5p
Luxuskabinok, hatalmas franciaágyak, fotel méretű ülések és elsőosztályú éttermi fogások - ezek várják az utazni vágyókat a világ legjobb légitársaságainak járatain. A repülőgépek Oscar-díjának megfelelő rangos elismerést zömében ismét ázsiai és közel-keleti társaságok zsebelhették be, Európában csak a Lufthansa tudott helyezést elérni a legjobbak között.

Mintegy 10 év után ismét a szingapúri nemzeti légitársaság kapta a Legjobb Légitársaság díjat, a vállalat jelenleg több mint 60 célállomáshoz biztosít közvetlen járatot. A 2018-as Skytrax díjat legutóbb 2008-ban kapta meg a szingapúri társaság, ezzel második helyre taszítva a Qatar Airways-t.

A kitüntetés – amely  a légitársaságok Oscar-díjának felel meg – csupán egy a négyből, amit a társaság magáénak tudhat, ezen felül ugyanis megnyerte a legjobb első osztály, a legjobb ázsiai repülőtársaság, valamint a legjobb ülés díját is – írja a CNN. A Qatar eddig négyszer nyerte el a rangos elismerést (2011, 2012, 2015 és 2017) és bár idén nem tudták megszerezni a fődíjat, nem mentek haza üres kézzel: ők nyerték ugyanis a legjobb business osztály és business osztály üléséért járó díjat, valamint ők bizonyultak a Közel-Kelet legjobbjának.

A szingapúri győzelem az ázsiai légitársaságok feléledését jelzik - ezeket a közel-keleti konkurenciával együtt már 2001-óta figyelemmel követ az Egyesült Királyságbeli Skytrax, amely az utasok elégedettsége alapján osztja ki a díjakat. 2014-ben a hong kongi székhelyű Cathay Pacific nyerte el a rangos díjat, ezt leszámítva azonban eddig az évek során az Arab-öböl térségéből kerültek ki a nyertesek.

Ők kerültek a TOP 10-be

Szakértők szerint a légitársaság mostani győzelme a termékkínálat javításának, illetve a közép- és hosszú távú utakra szánt repülőflotta fejlesztésének eredménye. A légitársaság gyakorta vezetője a prémium kategóriás szolgáltatásoknak, hotelszoba-szerű kabinjaival és kényelmes üléseivel, nemrégiben ráadásul útjára indította a világ egyik leghosszabb légi útvonalán való közlekedést Newark, New Jersey és Szingapúr között: a több mint 15 ezer kilométeres távolságot átlagosan 21 óra alatt teszik meg a gépek.

Félelmetesen sok repülő jelenhet meg az égen

A Boeing előrejelzése szerint a világ légitársaságainak a következő húsz évben 42 730 új repülőgépre lesz szükségük. További részletek >>>

A top 10-ben hasonlóan főként ázsiai és közel-keleti légitársaságok kaptak helyet, a harmadik helyet az ANA All Nippon Airways, míg a negyedik helyezést az Emirates nyerte el. Ötödik legjobb lett a tajvani EVA air, a hatodik helyezést pedig a Cathay Pacific nyerte. A Lufthansa volt az egyetlen európai légitársaság, ami bekerült a legjobb tízbe, őt követi a kínai Hainan, a Garuda Indonesia, valamint a Thai Airways. Egyik amerikai légitársaság sem szerzett díjat az idén.

Észak-Amerika legjobb társasága az Air Canada lett, míg a legjobb fapadosnak a szintén kanadai West Jetet szavazták meg az utasok. Az Air France most is felért hazája kulináris hírnevéhez, így övék lett a legjobb étkeztetés, a legjobb első osztályú kényelem, valamint a legjobb első osztály vacsora díja is.

Hiába repülnek egyre többen, csökkennek a bevételek

A repülés – a csúcskategóriás légitársaságokon kívül is – egyre népszerűbb utazási forma az utazni vágyók körében – derült ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség felméréséből. Az adatok alapján Európát leszámítva a világ minden pontjáról javuló adózás előtti eredményt tettek közzé a légitársaságok, az öreg kontinensen az első negyedév tradicionálisan rossz időszaknak számít. A IATA kimutatása szerint a cégek átlagosan 6,5 százalékkal jobb adózás előtti eredményt produkáltak a tavalyihoz viszonyítva. Erről itt olvashatsz részletesebben >>>

A növekvő utasszám ellenére azonban a bevételek csökkenni látszanak, idén a légitársaságok csaknem 34 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, ami 11 százalékos csökkenés éves alapon. Az IATA elnöke szerint a csökkenő nyereség hátterében elsősorban az emelkedő olajár és bérköltségek húzódnak meg, de a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedése is közre játszik. Ezt a hatást csak részben tudja ellentételezni az erős, várhatóan 7 százalékos utasforgalom-növekedés és az ebből származó bevétel csaknem 11 százalékos emelkedése.

Míg az utasforgalom növekedésében alig érezhető lassulás, az áruforgalomban sokkal rosszabbak a kilátások. Tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt a szektor éves alapon, idén viszont csak 4 százalékra tehető a bővülés. A szervezet vezetője szerint ez azzal magyarázható, hogy a globális kereskedelem élénkülése miatt a cégek elkezdték az árukészlet feltöltését, amely megdobta az áruforgalmat. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Hol a legbiztonságosabb ülni a repülőn?

Elöl, vagy hátul? Folyosó vagy ablak? Aki szeretné magát nagyobb biztonságban érezni az egyébként biztonságosnak tartott gépmadarakon, az feltehet ilyen kérdéseket. A válaszok azt mutatják, hogy hátul-középhátul, vészkijárat közelében érdemes ülni. De ez még nem minden. Tovább a cikkhez >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG