4p

Több évnyi kutató-fejlesztő munka eredményeként a Mol egy olyan beruházást valósított meg a százhalombattai Dunai Finomítóban, amellyel bioüzemanyag felhasználóból gyártóvá lépett elő. Az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot. Így változatlan minőség mellett növelhető a biokomponensek részaránya, évi 200 ezer tonnával csökkentve a szén-dioxid kibocsátást.

„A Mol-csoport bioüzemanyag felhasználóként az elmúlt évben több mint 500 000 tonna bioüzemanyagot (bioetanolt és biodízelt) vásárolt bekeverésre. Ezzel a beruházással elkezdtünk fenntartható dízelt gyártani a Mol-csoporton belül, és bioüzemanyag-gyártókká váltunk. Ennek előnye kettős: miközben fenntarthatóbb üzemanyagot állítunk elő, a hulladék újrafeldolgozásával segítjük a körforgásos gazdaságot. Nemrégiben frissített stratégiánknak, a „SHAPE TOMORROW”-nak megfelelően 2030-ig több mint 100 000 tonna bioüzemanyag előállítását tervezzük.” - mondta Szabó Gabriel, a Mol-csoport Downstream ügyvezető igazgatója.

A Dunai Finomítóban megvalósított bioalapanyag feldolgozó (ún. co-processing) eljárás során az utólagos bekeverés helyett már a gázolaj gyártása során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot. Erre a célra növényolajat, használt sütőolajat és állati zsiradékot is használhatnak. A kőolaj és a bioalapanyag közös feldolgozása eredményeként a gyártott gázolaj részben megújuló lesz, úgy, hogy közben minősége nem változik a kőolaj alapú dízelhez képest. Ennek fő előnye, hogy továbbra is lehetséges további biodízel komponens bekeverése - a dízel szabványban meghatározott maximális 7 térfogat százalék mértékig - tehát az eljárás összességében lehetővé teszi a gázolaj biorészarányának növelését.

Az Európai Unió és a Mol-csoport egyik fő célja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás kapcsán karbonsemlegességet érjen el 2050-ig. A megújuló részarány kötelezettségek többek között a közlekedési ágazatban is folyamatosan nőnek. Ennek megfelelően a biokomponens-tartalommal kapcsolatos elvárások a Mol-csoport üzemanyag-piacain is megnőttek, amelyeknek teljesítése eddig főként a bioetanol és a biodízel bekeverésével történt.

Tavaly több mint félmillió tonna bioüzemanyagot vásároltak. Fotó: MTI
Tavaly több mint félmillió tonna bioüzemanyagot vásároltak. Fotó: MTI

A Pannon Egyetem kutatási eredményeit alapul véve a Mol 2012-ben kezdte meg a kutatás-fejlesztési munkát, amelynek során meghatározták a feldolgozható alapanyagok típusait és minőségi elvárásait, majd a 2018-ban indult beruházás során kialakították az új bioalapanyagok fogadásához, tárolásához és feldolgozásához szükséges infrastruktúrát.

Az új eljárás próbaüzeme tavaly márciusban kezdődött. A gyártott biokomponens szén-dioxid megtakarítása jelentősen jobb, mint más, hasonló alapanyagból készülő egyéb bioüzemanyagoké. A fejlesztés évente 200 000 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, annyival, mintha egy Debrecen méretű város csak napenergiát használna fűtésre. Mindezek mellett cél, hogy a jövőben fokozatosan növeljük a hulladék és melléktermék típusú alapanyagok körét, tovább csökkentve ezzel üzemanyagaink szén-dioxid lábnyomát.  

A Mol Group 2030+ stratégia egyik alappillére, hogy kulcsfontosságú szerepet játszik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású körforgásos gazdaság kialakításában új üzletekbe történő beruházásokkal, mint például a hulladékbegyűjtés, -hasznosítással és újrahasznosítás, a szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás (CCUS), fejlett bioüzemanyagok és potenciálisan a hidrogénnel kapcsolatos lehetőségek. Az elkövetkező öt évben a Mol 1 milliárd dollárt költ új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és fenntartható projektekre, hogy a kelet-közép-európai régió kulcsszereplőjévé váljon a körforgásos gazdaságban, és 2050-re közelebb kerüljön a nettó nulla szén-dioxid kibocsátási célhoz. A Mol célja, hogy downstream szegmense meghatározó szereplővé váljon, mint vegyiparra összpontosító, kiemelten hatékony és fenntartható vállalat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG