3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az élelmiszerek és italok értékesítésével foglalkozó kiskereskedők jó pár rossz év után idén végre növelhetik forgalmukat – derült ki egy friss előrejelzésből. A bővülés szerény lesz lesz.

A világ élelmiszer- és italértékesítéssel foglalkozó kereskedői várhatóan bevételük némi bővülését könyvelhetik majd el 2024 végén a Circana tanácsadó cég Compass névre keresztelt előrejelzése szerint. Az ágazat 2024-ben várhatóan 0,5 és egy százalék között bővülhet, 2025-ben pedig ennél valamivel nagyobb arányban.

A Circana szakértői büszkén állapították meg, hogy a néhány hónappal korábban kiadott előrejelzésük teljesülni látszik. Akkor 0,8 százalékos forgalomnövekedést jósoltak 1,4 százalékos átlagos globális infláció mellett. Az átlagon felül erősödő áruházláncok 2,2 százalék körüli pluszt könyvelhetnek el – jósolták korábban és most is.

Az elmúlt év novemberében úgy látták a tanácsadó cég elemzői, hogy 2024-ben visszatérhet a növekedés az élelmiszer- és italkereskedelemben az ezt megelőző három év hanyatlása után. Úgy fogalmaztak, hogy a hullámzást a stabilitás helyreállása követheti. Ez részben a világgazdaság erősödésének köszönhető a koronavírus-járvánnyal és az orosz-ukrán háború kirobbanásával összefüggő gondok után.

Mik vannak a slágerlistán? 

Ugyanakkor fontos tényező az is, hogy a vendéglők megugrott árait úgy próbálják elkerülni az emberek, hogy többet főznek otthon. Főként a gyorsan elkészíthető, hűtött vagy fagyasztott félkész- és készételek népszerűsége nőtt. Az infláció hatására változtak a bevásárlási szokások. A vevők többször keresik fel az áruházakat, amelyekben kisebb mennyiségű árut vásárolnak, mint korábban.

Az otthoni főzés átalakította a korábbi forgatókönyveket
Az otthoni főzés átalakította a korábbi forgatókönyveket
Fotó: Pixabay

Az árak a világ átlagában 2,2-2,7 százalékponttal kúszhatnak feljebb. Ez lehet az eredője annak, hogy az áruházláncok visszavették a promóciós és marketingkiadásaikat, ám kénytelenek termékeik egy részének emelni az árát. Az európai és észak-afrikai, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség kiskereskedelmének növekedése megelőzheti az Egyesült Államokban várható bővülést, ám ez erősen függ az árak alakulásától.

Mindeközben Magyarországon

A magyar kiskereskedelem közben szerényen teljesít, annak ellenére, hogy a fizetések emelkednek az idén, valamint a reálbérindexre sem lehet panasz. Ahogy arról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor beszámolt, az "óvatossági motívum" miatt nincs bővülés a kiskereskedelmi forgalomban. Részben azért, mert a vásárlók egy része külföldön költekezik. Másrészt tartalékol, mert bizonytalannak érzi a helyzetét.

A sok gyenge kiskereskedelmi adat közül talán a legbeszédesebb, hogy a forgalom volumene – vagyis a mennyiségi eladások – egy kiugrástól eltekintve 2022 ősze óta a 2021-es havi átlag alatt van. Azaz a hároméves lemaradásban vannak a boltok. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
Vásárló A mécses, amire nem kell annyira odafigyelni: ezért szeretjük a LED-es változatokat
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 4. 13:50
A mécsesek használatának van egy kis “szertartása.” Meggyújtod, eligazgatod, figyelsz rá, aztán eloltod. Szép dolog ez, csak nem minden helyzetben a legkényelmesebb megoldás. Van, amikor jól jönne ugyanaz a meleg, apró fény, csak éppen láng nélkül. 
Vásárló Hogyan tedd hatékonyabbá a Google hirdetéseidet?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 4. 11:42
A hirdetések világában gyakran téves az az elképzelés, hogy a nagyobb büdzsé mindig jobb eredményt hoz. Valójában a minőségi mutató az a tényező, amely igazi különbséget hozhat. Az ügyesen optimalizált hirdetésekkel azonos költségkerettel is növelheted az ügyfeleid és a kattintások számát. E cikkből megtudhatod, miért érdemes erre a mutatóra figyelni a hirdetési kiadások csökkentése érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG