9p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Magyarországon egyre nagyobb siker az online kereskedelemben is hatalmas forgalmat generáló fekete pénteknek, amit nemcsak a kereskedők, hanem a csalók is igyekeznek kihasználni. Holnap hivatalosan is itt a Black Friday, így összegyűjtöttük a legfontosabb fogyasztóvédelmi tudnivalókat.
Tipikus feketepénteki jelenet az USA-ban.

2016-ban a teljes online forgalom 5 százaléka, tavaly pedig már 7,4 százaléka realizálódott ezen az egy napon. Azonban a Black Friday már nem csak egy nap, sok cég már egy vagy két héttel korábban meghirdette a maga akcióját, a kereskedők mellett pedig a csalók is igyekeznek meglovagolni ezt a hullámot.

A hamis webáruházak 2017 óta nagyságrendekkel nagyobb mértékben tűntek fel, és mindig az aktuális trendekhez igazodnak: míg nyáron nyaraláshoz és üdüléshez kapcsolódó termékekkel lepik el az internetet, karácsony közeledtével főleg a játékok, elektronikai cikkek, valamint az okoseszközök a slágerek, és természetesen a Black Friday is kiemelt időszak számukra, ekkor különböző webshopokon keresztül szinte hihetetlennek tűnő kedvezményekkel kecsegtetnek  – hívja fel a figyelmet Solymos Ákos, a Quadron Kibervédelmi Kft. szakértője.

Csábító ajánlatokkal támadnak

Ha gyanúsan olcsó hirdetést látunk, mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy nem hamis webáruházból készülünk rendelni. Az ilyen oldalak kinézete nagyon egyszerű, a domain nevet pedig általában pár hete vagy hónapja jegyezték be – sokszor kifejezetten a Black Friday alkalmából, hiszen ezeknek az új portáloknak nincs rossz előélete. (Erről ezen az oldalon magunk is meggyőződhetünk.)

Megbánjuk, ha nem vesszük meg

A Media Markt kutatása szerint Black Friday idején a leárazásokra való nyitottságot jól tükrözi, hogy az emberek 55 százalékával megesett már legalább egyszer, hogy utólag jött rá, jobb lett volna megvenni a kedvezményes árú terméket. A kutatás szerint a válaszadók több mint egyharmadával ez már többször is előfordult. A fiatalok körében ez az arány jóval magasabb, a Z generációs válaszadók, vagyis az 1997 után született fiatalok több mint kétharmada, azaz 68 százaléka bánta már meg, hogy nem élt egy jelentős leértékelés kínálta lehetőséggel.

Szintén fontos jel, hogy a regisztrációhoz bármilyen adatot megadhatunk bármilyen mezőben, telefonszámnál például összevissza karaktereket. Ez azért lehet gyanús, mert a valós áruházak törekednek az adattisztaságra, hiszen ha nem jó például a cím, akkor a csomag nem fog odatalálni, ám a hamis webáruházakban a regisztráció után már vásárolhatunk is – ennek viszont nem szabad örülni! Szintén óvatosságra int, ha a webáruház tulajdonosa minden kapcsolati és egyéb adatot elrejt az érdeklődők elől.

A hamis webáruházak elkérik a kártyaadatainkat is. A kártyáról azonnal levonják a vásárlás összegét, sok esetben pedig a megadott kártyaadatokat el is adják az internetes feketepiacon.  Fizetés után a vásárló pedig az örökkévalóságig várhatja a megvett terméket. Ha csalásgyanús weboldalt vagy ilyen reklámot észlelünk.

Hol buknak el a cégek?

A Black Friday népszerűségének növekedésével természetesen egyre nő az akciókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma is, annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok évről évre próbavásárlásokat hajtanak végre ebben az időszakban, eljárást indítanak a megtévesztően akciózó kereskedőkkel szemben és a fogyasztók figyelmét külön is felhívják a leggyakoribb megtévesztésekre. Nagyon gyakori például, hogy a meghirdetett akcióban gyorsan kifogy a kedvezményes áron kínált árukészlet, a kereskedők nem létező, fiktív árakból adnak kedvezményeket, vagy hatalmasnak tűnő akciót hirdetnek, de az akcióba bevont termékek köre valójában nagyon szűk.

Dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának vezető ügyvédje szerint fontos, hogy a kereskedelemmel foglalkozó cégek ne csak a mindennapi gyakorlatukban, hanem a kiemelt profittal kecsegtető adventi-karácsonyi időszakban is a fogyasztóvédelmi szabályok betartásával hirdessék termékeiket, akcióikat. Ebben segítséget nyújthat az, ha a vállalkozások a kereskedelmi kommunikációjukat még annak közzététele előtt tőlük független szakmai testülettel vagy ügyvédi irodával véleményeztetik.

Ez a preventív intézkedés egyrészt segíthet a fogyasztóvédelmi szabályoknak való megfelelésben, másrészt egy esetleges későbbi versenyhivatali eljárás során jelentős bírságcsökkentési tényező lehet a GVH fogyasztóvédelmi bírságközleménye szerint.

Napi bevásárlás a Wal Martban a tavalyi fekete pénteken.

Ezekre figyeljünk a vásárlás során

A fekete péntek közeledtével az Innovációs és Technológiai Minisztérium is összefoglalta, mire érdemes figyelni a vásárlóknak. A tárca kiemeli: külön figyelmet kell fordítani a vásárláskor az e-kereskedő által adott kuponokra, utalványokra, hogy valóban érdemi kedvezményt tartalmaznak-e vagy további ingyenes juttatást adnak (pl.: ingyenes házhozszállítás).

Érdemes fokozott elővigyázatossággal eljárni az olyan honlapokról történő rendelés esetén, amelyek feltűnően nagy árengedménnyel csábítanak vásárlásra, miközben nem található információ az eladóról, és közvetlen kapcsolat sincs feltüntetve (pl. csak egy űrlapon lehet kommunikálni, és nincs fizikai címe a vállalkozásnak).

Minden internetes vásárlás előtt javasolt információkat szerezni a kiválasztott webáruház üzemeltetőjéről, aki köteles feltüntetni a nevét vagy cégnevét, fizikai címét, székhelyét és elérhetőségeit. A próbavásárlások gyakorlati tapasztalatai alapján, érdemes külön is megnézni a kiválasztott webáruház elérhetőségi adatait. Ez azért fontos, mert a magyar nyelvű honlap, a .hu végződés, valamint a magyar nyelvű reklámok nem feltétlenül jelentik, hogy hazai kereskedőtől rendelünk.

Felesleges költekezésre sarkallnak

Jellemzően a 30 év alattiak, a magasabb jövedelműek, illetve a gyerekesek közül kerülnek ki a tipukus Black Friday vásárlók. Bár a megkérdezettek közel fele egyetért azzal, hogy a Black Friday-jel nagy összegeket lehet megspórolni (47%) – kifejezetten karácsonyi ajándékoknál is (46%), mégis a Black Friday nem örvend osztatlan népszerűségnek: a magyarok több, mint fele (57%) véli úgy, hogy a kereskedők sok esetben megtévesztik a vásárlókat, illetve, hogy a Black Friday felesleges kiadásokra ösztönöz (45%) - mutatott rá a Cofidis országos reprezentatív kutatása.

Fontoljuk meg azt is, hogy valamivel kedvezőbb árért lemondunk-e az utólagos terméktámogatásról (pl.: szerviz, alkatrész), mert az utólag felmerülő igényérvényesítés külföldi kereskedőkkel szemben hosszadalmasabb és nehézkesebb lehet a fizikai távolság, nyelvi nehézségek, magasabb költségek miatt. Ha később mégis probléma merül fel az online vásárlással, célszerű a honlapon szereplő információkat akár képernyőképként is elmenteni.

Az internetes vásárlás előtti tájékozódást segíti a súlyos jogsértést elkövető webáruházakat összegyűjtő adatbázis is, amely itt érhető el. Az adatbázis tartalmazza azokat a vállalkozásokat is, aki teljesítették a határozatban foglaltakat, és így fogyasztóvédelmi szempontból már megfelelően működnek.

Az e-kereskedelemre is vonatkozik, hogy a termék árát, vagy a szolgáltatás díját egyértelműen, adóval és egyéb járulékos költségekkel (pl.: szállítási díjjal) együtt kell feltüntetni. A webáruházak általában többféle fizetési módot adnak a vásárlónak, amelyek közül a legbiztonságosabb az utánvét. Internetes vásárlásokhoz webszámla is igényelhető a számlavezető banktól, amely azért biztonságos, mert a webáruház a főszámlához nem férhet hozzá, és elég olyan összeggel feltölteni a webszámlát, amely az adott vásárláshoz elegendő. Bankkártyával történő előre fizetés esetén visszaterhelésre (chargeback) is van lehetőség, ha a kifizetett termék nem érkezik meg.

A webáruházak a kiszállítási mód tekintetében általában többféle lehetőséget kínálnak, feltüntetve a szolgáltatót (pl.: posta, nemzetközi futárcég), a várható kiszállítási időt és a szállítási díjat. A szállítási határidőt a raktárkészlet és a futárcéggel kötött megállapodása alapján a webáruház határozza meg. Ha a termék jelentős késéssel érkezik, a fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indíthat megtévesztő gyakorlat miatt, hiszen sok vevő éppen azért rendelte meg az adott cégtől az árut, mert az gyors szállítást ígért.

Mikor bonthatjuk ki a csomagot a futár előtt?

Amennyiben a vásárló a futár előtt akar meggyőződni a termék sértetlenségéről, akkor olyan webáruházat kell választania, amely szállítási feltételei között ezt a lehetőséget biztosítja. Ebben az esetben a vásárló aláírásával nemcsak a csomag, hanem a termék sértetlenségét is igazolja. Egyéb esetekben a futár kizárólag a csomag sértetlen átadásáért felel.

Amennyiben a termék nem felel meg, vagy a vásárló meggondolta magát, a termék átvételétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, elállási jog illeti meg. Gyakori probléma, hogy az interneten rendelt, de az üzletben személyesen átvett termékekre nem ad a kereskedő elállást, holott a vásárlónak erre is lehetősége van. Ezen felül több webáruház csak akkor venné vissza a terméket elállás keretében, ha a vásárló eredeti csomagolásban küldi vissza azt, pedig az elállási jog nem köthető többletfeltételekhez, így az eredeti doboz megőrzéséhez sem.

Két héten belül kell visszakapni a pénzt

Ha a fogyasztó eláll a szerződéstől, vissza kell juttatnia a terméket a kereskedőhöz, a vállalkozás pedig haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül köteles visszatéríteni a fizetéssel azonos módon a vételárként megfizetett teljes összeget, ideértve a szállítási díjat is. Az elállási jog nem korlátlan, a kereskedőnek egyes termékkörökre nem kell elállási jogot biztosítania. Ilyenek például a gyorsan romló élelmiszerek, kibontott csomagolású CD/DVD/szoftver, letöltött programok, vagy a fogyasztó egyedi utasításai alapján gyártott termékek.

Pénteken tényleg itt van a Black Friday – eddig megjelent cikkeink a témában:

– A fekete péntek története: Jön a pénzszórás nagy ünnepe - nem akármilyen történet rejtőzik mögötte>>>

– A webáruházak forgalmáról: Gyújtják az akcióbombákat – négy nap múlva jön az igazi robbanás>>>

– Mire figyeljenek a vásárlók és a kereskedők? A Gazdasági Versenyhivatal eljárásai és tanácsai: Nyakunkon a Black Friday: nem árt résen lennie mindenkinek!>>>

– Milyen akciókat, marketing eszközöket vetnek be a kereskedők? Interjú a Magyar Marketing Szövetség alelnökével. Black Friday: lehetne még ügyesebben csinálni >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG