3p

Befejezte a végső tesztadatok feldolgozását a két cég, ez alapján 95 százalékban nyújt immunitást a koronavírus ellen az oltóanyaguk. Mindezt komoly mellékhatások nélkül.

Befejezte a végső tesztkör adatainak elemzését a Pfizer és a BioNTech, és azt találták, hogy még a múlt héten közöltnél is hatékonyabb a koronavírus-ellenes vakcinájuk. Mint ismert, a cégkettős a múlt héten adott új reményt a világnak, amikor bejelentették, hogy "több mint 90 százalékos" hatékonysággal alakít ki immunitást a koronavírussal szemben az általuk fejlesztett oltóanyag. A mai bejelentés szerint ez a hatékonyság a vizsgálat végére felkúszott 95 százalékosra. A cégek szerint ráadásul a vakcinának nincsenek komoly mellékhatásai.

A Pfizer és a BioNTech azt is közölte, hogy most már "napokon belül" elindítják a vakcinára a sürgősségi engedélyeztetési eljárást az FDA-nál (Food and Drug Administration, az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala).

A 95 százalékos hatékonyság közel megegyezik a Moderna által fejlesztett vakcina hatékonyságával, melyet néhány nappal ezelőtt jelentett be a rivális oltóanyag-fejlesztő cég.

A német Biontech gyógyszergyártó központja Mainzban 2020. november 9-én. (Fotó: MTI/AP/DPA/Arne Dedert)
A német Biontech gyógyszergyártó központja Mainzban 2020. november 9-én. (Fotó: MTI/AP/DPA/Arne Dedert)

A Pfizer és a BioNTech a vizsgálatban résztvevő több mint 43 ezer fő egyik felének a vakcinát adta be, a másik felének placebót. A vizsgálat végére 170 főnél jegyeztek fel koronavírus-fertőzést, közülük 162-en a placebóval oltott csoportból kerültek ki, a valódi vakcinával beoltottak közül csak nyolcan fertőződtek meg. Utóbbiak közül egyetlen egyén mutatott súlyos tüneteket. A placebóval beoltott, majd megfertőződött tesztalanyok közül kilencen mutattak súlyos Covid-tüneteket.

A cégkettős oltóanyaga a közlés szerint majdnem ugyanolyan hatékony a 65 év feletti, tehát legveszélyeztetettebb korosztálynál, mint a fiatalabbaknál. Ezt azért emelte ki a két cég, mert az idősebbek szervezete olykor kevésbé reszponzív a kezelésekre. A vakcina hasonlóan jól teljesített minden, a tesztbe bevont etnikai csoportnál.

A vizsgálatba bevont több mint 43 ezer főt leszűkítették egy 8 ezer fős mintavételi csoportra, náluk vizsgálták a lehetséges mellékhatásokat. A kutatók azt találták, hogy a leggyakoribb mellékhatás a fáradtság volt, és ez a nyolcezres mintavételi keret 3,8 százalékát érintette. Az alanyok 2 százaléka fejfájásra panaszkodott a második dózis beadása után. A visszafogott erejű mellékhatást azzal magyarázták, hogy a beadott vakcinadózis viszonylag alacsony volt.

A Pfizer-BioNTech fejlesztés egyvalamiben mindenképpen rosszabbul teljesít, mint a Moderna széruma: utóbbi 2 és 8 Celsius fok között hűtve 30 napig stabil marad. A Pfizer-BioNTech fejlesztése viszont csak legfeljebb 5 napig marad használható átlagos hűtési körülmények között tárolva, hosszabb idejű tárolás esetén mínusz 75 Celsius fokon kell lefagyasztani, hogy ne romoljon meg. A Moderna-szérum mínusz 20 Celsius fokon biztonságosan szállítható, a Pfizer-BioNTech szállítását az említett mínusz 75 fokon lehet csak megoldani.

(FT, NYT)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG