5p

Az elmúlt közel egy évben a plázák megjelenése óta nem látott vásárlói forradalom zajlott le, hiszen a pandémia minden eddiginél jobban megdobta az e-kereskedelem forgalmát, jelentősen meggyorsítva azt a folyamatot, amelynek keretében a kiskereskedelem az online platformra helyeződik át. De mit tanulhat ebben a helyzetben a nyugat a webshopok királyától, Kínától?

A cikk eredetileg laptársunk, a Piac & Profit oldalán jelent meg. 

Az e-kereskedelem tehát szárnyal, ám így is sok szempontból még gyerekcipőben jár Kínához képest – az országtól, ahol a legnagyobb techcégek a különböző lehetőségek ügyes ötvözésével egy nagyjából 85 Magyarországnyi, 850 millió fős online vásárlói közönséget szolgálnak ki. Azután, hogy egy évszázadig a vállalkozások Amerikát figyelték a trendekért, most úgy tűnik, hogy eljött az ideje annak, hogy kelet felé forduljanak a „vigyázó szemek”.

A kínai e-kereskedelem fölénye egyáltalán nem újkeletű, a piac méretében már 2013-ban lehagyta az Egyesült Államokét – a kisterületű boltok az online térbe kergették mind a boltosokat, mind a vásárlókat. Amikor az Alibaba 2014-ben megjelent a tőzsdén, az minden idők legnagyobb bevezetése volt. Az ország piacának forgalma ma eléri a 2 trilliárd dollárt, ez nagyobb mint az amerikai és európai piac összesen – ez azonban nem az egyetlen ok, amiért kiemelkedik a versenytársak közül – írja az Economist.

Mindenhez (is) érteni?

Az elmúlt néhány évben az olyan újabb cégek, mint a Meituan és a Pinduoduo is a szektor komoly tényezőivé avanzsáltak, olyannyira, hogy az Alibaba tőzsdei bevezetésekor még 81 százalékos piaci részesedése mára 55 százalékra csökkent. A hagyományos kattintgatós, kosárba rakós webshopokat felváltották a digitális fizetést, csoportos ajánlatokat, videójátékokat, videókat és live-streameket ötvöző, a fogyasztói igények széles tárházát kiszolgáló komplex oldalak.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A nagy kérdés az, hogy vajon a kínai e-kereskedelem modellje elterjedhet-e világszinten is? Ugyan évtizedek teltek el, a Szílicium-völgy óriásai még mindig hajlamosak alulbecsülni az ázsiai ország cégeit. A nagy nyugati techcégek kényelmesen behatárolható saját buborékjaikba bújtak – elég csak arra gondolni, hogy például a Facebooké a közösségi média, az Amazoné az e-kereskedelem. A tavalyi év izgalmait a nyugati e-kereskedelemben főleg az jelentette, hogy hány hagyományos áruházlánc tud sikeresen belépni az online térbe.

Bármilyen bebetonozottnak tűnik ez a status quo, a tapasztalatok azt mutatják, hogy világszinten egyre inkább a kínai modell lesz a nyerő. Olyan jelentős nemzetközi cégek, mint a dél-kelet-ázsiai Grab and Sea, az indiai Jio és a latin-amerikai Mercado Libre már hasonló szuperalkalmazásokat kínál, amelyek a pénzügyi szolgáltatásoktól kezdve a tésztarendelésig mindent tartalmaznak.

Az e-kereskedelem ebbe az irányba történő mozgását elősegítheti az is, hogy több olyan multicég (pl. L’Oréal, Adidas, Unilver), amely mindkét piacon jelen van, nagyobb bevételt szed össze Ázsiában, így a menedzsment is egyre inkább ezen a piacon keresi a legújabb digitális újításokat.

A kínai minta elkezdett megjelenni

A járványhelyzet következtében a nyugati techóriások közt is terjedni kezdett a keleti példa – a Facebook egyre inkább erősíti piacterét, míg a WhatsApp egyre gyakrabban előkerül kommunikációs csatornaként a vevők és a cégek közt. A Walmart decemberben mérföldkövet lépett át azzal, hogy a kínai tulajdonú TikTokon élőben streamelt le egy vásárlási műsort, míg Franciaországban a közvetetten a Pinduoduo tulajdonosi köréhez tartozó Vova webshop alkalmazás hódít. Ráadásul Amerikában az Amazonról kiszoruló kisebb eladókat felkaroló Shopify is hódít, a cég értéke a pandémia időszakában 140 milliárd dollárra ugrott.

A fogyasztó örülhet, de az árnyak tornyosulnak

A fokozatos modellváltás egyik legnagyobb nyertesének a vásárlók tűnnek, hiszen az ázsiai országban tapasztaltak szerint az egymással versenyző cégek komoly leárazásokkal szállhatnak harcba, ráadásul a választási lehetőségek és az innovációs kedv is nőhet az éles verseny miatt.

Még decemberben kezdtek vizsgálódni az Alibaba háza táján a trösztellenes hatóságok, amelyet viszonylag könnyű a korábbi vezér és alapító, a kormányzatot viszonylag nyíltan kritizáló Jack Ma elleni visszavágásnak tekinteni. Valóban elképzelhető, hogy ez is szerepet játszott, az viszont nehezen vitatható el Kínától, hogy elég hatékonyan lép fel a techcégekkel szemben, legyen szó akár a fizetési rendszerek platformjai közti átjárhatóságról, vagy éppen a több „piactéren” is megjelenő kiskereskedők védelméről.

A nyugati hatóságok egyelőre nehezen birkóznak meg a techóriások megszabályozásával – a rengeteg indított pernek és a bedobott törvényjavaslatoknak viszonylag kevés hatása volt az üzletmenetre, így a kínai modell felé tolódó e-kereskedelem korszakában a törvényhozóknak egy olyan fogást kell majd találni a cégeken, amit eddig nem igazán sikerült meglelni.

Egy biztos: a felgyorsuló digitális világban a korábban a kínai termékeket és platformokat sokszor egy kézlegyintéssel csak gagyinak tituláló nyugati nagyok egyre kevésbé engedhetik meg maguknak mindezt úgy, hogy a fogyasztói preferencia fokozatosan az ázsiai ország modellje felé fordul.

(Economist)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG