két évtizede készítenek fenntarthatósági jelentéseket környezeti, társadalmi és vállalatirányítási tevékenységeikről. Így van ez a Magyar Telekomnál is. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencián a cég ESG vezetője elmondta, hogy – bár a telekommunikációs szektor – nem tartozik a klasszikusan magas üvegházhatású gázokat kibocsátók közé, jelentős gazdasági szereplőként mégis érzik szerepüket, ezért is tesznek aktívan a klímavédelemért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG