6p

Tovább lassult az élelmiszerárak emelkedésének tempója: a Privátbankár novemberi Árkosár-felmérése alapján idei mélypontja közelébe esett egy átlagos család havi nagybevásárlásának ellenértéke - hosszú idő után először egyetlen terméknél sem mértünk kiugró éves áremelkedést. Az előző hónaphoz képest pedig 5,5 százalékkal olcsóbb lett a nagybevásárlás. Kérdés, hogy a frissen bejelentett, a kiskereskedelmet is érintő szigorítások hogyan befolyásolják majd az élelmiszerárakat az év hátralévő részében.

Az augusztusi csúcsot követően az elmúlt két hónapban az általános inflációt meghaladó, de csökkenő mértékű élelmiszár-emelkedést mért a Privátbankár.hu több mint 13 éve vezetett Árkosár-felmérése. Novemberben is végigjártuk három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, és nem csak a csökkenő trend folytatódását tapasztaltuk: az éves áremelkedés szintje egy éve nem látott mélypontra esett 30 élelmiszert tartalmazó, egy átlagos család havi nagybevásárlását leképező minta-kosarunk esetében.

Olcsóbb, mint egy hónapja, kevéssel drágább, mint egy éve

Az Auchan, az Interspar és a Tesco egyaránt csökkentett árain októberhez képest. A legtöbbet a Tesco engedett az előző havi árakból, közel 10 százalékot; az Auchan 4,4, az Interspar 1,8 százalékkal lett olcsóbb egy hónap alatt. Összességében 5,5 százalékos az átlagos árcsökkenés egyhavi viszonylatban.

Éves szinten, az előző év novemberéhez képest ezúttal is emelkedtek az árak, de a korábbi hónapoknál jóval alacsonyabb mértékben: az áruházak között viszonylag kicsi a szórás, 1 és 4,3 százalék között mozog, az éves árindex 3 százalékos áremelkedést mutat. Ennél alacsonyabbat régen láttunk - egészen pontosan egy évvel ezelőtt, 2019. novemberében. 

A KSH legutóbbi (szeptemberre vonatkozó) inflációs adatközlése 3,8 százalékos általános és 7,3 százalékos élelmiszerekre vonatkozó drágulásról szólt, ennél jóval alacsonyabb az általunk mért mostani érték. (Az októberre vonatkozó inflációs adatokat kedden teszi közzé a KSH.)

A folyamat általános, nem egyetlen kiugró értéknek köszönhető: erről árulkodik, hogy rendkívül kicsi a különbség az egyes áruházak között - a legdrágább és a legolcsóbb áruház között mindössze 64 forint (!) az eltérés. Az átlagos kosárérték 20 549 forint lett novemberben.

Ennyiért utoljára idén januárban tölthettük meg a kosarunkat.

Ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják, akkor is 19 032 forintot kellene fizetnünk, ami nagyjából 1500 forintos különbséget jelent az átlaghoz képest.

Boltzár nincs, de korlátozás van - mi lesz az árakkal?

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újabb szigorításokat jelentett be, ami a kiskereskedelmet is érinti. Az üzletek csak este 7 óráig lehetnek nyitva, időseknek kijelölt bevásárlási idősáv bevezetéséről egyelőre nincs szó. A tavaszi lezárások és pánikvásárlásoik idején szignifikáns áremelkedést láthattunk a boltokban - ebben ugyan valamelyest közrejátszhattak a hirtelen megugró kereslet miatt fellépő ellátási zavarok is, de inkább a gyenge forint, az emelkedő béköltségek és az idény-élelmiszerek gyenge termése állt a háttérben. 

A pánikvásárlók egy (remélhetőleg nagyobb) része mostanra megtanulhatta, hogy nem kell készlethiánytól félni, a legnagyobb rohamok idején is legfelejebb ideiglenesen ürülhettek ki a polcok, így talán kevesebben akarnak majd hónapokra előre betárazni tartós élelmiszerből. Másrészt a kereskedők is felkészülhettek a korlátozásra és az irracionális vásárlói magatartásra, így megfelelő készletezéssel, az egyszerre megvásárolható termékek számának korlátozásával kisimíthatják az ellátási görbét. Sokat feljesztettek a kereskedők az online vásárlási megoldásokon is, amelyek a vevők körében is népszerűbbek lettek, ez is segíthet a zavartalan ellátás biztosításában, ha a kiszállítói kapacitást kellőképp meg tudják növelni az áruházláncok. 

Az viszont könnyen előfordulhat, hogy a munkaidő vége és az este 7 órai zárás között tömegjelenetek alakulnak ki a boltokban, amelyet nem feltétlenül tud majd követni a polcszerviz - ilyenkor lehet, hogy szűkebb választék lesz elérhető a vásárlóknak, bizonyos termékekből csak a drágábbat tudják majd választani. Az is borítékolható, hogy az otthoni munkavégzés előtérbe kerülése és az (egyelőre középfokú) iskolák bezárása miatt többen kényszerülnek otthon főzni, a gyerekeknek napi háromszori-négszeri étkezést biztosítani, így a kereslet az alapanyagok iránt megnő. Következő havi Árkosár-felméréseinkben ezt is kiemelten figyelemmel követjük majd.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Teljesen elszoktunk attól, hogy jelentősebb áremelésről nem tudunk beszámolni, de havi összehasonlításban ez a helyzet: egyetlen termék ára sem emelkedett kétszámjegyű, azaz 10 százalékot meghaladó mértékben. 23 százalékkal olcsóbb lett viszont a sertésmájas, 18 százalékkal egyes tömény szeszesitalok és 13 százalék körüli mértékben csökkent az alma, a kávé, a tea, a csirkemell-filé ára egy hónap alatt.

Éves összehasonlításban továbbra is az alma áremelkedése vezet (+74 százalék), 20 százalékot meghaladó mértékben drágult az ásványvíz és egyes szénsavas üdítők. 10 százaléknál többet drágult még a kenyér, a tojás, az étolaj, a cukor, a sertéspárizsi is. Jelentősebb, 20 százalék körüli árcsökkenést mértünk a banánnál, a májasnál és a csirkemellnél is tavaly novemberhez képest.

Havi legolcsóbbak

Ismét kiválasztottunk három terméket, és megvizsgáltuk, márkára és minőségre való tekintet nélkül hol adják őket a legolcsóbban. A november 11-i Márton-nap előtt felmértük a libacomb-kínálatot a hipermarketekben - hiszen a mondás úgy tartja, "aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik". A legolcsóbb libacombot az Auchanban találtuk, kilónként 2499 forintot kértek érte, az Intersparban 2699 forint volt az árcédulán, a Tescóban 2799-ért adták a húst. Mindhárom hipermarketben magyar terméket kínáltak a hűtőpultban.

Idén is sokan tartják meg a száraz novembert (bár a jelenlegi helyzetben ez talán még az absztinenseknek is a szokásosnál komolyabb kihívást jelenthet) - nekik segíthet az az információ, hogy az alkoholmentes (0,0 százalékos alkoholtartalmú, nem ízesített, dobozos) sörök közül a legolcsóbbat a Tescóban találtuk - egy doboz sajátmárkás Rastingerért 199 forintot kértek. Az Intersparban egy doboz Dreher 209 forintba került ottjártunkkor, az Auchan legolcsóbb teljesen alkoholmentes söre a Soproni Szűz volt 239-ért.

Bár a Mikulás érkezéséig még csaknem egy hónap van, ez nem látszik meg a kínálaton: a hipermarketek máris tele vannak csokimikulásokkal (és egyébként karácsonyfa-díszekkel is). Aki korán és olcsón akarja letudni a beszerzést, annak jó tudni, hogy az Auchanban a Szerencsi márkájú csokimikulás kilónként 4359 forintba kerül, a Tesco legolcsóbb terméke kilónként 6138 forintért a Boci mikulás, az Intersparé pedig a 25 grammos Tibi 6360 forintos kilónkénti áron. (A nem igazi csokoládéból, hanem bevonómasszából készült termékeket nem vizsgáltuk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG