3p
Az autók hátsó ülésén sokkal mérgezőbb a levegő, mint az út melletti járdán, legalábbis egy brit tudós szerint. A gyerekek így különösen nagy veszélynek vannak kitéve, legfőbb ideje először a dízeltől megszabadulni, utána minden belsőégésűtől. Drukkolunk az olcsó akkumulátornak, hogy mielőbb átállhassunk az elektromos autózásra.

Sir David King, a brit kormány korábbi tudományos főtanácsadója szerint hiába vezet valaki egy hibátlanul beállított, katalizátorral felszerelt benzines autót, ami alig szennyezi környezetét, a forgalomban ott van körülötte a sok szennyező dízel és régi, elhanyagolt benzines, így az úton igen rossz a levegő. Ez beáramlik az autó belsejébe, sőt ott feldúsul, így több a mérgező anyag, mint amivel egy út menti gyalogos vagy kerékpáros találkozik.

Veszélyben a gyerekek

Ez különösen a hátsó ülésen utazó gyermekekre veszélyes, mivel a fejlődésben lévő tüdő sokkal érzékenyebb, a felhalmozódó por és a mérgező anyagok jobban ártanak neki. Ezt csak úgy lehetne elkerülni, ha az autó kívülről légmentesen le lenne zárva, és a levegő egy olyan szűrőn áramlana be, ami olyan, mint egy modern erőműé, vagyis minden szennyeződést kiszűr. Ez viszont drágább lenne, mint ma egy elektromos autó, nem ez a fejlődés iránya.

Dízel

Különösen a dízelmotorok veszélyesek, hisz a belőlük kiáramló nitrogéndioxid a mérések szerint a brit városi területek 90 százalékán meghaladja az egészségügyi határértéket. Korábban a dízelt még támogatták is, mondván, kisebb a széndioxid-kibocsátása, de akkor azt gondolták, hogy a gyártók be fogják tartani azokat a szigorú előírásokat, amelyek az alacsony szennyezőanyag-kibocsátásra vonatkoznak. Ez a vélekedés a dízelbotrányok során megdőlt, ráadásul a legszennyezőbb teherautóknál, kamionoknál és buszoknál különösen nehéz ezt megoldani.

Alig várjuk már

A megoldás magától is el fog jönni, az elektromos autók formájában. A folyamat egyre inkább becsülhető, hisz az akkumulátorok előállítási árának csökkenése hasonló pályán mozog, mint korábban a napelemeké, amely mára már annyira olcsó lett, hogy évről évre meredeken nő a napenergiából előállított elektromos áram aránya. Az akkumulátoroknál sajnos a folyamat még az elején tart: most építik az óriási gyárakat, és a technológiát is fejlesztik még. Így a korábbi becslések szerint csak a következő évtized közepén lesznek olcsóbban az elektromos autók.

Akkor viszont vélhetően gyorsan lecserélődik majd az autóállomány, beleértve a teherautókat és buszokat is. Azonban addig, vagyis a következő 8-10 évben maradnak a mérgező gázok, bár egyre több város tervezi a dízelek korlátozását, majd kitiltását. Ahhoz, hogy a levegőminőség lényegesen javuljon, az autóállomány felének ki kell cserélődnie, ami a mai becslések szerint 20-25 év lehet, az ideális állapot, vagyis a belsőégésűek kiszorulása 2050-re várható.

Remény

Addig azt javasolja a kutató, hogy próbáljuk elkerülni a forgalmas városi utakon való hosszú autózást, főleg a dugóban ácsorgást, különösen, ha gyermek utazik az autóban. Ezt valószínűleg kevesen fogják megtenni, hisz sok esetben nincs alternatíva, így az egyetlen remény, hogy a mostani várakozásoknál is gyorsabban csökkenhet az akkumulátorok ára, és hamarabb lesznek egy árban az elektromos és a belsőégésű autók, mégpedig mindenféle állami támogatás nélkül is.

Tesla. Öt év alatt a tizenötszörösére: a remény grafikonja

A Tesla árfolyamában, amely évi kb. 10 millió autó gyártását árazza, talán ez a remény is benne van. A nyomást mindenesetre a nagy autógyárak is érzik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG