6p
Az Apple bemutatta új termékeit és szolgáltatásait. Az iPhone 8-asok kissé fölöslegesnek tűnnek, az iPhone X viszont hozta azt, amire a piac számított - az Apple eddigi legdrágább telefonjaiba végre tényleg sikerült beletenni néhány újdonságot. A legkellemesebb meglepetés mégsem a telefonok oldaláról jött: az órát sikerült elég jól felturbózni.

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim Cook, a bemutatót a cég Cupertinóban (Kalifornia) lévő központjában, az ötmilliárd dollárból felhúzott Apple Park ezer fős, az alapító Steve Jobsról elnevezett színházépületében tartotta.

Három új okostelefont, megújított Apple-tévét és órát, valamint bővített szolgáltatásokat mutatott be.

iPhone8 és 8 Plus - kell ez nekünk?

A bemutató legkisebb durranásán érdemes először túlesni: az iPhone 8 és 8 plus a korábbi 7-es modell továbbfejlesztése. Világrengető újdonság nincs bennük, vezeték nélkül lehet tölteni. Jobb és erősebb processzort kapott, aminek köszönhetően gyorsabb lesz, mint a 7-es modell. Fejlesztették a kamerákat is, de dupla kamera továbbra is csak a Plus változatban van.

Az iPhone 8 szeptember 22-étől lesz elérhető az Egyesült Államokban. A kisebb, 64 GB-s változata 699 dollárba kerül (nagyjából 180 ezer forintba), az iPhone 8 Plus 64 gigás változata 799 dollár lesz (bő 200 ezer forint). Kérdés, hogy a most bejelentett fejlesztések megérnek-e a felhasználóknak ennyit - főleg, hogy az iPhone 7 már 550 dollártól is elérhető (jó 140 ezer forint) és nem tud sokkal kevesebbet. Aki pedig mindenáron új iPhone-t akar, annak ott a harmadik készülék, a tízéves jubileumra kiadott iPhone X - ebben már valóban vannak technikai újdonságok, persze az ára is még borsosabb.

Magyarországon persze még borsosabbak lesznek az árak, elég csak a 27 százalékos áfára gondolnunk. Az Apple hivatalos oldala szerint 264 990 forintért vehetjük meg a sima 8-ast, 303 990-ért az iPhone 8 Plust.

USA ár (dollárban) USA ár (forintban) magyarországi ár (forintban)
iPhone 8 64 GB 699 ~180 000 264 990
iPhone 8 256 GB 849 ~218 000 321 990
iPhone 8 Plus 64 GB 799 ~205 000 303 990
iPhone 8 Plus 256 GB 949 ~243 000 360 990

Az iPhone X (amit nem X-nek, hanem 'ten'-nek kell ejteni) teljesen megújított modell a korábbiakhoz képest. Tim Cook szerint a legnagyobb előrelépés a cég életében az első iPhone óta.

Mennyivel jobb az arcunkkal feloldani egy telefont, mint az ujjunkkal?

Az iPhone X formáját újratervezték, fedőlapja mindkét oldalon üvegből készült és rozsdamentes, csiszolt acél keretet kapott, víznek és pornak ellenálló, és az új hardvereknek köszönhetően jóval gyorsabb az eddigi modelleknél. A telefon előlapját szinte teljesen lefedi a kijelző, így eltűnt róla a hagyományos "home"-gomb is.

Vezeték nélkül lehet tölteni, az eddigi ujjlenyomat-olvasót egy olyan arcfelismerő váltja, amely sötétben, és kiegészítőket viselve, vagy átsminkelve is felismeri tulajdonosa arcát. Annak, hogy más az arcával átverje a rendszert egymillió az egyhez az esélye, fotókkal nem működik az arcfelismerő.

Az iPhone X-nel (de nehéz ezt így leírni és kiolvasni: ájfón tennel) kapcsolatban már szinte minden jóelőre kiszivárgott, ami csak kiszivároghatott, így a nagy meglepetések elmaradtak. Bár a legnagyobb durranásnak az arcfelismerő rendszert szánják, ami valóban újdonság és technológiailag is izgalmas, ám kérdés, hogy tényleg annyira hasznos-e: eddig sem volt nagy nehézség az ujjunkat egy pillanatra odaérinteni a telefon egy adott pontjához, feltételezhezően néhány ezredmásodperccel gyorsulhat így a feloldás, ami a legtöbb felhasználónak azért egy dollárt se érne meg. Vicces, hogy saját képünkre formálhatjuk az emojikat, de ez sem tűnik néhány percnél (na jó, napnál) tovább szórakoztató dolognak. Kíváncsian várjuk, milyen funkciókat találnak még az arcfelismerésnek, ami annyival jobb lesz az ujjlenyomatnál.

Az iPhone X legkisebb változata 999 dollárba kerül majd, és október végétől lehet majd megrendelni. Magyarországon 379 990 forintért árulják majd.

USA ár (dollárban) USA ár (forintban) magyarországi ár (forintban)
iPhone X 64 GB 999 ~256 000 379 990
iPhone X 256 GB 1149 ~295 000 436 990

Az iPhone X igazi nagy dobása és nagy kérdőjele: OLED és AR

Ha az arcfelismerő funkció nem is lesz akkora vonzerő, azért a jobb kamerán és fejlettebb hardveren, gyorsabb működésen kívül is lesz még egy aduásza a X-nek: az új OLED-kijelző nem csak sokkal szebb képet ad, hanem kevesebbet is fogyaszt. Az Apple azt állítja, a telefon két órával tovább bírja majd egy töltéssel, mint elődje.

A másik nagy lehetőség az AR-ben (augmented reality, kiterjesztett valóság) rejlik, ám ez egyelőre az arcfelismeréshez hasonlóan kissé sötét ló: sokat áldoznak erre, az új kamera nagyon sokat fejlesztett a funkción, ám kérdés, azon kívül, hogy az íróasztalunkra varázsolhatjuk néhány játék képét, valóban jól kihasználható funkció lesz-e. Egy hordható okosszemüvegnél vagy egy autó szélvédőjénél valóban komoly lehetőségek rejlenek a technológiában, de nem tudni, a mobiloknál tényleg hasznos lesz, vagy megmarad a parasztvakítás kategóriában.

Onnan jött az izgalom, ahonnan kevésbé vártuk

A többi bejelentett fejlesztés közül az új Apple TV élesebb és színeiben élénkebb képet nyújt majd a HDR technológiának és a 4K felbontásnak köszönhetően. Az eszközt szintén szeptember 22-én kezdik forgalmazni.

Ami a X-en kívül felizgatta a nagyközönséget és az iparági elemzőket, az az átdolgozott okosóra: a 3-as széria LTE-technológiával képes csatlakozni a mobilhálózatokra, így akár telefonálhatunk is segítségével - most először anélkül, hogy egy közelben lévő iPhone-ra csatlakoznánk vele. Így külön SIM-kártyát sem kell belehelyezni. Fejlesztettek az alkalmazásokon és egészség-funkciókon is, egyebek között az okosóra képes a szívritmuszavar jelzésére is. Most először valóban felmerül az esélye annak, hogy a jövőben talán (és ez itt azért egy nagyon hangsúlyos talán) valóban nem viszünk magunkkal mindenhova telefont és pénztárcát. Ez a változat egyébként 399 dollárba kerül majd.

Ez volt egyébként a bemutatónak az a pontja, ahol az Apple-részvények árai 1 százalékos pluszba kerültek, ezzel sikerült igazán meglepni a piacokat. A kereskedés végére 0,4 százalékkal csökkent a részvény ára az előző napi árfolyamhoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG