Hírek
Cikkek A Bankcenter irodaház miatt zsarolták Csányit 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 14:11
Az OTP Bank egyik üzleti tranzakciójához kapcsolódtak a Csányi Sándort megzsaroló elektronikus levelek, ezek semmilyen kapcsolatban nincsenek Csányi Sándornak a banktól független, egyéb üzleti tevékenységével - közölte az OTP Bank kommunikációs osztálya. Közleményükben azt írták: a zsarolás fókuszában álló Bankcenter irodaházzal kapcsolatos ügyletet a kilencvenes évek végén külső szakértők és az APEH vizsgálta, azt a jogszabályoknak megfelelőnek találta és a vizsgálatot lezárta. Csányi Sándort három ember zsarolta meg még tavaly év végén: hivatali elektronikus postafiókjára tavaly novemberben és decemberben összesen három alkalommal fenyegető tartalmú levelek érkeztek. Ezekben 50 millió euró (12,5 milliárd forint) megfizetését követelték azért, hogy "az e-mail mellékletét képező - egy nagy értékű ingatlan adás-vételével kapcsolatosan egy másik nyomozószerv által készített - iratokat ne hozzák nyilvánosságra". Csányi Sándor azonnal feljelentést tett. Az ügy három gyanúsítottját a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az egyik gyanúsított az APEH akkori elnökének informatikai tanácsadója volt, 1999 áprilisa és 2000 októbere között. A tanácsadó feltehetően az adóhatóságnál letöltött adatokat használta fel a zsaroláshoz. Az APEH-nél 2002 végén vizsgálatot folytattak, és 2002. novemberben Király László György, az adóhivatal akkori elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy az úgynevezett hosszú bájtok éjszakáján adatokat módosítottak vagy töröltek volna a hivatal számítógépes rendszerében. Közölte ugyanakkor, hogy a vizsgálat során fény derült arra: 1999 májusától egy elnöki tanácsadó 386 magánszemély, illetve gazdasági társaság adatait kérdezte le az adóhivatal rendszeréből, és ezekben az esetekben felmerülhet a jogosulatlan adatkezelés. A 386 megfigyeltből 187 magánszemély, 199 gazdasági társaság volt. 10 százalék feletti bővülést tervez idénre az OTP A Groupamáé lesz az OTP Garancia Jaksity Demján és Csányi nyomábanMTI
Cikkek Hitelkártyái miatt büntették az Unicreditet 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 13:21
A fogyasztók számára megtévesztő módon reklámozta hitelkártyáit az Unicredit Bank Hungary Zrt., valamint a Credigen Bank Zrt., emiatt az Unicredit 1 millió, a Credigen pedig 2 millió forint bírság megfizetésére köteles - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH közleménye szerint a hivatal vizsgálata feltárta, hogy az Unicredit 2005 májusától, a Credigen pedig 2005 októberétől egyes piaci tájékoztatásaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A pénzintézet ugyanis a fogyasztókat nem pontosan tájékoztatta több lehetőségről. Így például - a GVH szerint - nem volt egyértelmű, hogy a kamatmentesség kizárólag a kártyával történő vásárlásokra vonatkozik, készpénzfelvételre nem. Az sem volt pontosan meghatározva, hogy a kamatmentességhez a teljes tartozás fizetési határidőig történő megfizetése szükséges, a teljes tartozás egy részének megfizetése esetében a fogyasztó kamat megfizetésére köteles. A GVH szerint pontatlanul volt megfogalmazva az is, hogy az "akár 51 nap" kamatmentesség esetén az ígéret csak akkor teljesül, ha az elszámolási időszak első napján történik meg a vásárlási tranzakció, ettől kezdve a kamatmentes időtartam hossza folyamatosan, minden egyes további napon 1 nappal csökken. Tavaly a nagyszámú panasz miatt piactisztító vizsgálatsorozatban vizsgálta a GVH a hitelkártyapiacot. A bankok megtévesztő hitelkártya hirdetéseinek visszaszorítására indított eljárássorozatban nyolc pénzintézetet marasztalt el a GVH és összesen 381 millió forint bírságot rótt ki ezekben az ügyekben. Bankkártyázás: egy hülye magyar szokást vizsgál a Versenyhivatal Bírság: a fogorvosok hatoda ajánl Colgate Totalt 100 milliót vertek rá a TescóraMTI
Cikkek Már az elemzők sem tudják, mit mondjanak 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 13:17
A jövő hétfőn ugyanannyi elemző vár 25 bázispontos kamatemelést a monetáris tanácstól, mint amennyi a kamat változatlan mértékére számít.
Cikkek "Parkot a kormánynegyed helyére!" 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 13:04
A népszavazás árából közparkot hozna létre az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) a meghiúsult kormányzati negyed helyén - mondta Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke. Az Ifjúsági Demokrata Fórum azt javasolja, hogy a népszavazás árából hozzanak létre közparkot a meghiúsult kormányzati negyed helyén. Az IDF véleménye az, hogy a "zöld kormánynegyedből", legalább a zöld valósuljon meg - mondta Lasztovicza Gábor. Az MDF ifjúsági szervezete nyilvánosan fog ajánlatot kérni parképítő cégektől - tette hozzá. A területet nem szabad parlagon hagyni, nincs szükség egy újabb sötét foltra Budapest térképén. Az IDF bízik abban, hogy a kormány és a főváros vezetése is minél előbb "jobb belátásra tér" - húzta alá. Az MTI azon kérdésére, hogy miért lenne szükség egy zöld park létrehozására a Nyugati pályaudvarnál, amikor pont a közelben van Budapest egyik legnagyobb parkja, a Városliget, Lasztovicza Gábor azt mondta: minden egyes apró zöld terület azt a célt szolgálja, hogy ez a helyzet megváltozzék, és elviselhetőbb legyen az élet Budapesten. Ki menti meg az országot, ha nem az elit? Összecsapott a parlamentben Gyurcsány és Dávid Negyed nem lesz, de a milliárdok befolynakMTI
Cikkek Abszolút könnyebbség: leveszik a vállunkról a terhet 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 13:02
Sok befektető találkozhatott már azzal a dilemmával, hogy a jobb hozamot célozva kockázatosabb részvényekbe fektessen, vagy inkább a biztonságosabb, de alacsonyabb hozamot ígérő bankbetéteket, állampapírokat válassza (x)
Cikkek Mindenféle ócska "lötty" nem lehet pálinka 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 12:57
Ötpárti egyetértés alakult ki a hagyományos magyar szeszesital előállításáról, minősítéséről és a különböző pálinkafajták megnevezéséről szóló indítvány kapcsán.
Cikkek Békére szólít a pápa Koszovóban 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 12:46
A pápa felszólította a koszovói válságban érintett feleket, hogy igyekezzenek olyan megoldást találni, amely a kölcsönös tiszteletet és a megbékélést részesíti előnyben. XVI. Benedek ezt annak alkalmával fejtette ki, hogy csütörtökön Vladeta Jankovic, Szerbia új vatikáni nagykövete - négy nappal Koszovó függetlenné nyilvánítása után - átnyújtotta neki megbízólevelét. Szerbia Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása után is folytatni fogja a volt dél-szerbiai tartományra eső külföldi adósságok törlesztését. Mirko Cvetkovic szerb pénzügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy Belgrád államjogi szempontból továbbra is Szerbia részének tekinti a tartományt. Idén 91 millió dollár adósságot kell visszafizetni, amelyből 40 millió márciusban esedékes - közölte a tárcavezető. Szerbia 2001-ben kezdte törleszteni Koszovó külföldi adósságát, amelynek túlnyomó részét a hét végén elszakadt tartomány az egykori Jugoszláviától örökölte. Belgrádi adatok szerint Koszovó összesen mintegy 1,2 milliárd dollárral tartozik különböző hitelezőknek, köztük a Párizsi Klubnak és a Világbanknak. Boris Tadic szerb elnök megköszönte Bukarestben román kollégájának Románia Koszovó ügyében tanúsított magatartását. Kijelentette, hogy Belgrád csökkenti a diplomáciai kapcsolatok szintjét a tartomány függetlenségét elismerő országokkal, de ez nem vezet majd Szerbia elszigetelődéséhez. Basescu azt kívánta a szerbeknek, hogy tegyék túl magukat minél hamarabb a mostani nehéz pillanatokon, és összpontosítsák erőfeszítéseiket az EU-csatlakozás megvalósítására. A harmadik világháború kirobbanásába torkollhatnak Koszovó elismerésének következményei - jelentette ki Pozsonyban Ján Slota, a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. A magyarellenességéről hírhedt pártvezető szerint a balkáni fejlemények láttán az elszakadásról ábrándozó kisebbségek másutt is vérszemet kapnak. Mint mondta, az, hogy Franciország, az Egyesült Királyság és Németország elismerte Koszóvót, csakis "az Európai Unió elárulásának" minősíthető, mert ennek nyomán az egész európai kontinensen felerősödnek az elszakadási törekvések. Olaszország és Észtország is elismeri Koszovót Diákok az utcán: Nem adjuk Koszovót! Koszovó: élelmiszerhiányt okoz a határzár Koszovó után: ébred a román nacionalizmus Koszovó példát mutatott a szeparatistáknak Koszovó nagyon messze van a valódi önállóságtól MTI
Cikkek Máris "hidegebbet" jósolnak Európában 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 12:09
Az Európai Bizottság csökkentette az euróövezet országaira vonatkozó növekedési előrejelzését: 1,8 százalékra a korábbi 2,2 százalékos becslésről. Az indoklás szerint a növekedés lassulása a pénzügyi piacoknak az amerikai jelzálogpiaci válság nyomán tovagyűrűző nyugtalansága, a gyenge amerikai gazdaság euróövezetre gyakorolt hatása, valamint a rekord magasságban levő olajárak miatt várható. Az EU-bizottság egyúttal emelte az idei euróövezeti inflációs előrejelzést: 2,6 százalékra a korábbi 2,1 százalékról, a szárnyaló élelmiszer- és energiaárak következményeként. Joaquín Almunia uniós pénzügyi biztos szerint: "Európa világosan kezdi érezni a globális ellenszelek hatását az alacsonyabb növekedés és a magasabb infláció formájában."  MTI
Cikkek Törökország alaposan meglepte a Nabucco-tagokat 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 12:08
Törökország meghívta Oroszországot a Nabucco-projektben való együttműködésre - írta a török Zaman című lap, amely a török külügyminiszter moszkvai látogatásán elhangzottakat idézve meglepetésnek nevezte a javaslatot.
Cikkek Kósa megnyugtatta Orbánt: nem ránt kardot 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 12:01
Kósa Lajos "nem ránt kardot", hogy megszerezze a miniszterelnöki széket - legalábbis ezt mondta Orbán Viktor pártelnöknek, amikor a Fidesz vezetője kampánykörútja újabb állomására, Debrecenbe érkezett. A két politikus az újságírók előtt kedélyesen beszélgetett egymással, láthatóan nem árnyékolta be a viszonyukat a debreceni polgármesternek a HVG csütörtöki számában közzétett interjúja, amelyben arról is beszélt, hogy bizonyos feltételek mellett vállalná a miniszterelnöki posztot. Tetszett az interjú - válaszolta Orbán Viktor az MTI tudósítójának érdeklődésére. "Lajos mindig is szórakoztató interjúalany, jó olvasni a vele készült interjúkat" - tette hozzá. Orbán Viktor szerint a csütörtökön megjelent Kósa-interjúból is kiderül, hogy a Fidesz komoly értéket képvisel Magyarország számára, több tehetséges helyi és országos vezetője van. A pártelnök hozzáfűzte: a Fidesz három kormány számára is alkalmas szakemberrel, vezetővel rendelkezik, beleértve a miniszterelnök-jelölteket is. Utóbbi posztra Orbán Viktor Varga Mihályt, Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt és Navracsics Tibort nevezte meg esélyesként. "Én még Orbán Viktor is megneveztem az interjúban, de azt kihúzták" - toldotta meg Kósa Lajos. Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogyha ebben a kérdésben nincs konszenzusos döntés, szó sincs arról, hogy bárki egyéni ambíciókat tápláljon. "Nem rántasz kardot?" - fordult Orbán Viktor Kósa Lajoshoz, aki azonnal válaszolt: "egyáltalán nem!". Orbán Viktor azzal zárta le az ügyet, hogy ez most nincs napirenden, az erőiket a népszavazásra koncentrálják. A Fidesz elnöke csütörtökön előbb gazdasági fórumon vesz részt Debrecenben, majd délután egyetemi hallgatókkal találkozik.MTI
Cikkek Hatalmas zuhanás után is pluszban a SocGen 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 11:48
Erős nyereségcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni kereskedelmi botránya nyomán a Societé Générale, bár a profit zuhanása nem volt olyan erőteljes, mint azt a bank feltételezte.
Cikkek Európai központ lehet Záhony 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 11:46
Záhony európai jelentőségű áruátrakó központtá válhat, ám ehhez jelentős infrastrukturális fejlesztés, és az orosz-ukrán-magyar áruforgalmi együttműködés szorosabbá fűzése szükséges - mondta Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakállamtitkára. A Magyar Logisztikai Egyesület által megrendezett XIV. Logisztikai Fórumon Kálnoki Kis Sándor, a záhonyi térség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte, hogy a magyar kormány záhonyi komplex fejlesztési programja az uniós támogatással együtt 2013-ig több mint 32 milliárd forintot tartalmaz, amiből mintegy 20 milliárd forintot a vágányhálózat felújítása, míg 8 milliárdot a belső közút fejlesztése tesz ki. Garamhegyi Ábel hangsúlyozta: az ukrán-orosz relációban a magyar kormány legfőbb törekvései között van - az energiabiztonságot szolgáló olaj- és földgázhálózat karbantartása, fejlesztése, a vállalkozások részére a kölcsönös piacra jutás jogi feltételeinek kialakítása mellett -, hogy a távol-keletről érkező áruk minél nagyobb arányban Záhonyt válasszák a belépéshez az EU-ba, itt vámoljanak és vegyék igénybe az ehhez kapcsolódó értéknövelt szolgáltatásokat, ami jelentős bevételt jelentene Magyarország számára.MTI
Cikkek Olaszország és Észtország is elismeri Koszovót 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 11:38
Az olasz és az észt kormány csütörtöki ülésén Koszovót független államként ismerte el. A koszovói függetlenség elismerése "nem vesz el semmit Szerbia iránti barátságunkból és szeretetünkből. Olaszország ezzel igazodik a nagy európai országokhoz" - jelentette ki Romano Prodi olasz kormányfő a kabinetülés után. Massimo D\´Alema külügyminiszter előző este úgy nyilatkozott, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása "elkerülhetetlen kimenetele" volt a koszovói albánok törekvéseinek. "Koszovó nem maradhat örökre nemzetközi irányítás alatt, és a koszovóiak már nem akarnak Szerbia uralma alatt élni" - jelentette ki egy rádiónyilatkozatában. Urmas Paet észt külügyminiszter a tallinni kormány csütörtöki ülése után - amelyen elismerték Koszovó függetlenségét - azt mondta: a Balkán stabilitása nagyon fontos a balti állam és európai uniós partnerei számára. "Örömmel nyugtázzuk, hogy a függetlenség vasárnapi kikiáltásában a koszovói parlament hangsúlyozta: tartja magát a koszovói státusrendezésről készült Ahtisaari-tervhez, és megvédi a területén élő kisebbségek jogait, illetve történelmi, kulturális örökségét" - tette hozzá az észt külügyminiszter. Diákok az utcán: Nem adjuk Koszovót! Koszovó: élelmiszerhiányt okoz a határzár Koszovó után: ébred a román nacionalizmus Koszovó példát mutatott a szeparatistáknak Koszovó nagyon messze van a valódi önállóságtólMTI
Cikkek 50 ország ajánlataiból csemegézhetünk 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 11:35
Az idei Utazás Kiállítás és társrendezvényei 18 ezer négyzetméteren mintegy 50 ország 924 kiállítójának bemutatkozásával várják a látogatókat február 28. és március 2. között.
Cikkek Kikelet Hadművelet: újra akcióban a fogyasztóvédők 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 11:25
Kikelet Hadművelet elnevezéssel tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciósorozat indult csütörtökön, amely március 31-ig tart - jelentette be Kondorosi Ferenc.
Cikkek Mobilpiac: évek óta nem láttunk ilyet 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 10:39
Tavaly folytatódott a távközlési árak csökkenése, a díjak 2007-ben több mint 3,5 százalékkal mérséklődtek nominálisan, 8 százalékos infláció mellett - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. Hozzátette: a vezetékes telefonvonalak száma tavaly 3 százalékkal 3,251 millióra csökkent 2006 véghez képest, a mobil-előfizetőké pedig 10,68 százalékkal 11,030 millióra nőtt.     A szélessávú vezetékes internet előfizetések száma 33 százalékkal 1,325 millióra, a vezeték nélküliekkel együtt számítva pedig 60-70 százalékkal, 100 főre vetítve 16-17 darabra emelkedett tavaly. Ezen belül a mobil szélessávú internetezők száma az NHH adatai alapján tavaly nyár közepén elérte a 140 ezret. Az elnök elmondta, hogy 2003 óta tavaly nőtt a legnagyobb arányban a mobilpiac: 2004-ben a bővülés 9,85 százalék, 2005-ben 6,79 százalék, 2006-ban pedig 6,93 százalék volt.MTI
Cikkek Lakat alatt a maffia-vagyon 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 10:23
Bernardo Provenzano, letartóztatott Cosa Nostra-nagyfőnök, és a szintén őrizetben lévő Salvatore Lo Piccolo "keresztapa" tulajdonát képező, mintegy 150 millió euró értékű javakat foglaltak le a palermói ügyészség megelőzési osztályának rendőrei. Az elkobzást a palermói bíróság rendelte el az ügyészség kérésére. A "secrets business" fedőnevű akcióban többek között lefoglaltak több villát a Szicília nyugati felén fekvő tengerparti San Vito Lo Capo településen.MTI
Cikkek Bebukott hitelek: kongatják a vészharangot 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 10:18
Miközben a bankok hitelportfóliója tavaly a felügyeleti statisztika szerint javult, a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott késedelmes hitelek összege vészesen emelkedik.
Cikkek Belehúzott a forint 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 09:52
Ma reggel erősödött a forint, az eurót 264,85/95 forinton jegyezték csütörtök kilenc óra után a budapesti bankközi piacon, szemben az előző nap délutáni 266,05/10 forinttal. Az euró kissé erősödött a dollár ellenében a nemzetközi devizapiacokon a csütörtöki nyitást követően. Az euró erősödését a Fed szerdán este közzétett, a jelzáloghitel-piaci válság miatt csökkentett 2008-as növekedési prognózisa indította meg.MTI
Cikkek Egyre népszerűbbek a külföldi utak 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 09:48
A múlt évben Magyarországra 39,4 millió külföldi látogató érkezett, a magyarok pedig 17,3 millió alkalommal utaztak külföldre - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Cikkek Harmadnyi bővülés a Groupamánál 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 09:36
A Groupama SA francia biztosítótársaság, amely februárban 617 millió eurórért megvásárolta az OTP Garancia Biztosító Zrt-t, tavaly 32 százalékkal növelte adózás utáni eredményét. Az eredmény 793 millió euróra növekedett a 2006 évi 600 millió eurós nyereségről.    A Groupama árbevétele 5,7 százalékkal 12,13 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 11,48 milliárd euróról. A konszern, amely az elmúlt években erőteljes (Közép-Kelet-és Dél-Európára koncentrálódó) terjeszkedésbe fogott, az eredmény-és a forgalom javulását mind a kedvezőbb franciaországi, mind a nemzetközi szintű tevékenységnek tulajdonítja.MTI
Cikkek teszt cikk 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 09:33
(teszt cikk)
Cikkek 24 ezer fölött nyitott a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 09:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,72 pontos emelkedéssel, 24.030,10 ponton nyitott csütörtökön.  A szerdai záró értékéhez képest ez 0,64 százalékkal erősödést takar.MTI
Cikkek Körbelövik a 100 dollárt az olajpiacon 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 08:59
Csütörtökön reggel a hordónkénti 100 dollár körüli szintre emelkedtek az árak az olajpiacon. Ma teszik közzé az amerikai nyersolaj- és petrolkémiai készletadatokat a múlt hétről. Bár az előrejelzések a nyersolajtartalékok növekedését vetítik előre, a kereskedők ezt figyelmen kívül hagyhatják a mostani emelkedő irányzatú piacon. Értelemszerűen a vártnál kisebb készletemelkedés hatására erőteljesen drágulhat átmenetileg a nyersolaj a piacon - mondják. Az áremelkedéshez hozzájárul a dollár gyengülése is, ami összefüggésben áll azzal, hogy a Federal Reserve legutóbbi értekezletének jegyzőkönyve szerint a Fed aggodalmát fejezte ki az amerikai gazdaság növekedése miatt.     A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate az újabb, legközelebbi, április határidőre csütörtök reggel hordónként 99,99 dollár volt, 29 centtel drágább a szerdai New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, áprilisi határidőre 98,71 dollár volt, 29 centtel drágább a szerdai zárónál. Szerdán a Brent 14 cent gyengüléssel 98,42 dolláron fejezte be a napot. MTI
Cikkek Az OTP ott folytatta, ahol tegnapelőtt abbahagyta 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 08:37
Az OTP Bank 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 7.434 forintos részvényenkénti átlagáron február 20-án a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a bank a tőzsde honlapján. A bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya ezzel 7.922.542 darabra nőtt. MTI
Cikkek Újabb adóvitába keveredett a Lufthansa 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 08:16
Az orosz hatóságok egy adóvita kapcsán a német Lufthansa légitársaság több oroszországi számláját zárolták, miután véleményük szerint a légitársaság mintegy 5-7 millió eurós adóhátralékot halmozott fel
Cikkek Kocsival, kártyával többet költ a magyar 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 07:54
A GfK szerint 2008 második felében élénkülés várható a magyarországi kiskereskedelemben azután, hogy tavaly a háztartások napi fogyasztási cikk-költései reálértékben csökkentek.
Cikkek Árban alaposan rávertek a magyar irodapiacra 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 07:19
Az irodabérleti díjak Magyarországon a múlt évben 3, világszerte azonban átlagosan 12 százalékkal nőttek - közölte a Cushman&Wakefield
Cikkek Százezres probléma: évek hiányozhatnak a nyugdíjhoz 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 06:50
Egy elemzés szerint az 1945 és 1959 között született korosztály majd harmada várhatóan nem szerzi meg az időskori ellátásra való jogosultságot
Cikkek Válságos valóság: még nem látszik az alagút vége 
Privátbankár.hu | 2008. február 21. 06:07
Recesszió, további agresszív kamatcsökkentés és az év egészére számolva 1 százalék alatti növekedés fogja jellemezni idén az amerikai gazdaságot az Economist Intelligence Unit szerint
Cikkek Nem bánja meg, aki ma nem alszik! 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:57
Teljes holdfogyatkozást figyelhetnek meg csütörtökre virradóra európaiak, amerikaiak és afrikaiak: szakértők szerint ez 2008 egyik leglátványosabb csillagászati jelensége.
Cikkek 14 millió dolláros azeri üzletet kötött a BorsodChem 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:51
A kazincbarcikai BorsodChem Zrt. a napokban az együttműködés folytatásáról kötött megállapodást az azeri NJT2000 céggel, amelynek eredményeként 2008-ban 8000 tonna PVC-t szállít a bakui cégnek 14 millió dollár értékben - jelentette a Trend Capital azeri hírforrás az azeri cégre hivatkozva. A megállapodást Budapesten írták alá február 19-én az azeri-magyar üzleti fórum keretében, amit Ilham Aliyev azeri elnök hivatalos budapesti látogatása alkalmából tartottak. A Trend Capitalnak nyilatkozó Aga-Zra Rzajev, az NJT2000 külkapcsolati vezetője azt mondta, hogy a szállítások a következő években folytatódhatnak. A 100 százalékig külföldi tulajdonban lévő azeri NJT2000 egyebek között ivóvízhez és földgáz szállításához gyárt műanyag alapanyagú csöveket. A Permira csoport tulajdonában lévő BorsodChem már zártkörű részvénytársaság, amelynek részvényeit 2007 márciusában kivezették a Budapesti Értéktőzsdéről, így gazdálkodásáról már nem kell jelentést közzétennie. Annyit tudni az utoljára publikált 2006. évi gazdálkodásról, hogy a nem konszolidált 17,1 milliárd forint adózott nyereséget visszaforgatták a társaságba a fejlesztések finanszírozására. A BorsodChem a 2007 elején közzétett tőzsdei gyorsjelentésben 40,5 százalékos éves növekedéssel konszolidáltan 242,999 milliárd forint árbevételről számolt be a nemzetközi számviteli szabvány szerint. Ugyanakkor a nettó nyereség 6,5 százalékkal 14,648 milliárd forintra nőtt. Ipari Park: immár Kazincbarcikán is Jótékony cégek: őszinte törődés, vagy PR-kampány? Eladta saját részvényeit a BorsodChem MTIMTI
Cikkek Bizarr lényeket találtak a Déli-sarknál 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:49
A déli-sarki jeges vizeket vizsgáló kutatók különleges felfedezésekről számoltak be: titokzatos teremtményekeket gyűjtöttek. Óriás tengeri pókokat és hatalmas férgeket találtak a sötét mélységben.
Cikkek Kósa vállalná a miniszterelnökséget 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:44
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere elképzelhetőnek tartja, hogy 2010-ben elvállalná a miniszterelnöki posztot - olvasható a HVG csütörtökön megjelenő számában. "El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor elvállalnám, és olyat is, amikor nem" - mondta Kósa Lajos arra a kérdésre, amennyiben a Fidesz megnyeri a 2010-es választást, elvállalná-e a kormányfői megbízatást. A politikus ugyanakkor hozzátette: a Fidesz-kormány vezetésére akkor mondana igent 2010-ben, ha ebben a párton belül nyilvánvaló konszenzus alakulna ki, mivel van négy-öt politikus is, aki alkalmas az ország vezetésére, s Orbán Viktor ezt már bizonyította is. A fideszes politikus szerint alapvető változásra van szükség a közigazgatásban, a törvényhozás munkájában, módosítani kellene az alkotmányt, egyszerűsíteni a teljes adórendszert, újjáépíteni az egészségügyet. Mindehhez a lehető legszélesebb körű támogatásra lenne szükség. Ha a Fidesz győz, nem visszacsinálni kell a dolgokat, hanem akár a baloldali választókat is meggyőzve előbbre lépni a felgyülemlett problémák megoldásában és a gazdasági növekedés felgyorsításában - fogalmaz a HVG készítette interjúban Kósa Lajos. A Fidesz bebetonozta magát, az MSZP csúszik lefelé Politikusok: korruptak és szavahihetetlenek Századvég: sose volt ilyen mélyen az MSZPMTI
Cikkek Gigantikus élményfürdő épül a Megyeri-hídnál 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:44
Közép-Európa legnagyobb fedett élményfürdője és a négycsillagos superior Ramada Plaza szálloda szerkezetkész állapotba került és elkezdődtek a belső munkálatok; a beruházás összértéke 17 milliárd forint - közölte Kelecsényi Ágnes, a szálloda marketing és értékesítési igazgatója az épület bokrétaünnepségén. A beruházó, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Interestate számításai szerint az összeg 8-10 év alatt térül meg. A létesítmény üzemeltetését a 2006-ban alapított Aquaworld Szálloda és Élményfürdő Zrt. végzi. Az üzemeltető és a beruházó társaság tulajdonosai belföldi és külföldi cégek, valamint belföldi magánszemélyek. A szállodát és az élményfürdőt az üzemeltető társaság szakmai menedzsmentje irányítja, a komplexum csaknem 350 embernek biztosít majd munkalehetőséget. A komplexum műszaki átadásának ideje 2008. július, a nagyközönség előtt várhatóan 2008 őszén nyitja meg kapuit. A Ramada Plaza - Aquaworld komplexum Budapest Pest északi részén, az M0-ás Megyeri-híd szomszédságában, mintegy 8,6 hektáros területen fekszik. A szállodában 309 szobát, lakosztályt és apartmant alakítanak ki, 1000 fős konferenciaközpont, spa, wellness és fitnesz részleg épül, valamint éttermeket, bárokat és szórakoztatóközpontot építenek. A szálloda franchise szerződést kötött a Wyndham Hotel Group tulajdonában lévő Ramada International szállodalánccal. Kelecsányi Ágnes elmondta: Közép-Európa legnagyobb fedett vízibirodalma egyszerre 1800 vendéget fogad, egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak. A vízi élményközpontot 72 méter átmérőjű, 5 emelet magas óriáskupola fedi, ahol 15 medence - többek között szörfmedence -, 11 csúszda, több szauna, nyáron pedig strand várja a látogatókat. Már nem jó biznisz fürdővárosban lakást venni Gyúrás, áztatás, izzadás - tízezrekértMTI
Cikkek Sokkoló benzinárak - és még nincs vége 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:43
Sosem volt még ilyen drága az üzemanyag Magyarországon, mint most. A szerdai áremelés után a gázolajat legdrágábban 315,9 forintért árulják literenként, a legdrágább 95-ös benzin pedig 307,9 forintba kerül
Cikkek Valamikor folytatják a sztrájkot, de nem holnap 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:31
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás sztrájkbizottsága kora esti ülésén úgy döntött, hogy csütörtökön még nem folytatják a felfüggesztett sztrájkot, annak ellenére, hogy kedden lejárt a sztrájkmoratórium - mondta el Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke az ülés után. Hozzátette: csütörtökön a sztrájkbizottság ismét összeül, és újra áttekintik a kialakult helyzetet, ám valószínűleg a sztrájkot valamikor folytatni fogják. Az alelnök emlékeztetett: a sztrájktörvény nem rendelkezik arról, hogy a munkáltatót a sztrájk kezdete előtt mennyi idővel kell értesíteni. Ám hangsúlyozta, hogy ezzel a VDSZSZ nem kíván visszaélni, és arra törekszik, hogy kellő idővel a munkabeszüntetés folytatása előtt tájékoztassa a vasúttársaságot és a sajtót. Elég lesz a támogatás a MÁV-nak, de... MÁV-VDSZSZ: a mai tárgyalás is időpocsékolás volt Tippeljen, mire jutott a MÁV és a VDSZSZ! MÁV Cargo: közösen lépnek fel a munkavállalókMTI
Cikkek A leheletből kiderülhet a súlyos betegség 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:30
Egy új lézeres elemzőkészülék segítségével az orvosok képesek lehetnek a rák, az asztma és más betegségek diagnosztizálására pusztán a lehelet vizsgálatával
Cikkek Utolsó sansz: Hillary a márciusban reménykedik 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 18:14
A Demokrata Párt színeiben az elnökjelöltségre pályázó Barack Obama tetemes, 14 pontos előnyre tett szert vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.
Cikkek 266-ig gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:52
Gyengült szerdán a forint, a budapesti bankközi devizapiacon szerda délután 266,05/10 forint volt az euró árfolyama, ami a reggeli 266,20/40-hez képest kismértékű erősödés, a keddi 263,75/85 forintos árfolyamhoz képest azonban komoly gyengülés. A piacot volatilitás jellemezte, a gyenge, a kereskedők szerint elsősorban az ázsiai piacok rossz teljesítményére visszavezethető nyitás után az árfolyam egészen 267,20-ig gyengült, ez azonban erős ellenállási pontnak bizonyult, és a fokozatos erősödés egészen 264,80-ig tartott. Ekkor érkeztek meg az amerikai inflációs adatok, és a világszerte romló hangulat Budapesten is hatott, a forint ismét gyengülni kezdett. Az euró/forint 266,05/10-es értéke azt jelenti, hogy a forint 5,77 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől az erős oldalon, szerdán 81 bázisponttal, az utóbbi három nap során 169 bázisponttal gyengült. A forint a dollárral szemben is jelentősen vesztett értékéből: a dollár/forint szerda délutáni árfolyama 181,50/60 volt a keddi 178,85/95 után. Kereskedők szerint a forintot külföldiek adták, és a piacon bizonytalanság fog uralkodni az MNB monetáris tanácsának február 25-én esedékes kamatdöntéséig. Nem történt változás a bankközi forintpiacon: az O/N kamatszint 7,50 százalék. Az állampapírok másodpiacán hektikus kereskedés zajlott. A piac alapvetően a devizapiac fejleményeit követte, ez vezetett a "hullámvasutazáshoz" - mondták kereskedők. Nyitáskor a borús hangulat mintegy 5 bázispontos hozamemelkedéssel járt, a később megkezdődő irányváltást profitkivéttel magyarázzák az elemzők, de délután ennek az irányzatnak is vége szakadt, és amerikai hatásra újra nőni kezdtek a hozamok. Nem tett jót a hangulatnak a minimális túljegyzést, emelkedő hozamot hozó hat hónapos kincstárjegy aukció sem, a szerdai nap összesített eredménye 3-5 bázispontos hozamemelkedés az összes lejáraton. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Diákok az utcán: Nem adjuk Koszovót! 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:49
Tovább tartottak szerdán Szerbiában a tüntetések, amelyeknek a főszereplői ezúttal is a fiatalok, főleg középiskolások voltak. Ők Novi Pazarban, Újvidéken, Leskovacon és Aleksandrovacon is az utcára vonultak. "Nem adjuk Koszovót!" "Koszovó Szerbia szíve!" - kiabálták a gyerekek, akik között Újvidéken számos részeg, kétliteres sörösüveget lóbáló is akadt. Erős rendőri biztosítás mellett vonultak végig a városon vagy azért, hogy ne bántsák őket, vagy hogy ők ne bántsanak senkit. Aleksandrovacon a helyi önkormányzat szervezte a középiskolások megmozdulását, amelyen a Koszovó védelmét szolgáló egységes állami politika melletti határozott kiállásról tanúskodó, a belgrádi vezetésnek szóló üzenetet is elfogadtak. A dél-szerbiai Nisben az egyetem több ezer hallgatója vonult utcára. Őket Radoslav Bubanj rektor biztatta, leszögezve, hogy Koszovó örökre Szerbia része marad. A montenegrói Niksicben is diákmegmozdulás volt, amelyen általános- és középiskolások, valamint a helyi egyetem bölcsészkarának hallgatói vettek részt. A nyugat-szerbiai Valjevóban ügyvédek, bírák és ügyészek emelték fel a szavukat Koszovó függetlensége ellen, a közép-szerbiai Paracinban pedig a Koszovóban nyomtalanul eltűnt szerbek hozzátartozóinak szervezete vitt utcára több száz tiltakozót.   Közben délután megnyitották Szerbia és Koszovó északi része között azt a két határátkelőt, amelyet kedden este kellett lezárni feldühödött szerbek támadása miatt. A koszovói rendőrség szerdai közleménye szerint délután három órától ismét megindulhatott a határforgalom a jarinjei és a brnjaki kapuknál. Az átkelőket nemzetközi rendőrök és a NATO vezette koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) katonái ellenőrzik, a koszovói rendőrök később csatlakoznak hozzájuk. A  KFOR parancsnoka szerint észak-koszovói "helyi szerb vezetők" szervezték meg a két határátkelő elleni támadást. Az egyik koszovói szerb vezető cáfolta a vádat. Koszovó: élelmiszerhiányt okoz a határzár Koszovó után: ébred a román nacionalizmus Koszovó példát mutatott a szeparatistáknak Koszovó nagyon messze van a valódi önállóságtól MTIMTI
Cikkek Elég lesz a támogatás a MÁV-nak, de... 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:44
A központi költségvetésből 2008-ra előirányzott 120 milliárd forint támogatás elégnek látszik a MÁV számára, de a személyszállítást végző MÁV Startnál várhatóan 40-50 milliárd forint hiányzik - mondta Sípos Sándor, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta: ameddig közszolgáltatási szerződés hiányában az elismert költségeket nem határozzák meg, addig a költségvetési támogatás nem veszteségpótlás, hanem a MÁV ténylegesen felmerülő költségeinek részbeni fedezete. Természetesen ez távolról sem jelenti azt, hogy a jelenlegi költségekben ne lennének akár jelentős hatékonysági tartalékok. Hozzátette: az európai gyakorlat is az, hogy az igazolt költségek megtérítése mellett a menedzsmentet a költségek folyamatos csökkentésére ösztönzik. A vasúti infrastruktúra fenntartása és üzemeltetése az értékesített menetjegyek árbevételéből messze nem fedezhető, és a hiányzó összeget gyakorlatilag mindenhol az adófizetők pénzéből pótolják. Antal Dánielnek, a Magyar Vasúti Hivatal elnökének a sajtóban megjelent kijelentéseire: miszerint a MÁV vagyonvesztése 1995 óta meghaladja a kétezer milliárd forintot és az adósság az elmúlt 13 év alatt 780 milliárd forintra nőtt, Sípos Sándor elmondta: a vagyonvesztésbe feltehetően beleszámolták az évek során kapott költségvetési támogatásokat is, ami szerinte nem veszteségpótlás, hanem a megrendelt szolgáltatás érdekében ténylegesen felmerült költségek részbeni fedezete. A 780 milliárd forint adóssággal kapcsolatban pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a 2006. évi mérlegben kimutatott kötelezettségek összegéből 400 milliárd forint például olyan technikai elem, ami az állami vagyon (pályainfrastruktúra) használatára kötött vagyonkezelési szerződés alapján az állammal, mint a kincstári vagyon tulajdonosával szemben fennálló kötelezettség. A vezérigazgató-helyettes megjegyezte, hogy 2006 végén meglévő 314 milliárd forint kölcsönből 198 milliárd forint a működést finanszírozta, éppen amiatt, mert a költségvetési támogatás nem fedezte a kiadásokat. A vasúttársaság egyébként 2007 végére - a kapott tőkepótlásnak köszönhetően - 246 milliárd forintra csökkentette hitelállományát, ami fele arányban a működéshez volt szükséges, fele pedig hosszú lejáratú beruházási hitel. Sípos Sándor a működési költségekkel kapcsolatban kiemelte, hogy annak mintegy 80 százaléka állandó költség. A közel  40 ezer főt foglalkoztató MÁV személyi ráfordításai az összes költség 40 százalékát teszik ki. Másik 40 százalék anyagjellegű költség, míg 20 százalék az értékcsökkenési leírás és egyéb költségek. Az idei évben az energiaköltségek például várhatóan 30 százalékkal emelkednek, és ez önmagában hétmilliárd forint többletkiadást jelent 2007-hez képest. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy jelenleg az átlagos ülőhely kihasználtság 36-37 százalék körül van, az irányt adó európai benchmark pedig 40-45 százalék. Az, hogy magyar vasutak ilyen átlagos ülőhely-kihasználtsággal üzemelnek, számos okra vezethető vissza, részben az egyébként utaskomfortot növelő, közelmúltban bevezetett ütemes menetrend hatására. A menetrend paramétereit pedig a szolgáltatás megrendelője, a szabályozási feladatokat és tulajdonosi jogokat is ellátó Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) adja meg - magyarázta a Sípos Sándor. A MÁV vezérigazgató-helyettese a beszélgetésen arról tájékoztatta az újságírókat, hogy januárban megkezdték a társaság kiemelt folyamatainak átvilágítását, keresve a hatékonyság javítás lehetőségeit. MÁV-VDSZSZ: a mai tárgyalás is időpocsékolás volt Tippeljen, mire jutott a MÁV és a VDSZSZ! MÁV Cargo: közösen lépnek fel a munkavállalók MÁV-VDSZSZ: újabb kör, megint semmi Kivizsgálják a MÁV-ot: törvénysértés?MTI
Cikkek Alulról nyaldossa a százat az olaj 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:16
Az amerikai készletadatokkal kapcsolatos pozitív várakozásokra csökkent a nyersolaj világpiaci ára a keddi 100 dollár körüli szintről. A szerdai amerikai tőzsdenyitás után mintegy másfél órával az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent legközelebbi, áprilisi lejárata 1,38 dolláros csökkenéssel 97,18 dollárnál járt. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta legközelebbi, márciusi jegyzése 97 centes gyengüléssel 99,04 dollár volt ekkor. Ez a kontraktus kedden 100,01 dolláron zárt, 4,51 dolláros, azaz 4,72 százalékos drágulással, új csúcson. Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala (EIA) ezen a héten - a hétfői ünnepnap miatt - szerda helyett csütörtökön teszi közzé a heti készletadatokat. A várakozások szerint a nyersolaj-készletek 2,3 millió hordóval nőttek a múlt héten. Meredeken felfelé ível az olajár A bankok és az olajcégek rántják fel az EU tőzsdéit Olajár: Chávez máris lépettMTI
Cikkek Sólyom keresi Lomnici utódját 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:08
Sólyom László más jelöltet keres a Legfelsőbb Bíróság élére - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. A köztársasági elnök a hónap elején, bő két héttel ezelőtt találkozott Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, és ezen a megbeszélésen közölte vele döntését - erősítette meg az Index hírportál információját Kumin Ferenc. Az Index azt írta, a bírói kar egy része elégedetlen Lomnici Zoltán tevékenységével. A Legfelsőbb Bíróság elnökének hatéves megbízatása idén júniusban jár le, Sólyom Lászlónak addig kell valakit jelölnie a posztra. A jelöltről majd az Országgyűlés dönt, megválasztásához a képviselők kétharmadának egyetértése szükséges. Internetre kerülnek az ítélőtáblák ítéletei Lemondott a móri ügyben ítélkező bíró E-bíróság: az élet pár éven belül egyszerűsödik?MTI
Cikkek Egyszereplős volt ma a piac: csak az OTP forgott 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,64 pontos csökkenéssel, 23.877,38 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,64 százalékos gyengülés. A vezető részvények közül csak az OTP zárt erősödéssel, 0,54 százalékkal magasabb áron, a többi részvény ára csökkent, a Magyar Telekom árfolyama 1,97, a Mol 1,02, a Richter 0,95 százalékkal. A 24,1 milliárdos forgalomból az OTP 20,4 milliárddal vette ki a részét, több elemző és üzletkötő szerint így gyakorlatilag egyszereplőssé vált a szerdai kereskedés. A vezető részvények közül a Mol 2,3 milliárdos forgalmat ért el, a Richter forgalma csak 0,7, a Magyar Telekomé 0,4 milliárd forint volt. A Mol 240 forinttal 23.400 forintra gyengült, a Magyar Telekom ára 17 forinttal, 846 forintra csökkent, az OTP árfolyama 40 forinttal 7.490 forintra erősödött, a Richter értéke 370 forinttal 38.600 forintra csökkent. A kisrészvények indexe, a BUMIX 0,74 százalékkal 2.872,86 pontra csökkent. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, a negatív nemzetközi hangulat és a kedvezőtlen amerikai inflációs adatok befolyásolták a BÉT kereskedését. A tőzsde így már kedden és szerdán se tudta folytatni a múlt heti 4,53 százalékos, illetve a hétfői 2,15 százalékos erősödés jelezte tendenciát. A múlt héten az év eleje óta először ért el pozitív eredményt a tőzsde, de még így is 9,4 százalékkal alatta volt a 2007 végi értéknek. A szerdát még az igen alacsony forgalom és az jellemezte, hogy gyakorlatilag egyszereplőssé vált a piac, jóformán csak az OTP papírokkal kereskedtek - jegyezték meg más brókercégek üzletkötői. Elmondták: a pénzügyi szektor iránt nincs nagy bizalom továbbra sem, ezért sokan eladják ezeket a papírokat. Úgy látszik azonban, néhány nagy vásárló bízik az OTP-ben, nagy mennyiségben vásárolja ezt a papírt. Szerintük ez volt a magyarázata a szerdai szinte egyszereplős piacnak. Friss tőzsdei árfolyamok Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek Ellopták néhány OTP-ügyfél adatát 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 17:01
Az OTP Bank VI. kerületi, Andrássy út elején lévő bankfiókjánál elhelyezett ATM-nél illetéktelenek megszerezték az ott használt bankkártyák némelyikének adatait és fel is használták - értesült az MTI a bank ügyfélköréből. Néhány tíz bankkártya-birtokos adataival éltek vissza a közelmúltban - erősítette meg a hitelintézet az információt. Az OTP Bank azonnal intézkedett: az érintett kártyákat a rendszer teljes körűen blokkolta, az ügyfelek telefonon, illetve elsőbbségi levélben kaptak értesítést. Az érintett ügyfelek biztonsága érdekében a bank a kártyákat sürgősséggel, díjmentesen lecseréli, a visszaélések okozta kárt pedig az érintetteknek a számlájukon jóváírja - közölte az OTP Bank. Támadás: az iWiW-es jelszavadat akarják Raiffeisen-támadás: téves riadó Kipecázták a raiffeisenesek adataitMTI
Cikkek Megpróbálják kihúzni a csávából az állattartókat 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 16:56
Az agrártárca javítani kívánja az állattartók helyzetét, mert az állattenyésztés helyzete - főként a baromfi- és a sertéságazaté - kritikus - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Cikkek MÁV-VDSZSZ: a mai tárgyalás is időpocsékolás volt 
Privátbankár.hu | 2008. február 20. 16:33
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a szerdai tárgyalás után elmondta: hétfőn 15 órakor folytatják az egyeztetést a MÁV Zrt.-vel, amelyet a munkaügyi közvetítésre felkért Herczog László, a munkaügyi tárca szakállamtitkára, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítője vezet. A VDSZSZ elnöke közölte: még szerda kora este összeül a szakszervezet sztrájkbizottsága, ám azon nem lesz feltétlenül döntés arról, hogy folytatják-e és mikor a munkabeszüntetést. Amennyiben újból folytatják a sztrájkot, arról először a MÁV-ot tájékoztatják, amelynek az utazóközönséget időben értesítenie kell. Tippeljen, mire jutott a MÁV és a VDSZSZ! MÁV Cargo: közösen lépnek fel a munkavállalók MÁV-VDSZSZ: újabb kör, megint semmi Kivizsgálják a MÁV-ot: törvénysértés?MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG