10p

Nyolc hónapja nem fordult elő, hogy csökkentek volna az árak a hipermarketekben, márciusban végre ez is eljött – persze csak havi összehasonlításban, tavaly márciushoz képest ugyanis több mint 13 százalékot emelkedtek az élelmiszerárak. Az árstop hatását nehéz megbecsülni, egy érintett termék esetében viszont biztosan sokat spórolnak a vevők – a margarin ugyanis kétszer annyiba kerül, mint tavaly, és könnyen lehet, hogy ez vár az étolajra is, ha elhúzódik a háború és nem hosszabbítja meg az árstopot a kormány.

Nem tudjuk, mi lenne velünk árstop nélkül – de az olaj biztos drágább lenne

Mindenekelőtt tekintsük át az árstoppal érintett termékek körét – a legoptimistább várakozások szerint ez akár 1 százalékponttal is mérsékelheti az inflációs rátát, a kevésbé optimista (felméréseink szerint inkább realista) várakozások fél százalékpont körüli javulást várnak az intézkedéstől.

Az élelmiszerár-stop február 1-jén lépett életbe, hat termék árát kellett visszaállítani a tavaly október 15-i szintre (ha a csirkehús-féléket egy kalap alá vesszük):

  • a kristálycukor
  • a búzafinomliszt
  • a napraforgó-étolaj
  • a házi sertéscomb
  • a csirkemell, a csirke far-hát, a csirkehát, a csirkefar, a csirkeszárnyvég
  • és a 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tehéntej

került fel arra a listára, amelyeket a kormány alapélelmiszereknek tekint, és a forgalom alapján úgy látták, hogy érdemi segítséget jelenthet a vásárlóknak az elszálló inflációs környezetben az áruk rögzítése. Bár az intézkedés betartatására szigorú ellenőrzéseket ígért a kormány, a boltok meg tudják oldani, hogy ne csökkenjenek bevételeik – arra ugyanis esély sincs, hogy a boltokban forgalmazott több száz, több ezer termék esetében megállapítsák, hogy az árstop miatt emelkedett-e az áruk. Mindenesetre azok, akik havi bevásárlásaiknál nagyrészt az árstoppal érintett termékek közül vásárolnak, megmenekülhettek a további áremelkedéstől.

A KSH szerdán teszi közzé az infláció februári alakulásával kapcsolatos friss számait, ez lesz az első árstoppal érintett időszakról szóló hivatalos jelentés – a Privátbankár Árkosár az egyszerűbb módszertannak köszönhetően egy hónappal "előrébb jár", mint a hivatal, így mi már a második hónap adatait is közzé tudjuk tenni. Előző felmérésünk eredményei:

Ami biztos: az Auchanban, az Intersparban és a Tescóban továbbra is az októberi árakon forognak azok a termékek, amelyek az Árkosárba is bekerülnek hónapról hónapra az elmúlt 15 évben.

  • A liszt ugyan az előző hónaphoz képest 4,1 százalékot drágult, de ez egy akció kifutásának köszönhető, ami az egyik áruházban az októberi szintek alá húzta le az árat. Tavaly márciushoz képest az átlagár 23 százalékot emelkedett árstoppal együtt is.
  • Az étolaj ugyanannyiba kerül, mint egy hónapja (vagy mint októberben), tavaly márciushoz képest 10 százalékkal kell többet fizetni érte.
  • A cukornál is kifutott egy akció, így egy hónap alatt 3,7 százalékot emelkedett az ára, a tavaly márciusihoz képest viszont "csak" 4,5 százalékot emelkedett az ára, ami a teljes Árkosár drágulásához képest kevésnek mondható.
  • A csirkemell sem volt most akciós, visszatértünk az októberi árhoz, ami egyébként mindhárom meglátogatott áruházban 1499 forintos kilónkénti árat jelent. Ez 13,6 százalékkal több, mint tavaly októberben.

A sertéscomb, más csirkehúsok, a 2,8 százalékos UHT-tej nem részei az Árkosárnak, így ezekről nincs tavaly októberi adatunk. Az érintett 4 termék esetében pedig azt nem tudhatjuk, hogy mennyibe kerülnének az árstop nélkül, magyarán mennyit spórolhattunk a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Amit viszont megtehetünk, hogy az árstoppal érintett termékek árváltozását összehasonlítjuk a teljes kosarat érintő árváltozással.

  • A múlt havi akciók kifutása után az árstopos termékek átlagosan 3,1 százalékkal drágultak egy hónap alatt, míg a teljes kosár ellenértéke 2,9 százalékot csökkent februárhoz képest. Ebben a viszonyításban tehát az árstopos termékek inkább felfelé húzták a teljes kosár ellenértékét.
  • Az éves átlagos áremelkedés az árstoppal érintett termékek esetében 12,9 százalék, míg a teljes kosár esetében 13,5 százalék – egy hajszállal tehát kevesebbet drágultak ezek az árucikkek egy év alatt, mint a teljes élelmiszerkosár átlaga.
Egyetlen termék van, amely esetében saját adataink alapján is valószínűsíthetjük, hogy az árstop egy komolyabb áremelkedéstől védett meg minket. A margarin és az étolaj ára ugyanis az azonos alapanyagok miatt jellemzően együtt mozog, mégpedig az elmúlt bő egy évben egyértelműen felfelé. A 2021-es egész éves drágulási toplista dobogóján az étolaj és a margarin is szerepelt. Most viszont az olaj árát „megfogták” az árstoppal, a margarinét viszont nem – márpedig a margarin egyetlen hónap alatt közel 30 százalékot drágult, tavaly márciushoz képest pedig több mint 100 százalékot, tehát megduplázódott az ára. Az olaj ezzel szemben ugyanannyiba kerül, mint egy hónapja és „csak” 10 százalékkal többe, mint egy éve. Kérdés, hogy mi lesz, ha az árstop egyszer véget ér – alapvetően május 1-jéig szól az intézkedés, az esetleges meghosszabbításáról még a jelenlegi kormány dönthet – igaz, már a választások eredményének tudatában.

Végre lejjebb kerültek a havi árak – tavaly július óta nem láttunk ilyet

Ahogy már fentebb is belengettük, az árstoppal érintett termékek enyhe havi drágulása ellenére hét hónapnyi szakadatlan emelkedés után márciusban először csökkent az Árkosár ellenértéke. Míg februárban még több mint 26 ezer forintba került az átlagos családi nagybevásárlás,

márciusban ennél 769 forinttal kevesebbet, 25 319 forintot kellett az áruházban hagynunk.

Ez havi szinten 2,9 százalékos árcsökkenést jelent, hasonlóra utoljára 8 hónappal ezelőtt, 2021 júliusában volt példa. Mindhárom vizsgált áruház szinte ugyanannyit engedett az átlagárból februárhoz képest – az Auchan és az Interspar 2,7 százalékot, a Tesco pedig 3,5 százalékot.

Természetesen ha éves összehasonlításban vizsgáljuk az árakat, akkor messze nem ilyen kedvező a kép: márciusban ugyan fékeződött az éves áremelkedés tempója (a megelőző hónapokban 17 illetve 14 százalék fölötti volt a drágulás), de még így is kétszámjegyű az emelkedés.

Átlagosan 13,5 százalékkal többet kellett fizetni a kasszáknál a nagybevásárlásért, mint egy évvel ezelőtt.

Itt valamivel nagyobb a szórás az áruházak között, az Auchan valamivel 10 százalék alatt emelt a tavalyi árain, az Interspar 11 százalékot, a Tesco pedig bő 20 százalékkal lett drágább, de mindez pont arra volt jó, hogy szinte teljesen összeérjenek az árak: a legdrágább és a legolcsóbb áruház között mindössze 470 forint a különbség. Ez a jelenlegi, 25 ezer forint feletti szinteken kevesebb mint 2 százalékos különbséget jelent, ebből a szempontból tehát szinte mindegy, hogy hol intézzük a havi nagybevásárlást.

Még akkor sem nyernénk igazán nagyot, ha mindent ott szereznénk be, ahol a legolcsóbban adják – ha ezt a nem könnyű logisztikai mutatványt elő tudnánk adni, akkor is csak kevesebb mint 2000 forinttal csökkenne a számla végösszege.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult? Megérkezett a háború a magyar boltokba

Nagyon régen fordult már elő olyan, hogy havi összehasonlításban a vizsgált 30 termék felének csökkenjen vagy legalább ne emelkedjen az ára – most márciusban ez megtörtént. A legnagyobb havi árcsökkenést egyébként a krumplinál, az almánál és egy tömény szeszesitalnál mértük, egyaránt 20 százalék körüli mértékben csökkent ezek ára februárhoz képest. A margarinnál viszont közel 30 százalékos áremelkedést mértünk egyetlen hónap alatt.

Éves összehasonlításban persze más a kép, a 30-ból összesen 3 termék van, aminek csökkent az ára – a csokoládé 2 százalékkal olcsóbb lett, a vizsgált szeszesital közel 10 százalékkal kerül kevesebbe, az alma pedig 17 százalékkal.

A margarin áremelkedése ezzel szemben meghaladta a 102 százalékot

– magyarán több mint kétszer annyiba kerül most, mint egy évvel ezelőtt. Ahogy fentebbi keretes írásunkban jeleztük: valószínűleg ez várt volna árstop nélkül az étolajra is. Ukrajna ugyanis a világ legnagyobb napraforgó-termelője, az oroszok által lerohant ország értelemszerűen teljesen kiesett az exportpiacról, amelynek ő a legnagyobb szereplője, ami az árupiacon és minden kapcsolódó termék esetén jelentős árfelhajtó tényezőt jelent.

Szintén nagyon drágul minden, ami búzából van: a liszt 23 százalékkal kerül többe, mint egy éve, a kenyér 37 százalékkal, a száraztészta több mint 50 százalékkal drágult. A jelenleg háborúban álló Oroszország és Ukrajna is fontos szereplői a nemzetközi gabonapiacnak is, ennek megfelelően Ukrajna lerohanása óta folyamatosan emelkednek a gabonaárak, így ezen a téren semmi jóra nem számíthatunk a közeljövőben.

Nagyot drágultak a tejhez köthető élelmiszerek is: az árstoppal nem érintett tej is 18 százalékkal többe kerül, mint egy éve, de a gyümölcsjoghurt is 15 százalékkal drágult, a tejföl 26,5 százalékkal, a túródesszert 27 százalékkal, a sajt pedig 50 százalékkal kerül többe most, mint egy éve.

Fentiek mellett 20 százalék feletti éves áremelkedést mértünk a tojásnál, a teánál, a rizsnél is. 10 százalékot meghaladó mértékben drágult egy év alatt a csirkemell, a pezsgő és egyes üdítők.

A háború más tekintetben is megérkezett az üzletekbe, nem csak az árcímkéken keresztül. A tartós élelmiszerek polcai minden áruházban a szokásosnál jóval foghíjasabbak voltak – áruhiányról nincs szó, de a választék több termék esetében is kisebb volt a szokásosnál.

Gyorsabban kell dolgozniuk a polcfeltöltőknek a tartós élelmiszereknél. Fotó: Privátbankár
Gyorsabban kell dolgozniuk a polcfeltöltőknek a tartós élelmiszereknél. Fotó: Privátbankár

Lehetnek olyan vásárlók is, akik otthonra táraznak be tartós élelmiszerből a szomszédban dúló háború miatt, de szerencsére nagyon sokan vannak azok, akik adománynak vásárolják az élelmiszereket – találkoztunk liszttel, tésztával, olajjal, cukorral púposra pakolt bevásárlókocsit toló vevővel, aki az Ukrajnából menekülőknek készült egy óriási pakkot összeállítani. Emellett a Tescóban a hangszórókon keresztük is üzentek a vevőknek: emlékeztettek a háborúból menekülők segítésére, amihez a pénztáraknál vásárolható kuponokat is a vásárlók figyelmébe ajánlották. A vásárlóktól beérkező összeget a Tesco a közlés szerint megduplázza.

Havi legolcsóbbak

Ahogy minden felmérésünkben, ezúttal is kiválasztottunk 3 terméket, és megvizsgáltuk, hogy – az Árkosár általános módszertanától elszakadva – márkára és minőségre való tekintet nélkül hol lehet a legolcsóbban beszerezni őket.

Őrölt kávét például negyedkilós kiszerelésben a legolcsóbban az Auchanban találtunk: a sajátmárkás Cafe Moulu kilónkénti ára 1796 forint volt. Az Interspar sajátmárkás SBudget kávéjának kilónkénti ára 1996 forint volt, a Tescóban a Paloma volt a legolcsóbb 2884 forintért.

A zöldség-gyümölcs-osztályon ezúttal a kivit vizsgáltuk meg alaposabban: a legolcsóbbat az Auchanban találtuk kilónként 648 forintért. Az Intersparban a kivi 699 forintba került, a Tescóban pedig 899 forintba.

Az Árkosár-felmérést 15 éve minden hónapban egy nappal a KSH friss inflációs jelentése előtt publikáljuk, ez márciusban éppen a nemzetközi nőnapra esik. Aki pezsgővel szeretne ünnepelni, a legolcsóbbat a hipermarketek közül az Intersparban találja: 799 egy üveg Burg pezsgő. A Tescóban 849 forintba kerül egy üveg König, az Auchanban a Szovjetszkoje Igrisztoje a legolcsóbb (amit neve ellenére nem érdemes bojkottálni, hiszen magyar tulajdonban lévő pincészet gyártja).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG