5p
Német szakértők szerint radikális átalakulás előtt állnak a diszkont üzletláncok, nemsokára nem olyan lesz az Aldi és a Lidl, ahogy megismertük. Mindkét áruházlánc áttervezte üzlethelyiségeit, és kíméletlen árharcot folytat, már a márkás termékek piacán is. A diszkontok és a hagyományos szupermarketek közötti különbség idővel teljesen eltűnhet.

„Az Aldi-elv halála”, „Aldi és Lidl hamarosan nem lesz többé” – próbálja sokkolni az olvasót az N24.de. A nálunk is működő diszkontláncok egyik legnagyobb konkurense, a hagyományos szupermarketeket üzemeltető, szövetkezeti hátterű Rewe főnöke, Alain Caparros szerint a klasszikus élelmiszer-diszkontoknak végük. Öt év múlva egy ilyen sem lesz majd Németországban, főleg az Aldi fejlődik éppen a klasszikus szupermarketek irányába.

A szupermarketek és a diszkontok közötti különbség várhatóan el fog tűnni. Az Aldi a korábbi 600 cikk helyett már 2000 -féle árut kínál, és most az úgynevezett raklapos értékesítésnek is búcsút kíván mondani. A Rewe szerint a jövő szupermarketje nem annyira bolt lesz, hanem közösségi tér, a vásárló pedig vendéggé avanzsál, élményeket, fogyasztási lehetőségeket kínálnak majd neki. A vezérigazgató elsősorban a belvárosokban és városrész-központokban, este is sokáig nyitva tartó üzleteket tervez nyitni.

Külföldön terjeszkednek nagyon

A Planet Retail piackutató nyomán azt írják, hogy az Aldi és a Lidl továbbra is sikeres lesz és újabb tízmilliárdokkal növelheti forgalmát 2020-ig. A 2016-os is rekordév lehet a két lánc számára. Ez azonban részben külföldi terjeszkedésnek köszönhető, az Aldi 1000, a Lidl 1200 új üzlet nyitását tervezi 2020-ig.

Németországban is tendencia, hogy a kis üzletek, kisebb szupermarketek nem tudnak megélni a nagyok mellett. Sokat kritizálják azt a döntést is, amely lehetővé tette, hogy az Edeka üzletlánc átveheti a Kaiser's Tengelmann üzleteit, ezzel 50 százalék körüli piaci részesedésre téve szert.

Luxus kontra kiugró minőség

„Luxus-Lidl a minőségi Aldi ellen”, „A Lidl megtámadja az Aldit” – írja a német Wirtschaftswoche is. Eszerint a két üzletlánc párbaja a következő fázisába ért, az Aldi után a Lidl is minőségi termékekre áll át. Csinos dizájnt alakít ki áruházaiban, nagyobb tereket épít és vásárlói mosdót nyit babapelenkázóval. Ugyanakkor az árakat is tovább kívánja csökkenteni, akciós ajánlatok rendszerét építve ki. (Arról, hogy hogy néznek ki az új német Lidl-üzletek, itt van egy kisebb fotóalbum.)

Azt ígérik, ennek ellenére a vásárlás ugyanolyan egyszerű és gyors marad, a kínált termékek 1600 körüli számán sem változtatnának. A dolgozóknak is kedveznek, például választhatnak a pénztárosok, hogy állva vagy ülve szeretnének dolgozni. Öltözőket és pihenőhelyiséget, oktatótermet terveznek nekik. Az újfajta fiókokat azonban egyelőre csak ott vezetik be, ahol új üzlethelyiségeket nyitnak.

Heti öt nagy leárazás

A Lidl csak Németországban hárommilliárd eurót szánt az átalakításokra, azután amikor tudomást szerzett az Aldi Süd terveiről, még megtoldotta 200 millióval. A Lidl főleg azért keres új megoldásokat, mert nemrég az Aldi is elkezdett márkás termékeket – például Nutella, Coca Cola, Red Bull – felvenni a kínálatába, amelyek a Lidlnél már régen kaphatók. Folyik az árharc, most a Lidl hetente öt márkás termékre tervez nagy leárazást rendezni. (A fogyasztóknak kedvez az árharc – írtuk a napokban.)

Eközben Magyarországon...

A 2017-es évtől ismét belepiszkálnának az ágazat működésébe. Ledhet, hogy a kormány újabb trükköt készít elő a multik elriasztása érdekében? Már abba is beleszólna, hogy mit árulhatnak a boltok és mit nem. Cikkünk itt>>>>>>>>>

A Lidl a 2015/2016-os üzleti évben 64,6 milliárd eurónyi árbevételt ért el nemzetközi szinten, ez 9,5 százalékos növekedést jelent. Júniustól Litvániában nyitnak 15 üzletet, 2018-ban pedig az USA-ban szeretnének megjelenni. Az Aldi becslések szerint idén öt százalékkal 76 milliárdra, a Lidl 71 milliárdra növelheti bevételét. A 2020-as évre a két cégtől 91, illetve 89 milliárdot várnak.

Minek ide a luxus?

Miért van szükség az Aldi luxuscikk-offenzívájára? - teszi fel a kérdést a Wirtschaftswoche másik cikke. A cég május elején mutatta be Bajorországban a „jövő áruházát”, és 2019-ig az összes egységét modernizálni szeretné Németországban. A cég 2012-ben a Coca Colával indított, majd azóta 70 márkás terméket vezetett be üzleteibe a korábban szerényebb választékot kínáló polcokra.

Persze olcsón. „Azt kell elérnünk, hogy a vásárlónak az legyen a benyomása, hogy sehol másutt nem tud olcsóbban bevásárolni” - idéznek egy illetékest. Az Aldi azonban tavaly szerény, két százalék körüli bevétel-csökkenést szenvedett el Németországban. A márkás termékek értékesítése nélkül ez több is lehetett volna.

Vékony kötélen egyensúlyoz

A márkás termékekkel az Aldi főleg az Edeka és a Rewe hagyományos szupermarket-láncokkal veszi fel a versenyt. Az eredeti diszkont-koncepció felpuhítását a márkás termékekkel azonban vékony kötélen való egyensúlyozáshoz hasonlítják a cikkben. Nem szabad ugyanis elveszíteniük az olcsóság imidzsét.

A konkurensek sem alszanak, és gyakran aláígérnek az Aldi luxustermék-árainak. Ezért óvatosan adagolják a márkás termékeket, és az olcsó diszkont-árucikkeknek tartják fenn a döntő helyet a polcokon.

A cikk utal arra, hogy a háttérben is szörnyű harc folyik, a márkás termékek előállítói például a nagyobb Edeka és Rewe láncokkal való jó kapcsolatot kockáztatják, ha az Aldiba is beengedik a termékeiket. A gyártók számára viszont az Aldi mintegy 4000 fiókja rendkívül vonzó piac.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG