5p
A Brexit-népszavazásban és Donald Trump elnökké választásában is komoly szerepe volt a főként Oroszországból irányított online propagandának, a Facebook nemrég feltárt, tízmilliókat érintő adatvédelmi botránya is óvatosságra int - de honnan tudhatjuk, hogy jó eséllyel egy robot posztjait olvassuk, ami propagandával próbál eltéríteni minket fontos politikai ügyekben?

A "botokat"/robotokat, azaz automatizált fiókokat hatalmas mennyiségben hozzák létre a platform elárasztása céljából - általában azért, hogy valamilyen politikai nézetet támogassanak rajtuk keresztül. Rengeteg vádló vélemény látott napvilágot, mely szerint az angolul beszélő Twitter közösség botokkal árasztotta el a platformot olyan országokból, mint például Oroszország, hogy támogassák az Egyesült Királyságban a Brexitet, vagy promotálják, esetleg rágalmazzák az Egyesült Államok elnökválasztásának résztvevőit.

Ezek a robotok egyszerűen küldhetők harcba és rendkívül hatásos propaganda-eszközök, amelyeken keresztül remekül lehet formálni, vagy éppen megosztani a közvéleményt. És nem is kis számban felbukkanó problémáról van szó: egy tanulmány becslései szerint tavaly a Twitter felhasználók összességének 15 százaléka ilyen bot volt (körülbelül 30 millió).

A közösségi oldalakon ma már szinte mindenki jelen van. A Twitter ugyan Magyarországon lényegesen kevésbé népszerű, mint a nyugati országokban (Trump elnök előszeretettel teszi közzé legfontosabb mondanivalóját ezen a platformon, legyen szó atomháborús fenyegetésről vagy épp külügyminisztere kirúgásáról), de ennek nincs nagy jelentősége: a különböző oldalak között rendkívül egyszerű az átjárás, számos olyan alkalmazás létezik, amellyel automatikusan összeköthető két közösségi oldal, és az egyiken megjelenő poszt automatikusan átkerül a másikra - így egy tweet másodpercekkel később Facebook-posztként is megjelenhet. De honnan tudhatjuk, hogy egy robot posztját olvassuk épp? A Sophos IT-biztonsági cég összeszedett 5 szempontot, ami segíthet a leleplezésben.

  1. Minden fiók, ami az alapértelmezett rendszer által adott profilképet használja és a felhasználóneve egy név, amelyet egy csomó random szám követ, az jó eséllyel egy robot.
  2. Még egy ránézésre eredetinek tűnő kép is félrevezető lehet. Sok robot közösségi médiából származó publikus profilokból szerez képeket, vagy akár stock fotókat használ fel ahhoz, hogy a profilképének autentikus jelleget adjon. Ha azt sejti, hogy egy profilkép nem eredeti, próbáljon meg egy Google képkeresést végezni ellenőrzésképpen! Esélyes, hogy a kép valaki máshoz tartozik, aki teljesen más névvel szerepel valahol.
  3. A robotok által bevetett legújabb trükk a profilleírások generálása (a név alatt szereplő ismertető szöveg), amelyet véletlenszerűen kiválasztott főnevekből és jelzőkből állítanak össze, hogy a profil ettől kicsit hitelesebbnek tűnjön. Ha ez a leírás összefüggéstelennek és érthetetlennek tűnik (például a képen egy bikinis fiatal nő szerepel, miközben a szöveg szerint egy ötunokás, elkötelezett nagypapa), az bizony egy szép nagy figyelmeztetés.
  4. A felhasználó értelmes módon kommunikál és értékelhető módon vesz részt a beszélgetésekben, vagy egyszerűen csak állításokat, hashtageket és hivatkozásokat tesz közzé anélkül, hogy bármilyen valós kapcsolatot létesítene a többi felhasználóval? Igen, a kifinomultabb robotok képesek valamiféle oda-vissza jellegű kommunikációra, de a legegyszerűbb változatok egydimenziós módon működnek és csak spamelnek - nem kell tőlük értékelhető választ várni kapcsolatteremtést követően.
  5. Amennyiben egy fióknál azt állítják, hogy valamelyik befolyásosabb politikust vagy hírességet képviseli, érdemes ellenőrizni, hogy nem csak egy imposztorról van-e szó. Egy kék "hitelesített felhasználó" pipa található azoknál a Twitter fiókoknál, amelyekről bebizonyították, hogy valóban annak a tulajdonában állnak, akit képviselnek. Azonban ez a jelzés nem szerepel szerepel minden hivatalos fióknál, ezért nem teljesen bolondbiztos. Mindenesetre amikor csak lehet, keresni kell a kék pipa jelzést.

A Sophos hozzáteszi, hogy érdemes a megérzéseinkben is bízni, ha úgy gondoljuk, hogy valami nem stimmel a felhasználó kapcsán, akivel kommunikálunk ez esetben, jelentsük a gyanús fiókot és robotot a közösségi média platform fenntartóinak.

Most mindenkinek törölnie kéne magát a Facebookról?

A közelmúltban derült ki, hogy a Cambridge Analytica nevű adatelemző cég illegálisan szerezte meg a Facebooktól 50 millió felhasználó adatait, és lehet, hogy ezeket felhasználta az amerikai elnökválasztási kampányban. Úgy tűnik azonban, Kenyában sokkal mélyebben belefolytak a választásokba, akár rajtuk is múlhatott az eredmény. Részletek >>

A Facebook adatszivárgási botránya miatt egész mozgalmak bontakoztak ki a cég és szolgáltatása ellen, például “#Deletefacebook” (töröld a Facebook-ot) címkével a Twitteren. Törölte magát például a Facebookról a Massive Attack zenekar, de Elon Musk is eltávolította a Tesla és a SpaceX oldalát a közösségi oldalakról.

Közösségi média nélkül viszont ma már nehéz elképzelni az életünket, főleg hogy a sok hátrány mellett azért számos előnye is van ezeknek - mielőtt elhamarkodottan törölnénk magunkat mindenhonnan, érdemes áttekinteni, milyen (más) lehetőségeink vannak a védekezésre >>

Ömlik az orosz propaganda Magyarországon

Ami biztos: érdemes körültekintőnek lenni, nemrég egy kutatás kimutatta, hogy számos, esetenként rendkívül népszerű hazai oldal például egy az egyben orosz propagandát közvetít a magyar olvasóknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG