3p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Most kezdődött az a bírósági per, amelynek többek között Elon Musk szavahihetősége és üzleti tekintélye is a tétje. A Tesla ugyanis néhány éve óriási összegért vett meg egy óriási bajban lévő céget, ami ráadásul részben Elon Musk tulajdonában állt.

Vannak olyan országok, ahol sem az ügyészség, sem a tulajdonosok nem csinálnak abból problémát, ha valaki oly módon jut nagy pénzhez, hogy erősen túlértékeltnek tűnő áron vetet meg valamilyen eszközt vagy vállalatot az általa vezetett társasággal. Nos úgy tűnik, ezt Amerikában nem nyelik le, még egy olyan sikeres vállalat esetén sem, mint amilyen a Tesla. Nem véltelen, hogy a vállalat vezérigazgatóját is bíróság elé citálták amiért 2016-ban felvásárolták a SolarCity nevű céget.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk hétfőn a bíróságon megvédte szerepét a vállalat 2,6 milliárd dolláros SolarCity-felvásárlásában. Az ügy azért került egyébként bíróság elé, mert a felperesek szerint egy csőd szélén álló vállalatért adott irreálisan nagy összeget a Tesla. Mindez pedig azért történhetett meg, mert a SolarCity részben Musk tulajdonában volt, míg a céget az unokatestvére vezette, aki szintén nagyobb részvénycsomaggal rendelkezett a Tesla által megvett társaságban.

A per tárgya 2 milliárd dollár, ennyit kell Muskéknak visszafizetni, ha veszítenek. Igaz, ezt a pénzt nem a felperesek kapnák meg, hanem a Teslához kerülne vissza, hiszen ők fizették ki a SolarCityért. Emellett talán arra is választ kapunk, hogy ebben az esetben Elon Musk a Tesla részvényeseinek érdeke szerint járt-e el, vagy olyan döntéseket hozott és sürgetett, amelyek elsősorban saját maga, a családja és másoknak, így a SolarCity és a SpaceX vállalatoknak jelentett előnyt. A SolarCity kapcsán ráadásul az is felmerült, hogy a cég a csőd közelében volt, így a felvásárlással úgy dobtak neki mentőövet, hogy Musk sok pénzt is keresett rajta.

A Tesla vezére a vallomásában elmondta, hogy a felvásárlás nem jelent megmentést, és azt is hangsúlyozta, hogy erről nem ő döntött egyszemélyben, és nem gyakorolt nyomást a testület többi tagjára.

A beszámolók szerint egyébként Elon Musk vallomása érdekes fordulatot vett, amikor arról beszélt, hogy ő tulajdonképpen nem is akart a Tesla vezérigazgatója lenni. "Nem szeretek senkinek a főnöke lenni" - tette hozzá, mondván, hogy nem hiszi, hogy a közvélemény szerint ő irányítaná a vállalatot. Azt is kifejtette, hogy a SolarCity üzlet része a 2006-ban megírt mestertervének, amelynek célja a megújuló energia elterjesztésének felgyorsítása volt.

Azt is hangsúlyozta, hogy a SolarCity a Tesla nélkül is életképes lett volna, és a fejlesztését az autógyártó nélkül is meg lehetett volna oldani. "Abszolút hiszek abban, hogy a Solar City képes lett volna önállóan tőkét emelni és a piacról befektetőket szerezni" - mondta Musk, aki a beszámolók szerint a hatórás tárgyalás alatt végig kimérten viselkedett.

A felperesek próbálták sarokba szorítani, és azt szerették volna bizonyítani, hogy igyekezett az egyszemélyi döntések felé vinni az irányítást, ennek szellemében magát a Tesla Technokirályának nevezte. Musk erre úgy reagált, hogy kitaláltak vicces elnevezéseket, a cég pénzügyi igazgatója, Zach Kirkhorn például az Érme mestere lett. Szerinte ezek ráadásul pozitív hozadékkal jártak, hiszen a sajtó felkapta, így ingyen hírverést kaptak, ami végeredményben hozzájárult az értékesítés növeléséhez.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Tesla most már tényleg bevezeti robottaxi szolgáltatását
Privátbankár.hu | 2025. június 22. 11:38
Elon Musk Tesla jövőjéről alkotott elképzelését vasárnap nyilvánosan tesztelik, amikor Austinban, Texasban körülbelül egy tucat önvezető autó indít korlátozott, fizetős robottaxi szolgáltatást.
Vállalat A Boeingnek kisebb baja is nagyobb az indai tragédiánál – de ez akár az utolsó szeget is beverheti a cég koporsójába
Litván Dániel | 2025. június 21. 16:55
Még mindig nem tudjuk, alapvetően a gép vagy a pilóták hibája okozta a múlt heti katasztrófát. De a Boeing akkor sincs kint a vízből, ha nem a 787-essel van nagy baj. Hiába a hatalmas megrendelésállomány, a jövőben újabb veszélyes turbulenciák jöhetnek az óriáscég életében.
Vállalat A kkv-knak kedveskedik a Garantiqa
Privátbankár.hu | 2025. június 21. 13:44
A kormány reményei szerint a hazai kis- és középvállalkozások könnyebben juthatnak hitelhez azáltal, hogy az év végéig nem kell garanciadíjat fizetniük a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleik után.
Vállalat Besült az amerikai fegyvergyártó
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 07:24
A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett.
Vállalat Meghozta döntését Trump a TikTokról
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:43
Az amerikai elnök újabb 90 nap haladékot adott.
Vállalat A szemünk előtt vesztik el munkájukat tömegek az AI miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 08:40
A Microsoftnál is zajlik az AI-forradalom, újabb ezrek kerülnek lapátra – az OpenAI viszont nem kell bármi áron a cégnek, ki is szállhatnak belőle.
Vállalat Jelentős mérföldkőnek örülhetett a K&H
Privátbankár.hu | 2025. június 18. 14:28
Ezermilliárd forintot kezelnek felelős alapokban.
Vállalat Európai e-autó hálózathoz csatlakozik a Mol
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 14:31
A Mol közép- és kelet-európai elektromos töltőinfrastruktúrája teljes egészében elérhetővé válik a DKV Mobility nemzetközi roaminghálózatán keresztül a két vállalat közötti együttműködés értelmében.
Vállalat A Wizz Air a problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendel
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 14:01
A fapados légitársaság kedden bejelentette, hogy az RTX Pratt & Whitney nevű cégét választotta hajtóműbeszállítónak 177 keskenytörzsű Airbus repülőgépéhez.
Vállalat Vérszegénynek ígérkezik a párizsi Airshow vásár, de nem az Airbus számára
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 13:41
Az Airbus 3,5 milliárd dolláros repülőgép-megrendelést kapott a szaúd-arábiai AviLease-től a vásár hétfői megnyitóján
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG