3p

Bárkinek jól jöhet egy öltözködési gyorstalpaló állásinterjú előtt, nem igaz? A hölgyek olykor kifejezetten nehéz helyzetben érezhetik magukat, ugyanis nem szeretnének sem alul-, vagy épp túlöltözni. 

Vannak íratlan szabályok, melyek betartásával máris magabiztosabbak lehetünk a következő állásinterjúnkon.

Az öltözködési elvárások munkahelyenként eltérőket lehetnek

Ahány ház, annyi szokás? És akány munkahely, annyi öltözködési elvárás? Ha ez így nem is teljesen igaz, de az tény, hogy eltérhetnek ezek a követelmények az egyes munkahelyek esetén. 

Manapság számos állás közül választhatunk, elég ha megnézzük a SzolnokAllas kínálatát. Minden állás és minden munkahely más. A munkáltatók meghatározzák a saját öltözködési követelményeiket, melyeknek a munkatársaiknak meg kell felelniük. 

Ha egy állásinterjúra készülünk, akkor érdemes megtudnunk előre, hogy az adott cégnél milyen szabályoknak kell megfelelniük a munkavállalóknak. Így megtudhatjuk, hogy van-e valamilyen speciális dress code náluk, amit követni kell.

Például vannak kifejezetten formális területek, mint a pénzügyi, biztosítói, jogi szektor, ahol a business casual vagy a formális öltözék a követelmény. Ezzel szemben számos kreatív pozíció van, melyeknél az öltözködésnek is szabad utat engednek, mert ez is az önkifejezés egy formája. Egy ilyen állásinterjú esetén a legjobb amit tehetünk, hogy az öltözékünk tükrözi a személyiségünket.

Öltözködési alapszabályok állásinterjúra

Bármilyen állásinterjúról is legyen szó (formális és kreatív területen egyaránt) alapszabály, hogy a hétköznapinál csinosabb, de mégis visszafogott öltözékben kell érkeznünk. Ne legyen rajtunk a ruha túl feszes, és kerüljük a mélyen dekoltált felsőket is. De a nagyon rövid szoknya és a hivalkodó színek éppígy nem valók egy állásinterjúra.

Ha business casual vagy formális outfit az elvárás, akkor vegyünk fel egy visszafogottabb, zárt orrú magassarkút, harisnyát és egy elegáns szoknyát. Felülre pedig ing és blézer lesz a megfelelő kombináció.

Egy kreatívabb munkakör interjúján pedig megfelelő egy sötét színű farmer, ügyelve arra, hogy ne koptatott és szakadt legyen. Emellé mehet egy csinos cipő és egy ing.

Mi a helyzet a kiegészítőkkel?

Számos mutatós kiegészítőt lehet ma már kapni, de nem mind illik egy állásinterjúra. Érdemes ezekre is odafigyelni. Alapszabály, hogy ne legyenek túl nagyok, színesek és túl sokat se viseljünk magunkon!

A napszemüveget és a kalapot még kreatív állások esetén is felejtsük el, bármennyire minőségi kiegészítőkről is van szó. Ha mindenképp szükségünk van rá az odaút során, akkor is vegyük le és tegyük el a napszemüvegünket még az interjú megkezdése előtt.

Mint látható, több tippel is tudtunk szolgálni, hogy mire érdemes odafigyelni egy állásinterjú során. Nem mindegy, hogy milyen típusú állásra jelentkezünk, és az sem, hogy milyen céghez. Ha a fentieket betartjuk, akkor azzal saját önbizalmunkat is növelhetjük. Az interjú alatt sem kell a kinézetünk miatt aggódni, helyette koncentrálhatunk a beszélgetésre.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG