4p

Az elmúlt időszak ugyan az infláció csökkenését hozta, ám ez nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy az áruházak forgalma visszatérjen a korábbi szintekre. A saját márkás termékek hódítása folytatódik.

A kitartó infláció és a növekvő hitelkamatok akadályozzák, hogy a csomagolt élelmiszerek forgalma visszatérjen korábbi szintjére és gyorsan növekedjen az ezeket gyártó cégek nyeresége.

Ebből jól látszik, hogy a prémium minőségű termékeket és a mindennapi életben nem feltétlenül szükséges árukat kínáló vállalatokra nehezebb idők várnak, mint azokra, amelyek olcsó mindennapi fogyasztási cikkeket kínálnak. Erre jutott a Moody’s hitelminősítő kiskereskedelmi elemzése, amelyről az European Supermarket Magazine kiskereskedelmi szakportál számolt be.

Növekvő bevétel, nagyobb marzs

A Moody’s szakértői szerint az élelmiszeripari vállalatok többsége nagyobb profitot fog elérni 2023-ban, mint egy évvel korábban. Ez részben annak köszönhető, hogy növekedtek az értékesítési árak, ami szélesítette a profitrátákat. Eközben idén gyengébb az inflációs nyomás, mint amilyen 2022-ben volt. Az átlagos üzemi profitráta az ágazatban 4 és 7 százalék között alakulhat a következő egy-másfél évben. Ugyanakkor a makacs infláció, amit számos fejlett országban tapasztalhatunk, várhatóan továbbra is lefarag valamennyit az üzemi eredményekből.

Továbbra is egyre több vásárló próbálja kompenzálni az áremelkedéseket azzal, hogy az áruházak saját márkás termékeit keresi, amelyek olcsóbbak a gyártói márkás cikkeknél. Ez azzal a következménnyel jár, hogy azok az élelmiszergyártók, amelyek erőteljesen jelen vannak az ilyen termékek előállításában, hasznát látják ennek a kitartó folyamatnak.

Tovább fokozható a saját márkás termékek vonzereje

A saját márkás termékek forgalmazásában a diszkontok viszik a prímet, céljuk, hogy az olcsónál is olcsóbb termékeket kínáljanak. Az úgynevezett kemény diszkontok ezt többek között úgy érik el, hogy az áruházaikban polcok helyett raklapról árulják termékeket.

A túlzott egyszerűség miatt nem gondolnánk, hogy az alacsony árakon túl más is beszippanthatná a vevőket ezekbe a boltokba, ám az amerikai Costco rá tud cáfolni erre – derült ki a The Street cikkéből.

A kemény diszkont üzleti modellje szerint a vevőknek évi 60 dolláros - 22 ezer forint - tagsági díjat kell fizetniük. Ez adja a cég bevételeinek kisebb részét. Ezért cserébe vállalják, hogy áraik annyival alacsonyabbak versenytársaikénál, hogy megéri kifizetni a tagsági díjat.

Árfolyam

A Costco minderre rátesz egy lapáttal a Kirkland Signature saját márkával. Ez alatt az élelmiszerektől a szeszes italokon és a háztartási cikkeken át a ruhákig sok mindent kínálnak. A Kirkland Signature divatossá, trendivé tudott válni, ami a jó áron felül is erősíti vonzerejét. A vevők figyelik a közösségi médiában, milyen saját márkás újdonságok jönnek, és számos terméket nagyon gyorsan szétkapkodnak a boltokban. Vannak ugyanis köztük olyanok, amelyeket azonnal feltesznek az internetre, hogy némi haszonnal továbbértékesítsék azokat.

Tagsági díj fejében nyújt alacsony árakat az amerikai diszkontlkánc, a Costco. Fotó: Depositphotos
Tagsági díj fejében nyújt alacsony árakat az amerikai diszkontlkánc, a Costco. Fotó: Depositphotos

A Kirkland Signature ruházati cikkeit sokan felvállalják azon az alapon, hogy elég divatosak. Mások éppen ellenkezőleg, ezek viselésével akarják ország-világ tudomására hozni, hogy magasról tesznek a divatra. A saját márkának köszönhető a Costco forgalmának 25 százaléka, amihez hasonlót még a nagy versenytárs Walmart Sam’s Club termékei sem tudnak felmutatni.

Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában a vásárlók 92,6 százaléka megújítja Costco-tagságát az egyéves lejárat után. Ezt a vásárlói hűséget is megirigyelheti sok kiskereskedő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG