1p
Augusztusban a fogyasztói árak 6,0%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt jelentősen emelkedett az üzemanyagok ára, az élelmiszerek csak a zöldség-gyümölcs szezon miatt nem drágultak összességében.

Az  MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak szakértői közül a legderűlátóbbak is azzal számoltak, hogy a múlt hónapban a júliusi 5,8 százalékos szinten stagnálhatott a teljes kosárra számított éves drágulási ütem, de a konszenzusos londoni elemzői vélemény 6,0-6,2 százalék közötti tizenkét havi inflációt valószínűsített augusztusra.

A zöldség-gyümölcs osztály javítja az összképet

A KSH friss jelentése szerint 1 hónap alatt - 2012. júliushoz viszonyítva - a fogyasztói árak 0,1%-kal emelkedtek augusztusban. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,9%-kal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 7,3%-os árcsökkenése következtében.

Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, a fogyasztói árak 0,4%-kal emelkedtek. Árcsökkenés volt megfigyelhető a sajt (2,0%) és a párizsi, kolbász (1,5%) esetében. Növekedett a sertészsiradék (2,2%) és a sertéshús (1,8%) ára.

A főcsoportok közül az egyéb cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 1,6%-kal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,6%-kal nőtt. Az átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a szeszes italok, dohányáruk (0,5%) és a szolgáltatások ára (0,3%), ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 2,6%-kal kellett többet fizetni.

A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért átlagosan 1,8%-kal kellett kevesebb fizetni. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés volt megfigyelhető (0,2-0,2%).

Sokkal drágább az élet, mint egy éve

A Privátbankár Árkosár legfrissebb felmérése szerint éves összehasonlításban szeptemberre 7,1 százalékkal, rég nem látott tempóban emelkedtek az élelmiszerárak - részletek >>

12 hónap alatt, 2011. augusztushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,3%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (32,3%), a sertészsiradék (25,1%), a csokoládé, kakaó (19,6%), az idényáras élelmiszerek (13,2%) és a sertéshús (10,4%) ára. Árcsökkenés következett be a liszt (8,5%) esetében.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 14,1%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 7,9%-kal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 13,5%-kal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,2%-os áremelkedésén belül a palackos gáz 9,4%-kal, a távfűtés 8,4%-kal drágult.

A szolgáltatások esetében 4,1%-os volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 8,1%-kal, a csatornadíj 5,3%-kal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (3,5%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,8%-kal kellett kevesebbet fizetni, 2011. augusztushoz képest.

 

2012. augusztus

előző hó = 100,0%

előző év azonos hó = 100,0%

Fogyasztóiár-index

100,1

106,0

Harmonizált fogyasztóiár-index

100,1

106,0

Maginfláció (szezonálisan kiigazított)

100,3

105,1

Változatlan adótartalmú árindex

100,1

103,7

Nyugdíjas fogyasztóiár-index

100,0

106,1

Nyomunkban sincs Európa

Az EU 27 tagországában 2012. júliusban a fogyasztói árak - az előzetes harmonizált adatok szerint - átlagosan 2,5%-kal voltak magasabbak, mint 2011. júliusban. A legkisebb áremelkedést Svédországban (0,7%) és Görögországban (0,9%), a legnagyobbat Magyarországon (5,7%), valamint Máltán (4,2%) mérték - írja a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Építsünk brandet a csomagolással!
Márkázott tartalom | 2025. július 6. 10:42
Ahhoz, hogy hosszú távú sikereket érjen el a vállalkozásunk, elengedhetetlen a tudatos márkaépítés. Azon túl, hogy kell egy jó logó és egy találó szlogen, stratégiára is szükség van hozzá. Ennek pedig jó esetben része a termékek külső megjelenése, csomagolása is.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló A tökéletes téglavágás titkai
Márkázott tartalom | 2025. július 5. 09:11
Sokan azt hiszik, hogy a téglavágás egyszerű feladat, de aki már próbálta, tudja, hogy közel sem az. Egy pontosan vágott tégla nemcsak az esztétikai megjelenést javítja, hanem a falazat stabilitását is nagymértékben befolyásolja. Legyen szó kisebb házi projektről vagy nagyobb építkezésről, a precíz vágások elengedhetetlenek. Kézi módszerrel gyakran több időt veszíthetünk a hibás darabok javításával vagy cseréjével.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG