2p
Sosem adtak még el annyi Volvót, mint tavaly, jövőre pedig jön az új stratégia.
A V60 és S60 modellekből mindössze 750 darabot akarnak eladni idén világszerte. Fotó: Polestar Facebook

A kínai tulajdonban lévő Volvo Cars tavaly 7 százalékkal növelte az autók eladásait, ezzel rekordmennyiségű, összesen 571 577 járművet adtak el. A növekedés Kínában volt a leglátványosabb, itt az eladások negyedével nőttek, de az ázsiai és a csendes-óceáni térség is 20 százalékot gyarapodott. A Volvo Cars eladásai Európában, a Közel-Keleten és Afrikában jóval szerényebben, együttesen 3 százalékkal nőttek 2016-hoz képest.

Különös szövetség szövődik a botrányos Uber és a rekorder Volvo között. >>>

Svédországban a Volvo Cars autóeladásai 6 százalékkal több mint 74 ezerre bővültek. Ezzel az eredménnyel a Volvo tavaly már a hatvanadik éve a legnagyobb számban eladott márka Svédországban. Egyedül az Egyesült Államokban mutatkozott csekély visszaesés, itt 1,5 százalékkal kevesebb autót, összesen 81 ezret adtak el.

Jövőre jön az igazi váltás

Ahogy arról már korábban is írtunk, 2019-től a patinás autógyár már nem hoz forgalomba olyan új modellt, melyben csak belsőégésű motor van – vagyis minden új típus kap egy elektromos motort is. A régieket ugyan még gyártják, amíg ki nem futnak, utána jön a csak elektromos motorral rendelkező autók gyártása.

A kínai tulajdonban lévő legendás svéd eredetű gyártó (amely 2011-ben került át a Ford Motorstól kínai kézbe) az első volt a hagyományos gyárak közül, aki jelezte, hogy közeleg a belsőégésű motor bő 100 éves történetének vége. A tervek szerint 2019 és 2021 között a hibridek mellett öt teljesen elektromos modellt dobnak majd a piacra, a csak belsőégésűekből pedig csak a régi típusokat gyártják, amíg ki nem futnak. A cég kínai tulajdonosa, a Geely már 10 éve fejleszti az elektromos autókat, és 2025-ig egymillió darabot szeretne belőlük eladni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
Vállalat Ha tovább halogatja ezt, lecsap a NAV, törölhetik az adószámát is
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 10:13
Rengetegen maradtak adósak ezzel a beszámolóval – figyelmeztetett a hivatal.
Vállalat Vörös posztó volt az Európai Unió szemében, a kormány módosította a közbeszerzések rendszerét
Imre Lőrinc | 2026. július 13. 17:13
Pénteken biztossá vált, hogy Magyarország megkapja az Európai Unió helyreállítási alapjából (RRF) járó 10 milliárd eurónyi forrást (ebből 6,5 milliárd euró a támogatás, 3,5 milliárd euró a kedvezményes hitel), miután az EU pénzügyminiszterei is jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet. Ezeket a pénzeket a magyar kormánynak nagyon szűk határidővel, augusztus 31-ig kell felhasználnia. A jóváhagyást egy törvényalkotási folyamat előzte meg, ami során az Országgyűlés a közbeszerzésekről szóló 2015. évi törvényt is módosította – erről beszélt kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG