Hírek
Cikkek
Szörnyű körülmények közt tengődnek az irakiak
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 12:39
Az iraki erőszak óriási humanitárius válságot takar, amely az arab ország lakosságának csaknem egyharmadát érinti - így összegzik hétfőn nyilvánosságra hozott közös jelentésüket a brit Oxfam, illetve más iraki és nemzetközi segélyszervezetek.
A jelentés szerint Irakban a helyzet sok tekintetben rosszabb, mint a 2003. évi amerikai megszállás előtt volt, és a válság azzal a veszéllyel fenyeget, hogy még instabilabbá teszi az országot. A szervezetek kérik a nemzetközi közösséget, hogy segítsen a humanitárius feladatok megoldásában, mivel a lakosság csaknem egyharmada, nyolcmillió lakos sürgős segélyre szorul.
"Ebből a nyolcmillióból négymillió nem étkezik rendszeresen, és különböző típusú humanitárius segélyekre szorul, a lakosság 70 százaléka nem jut tiszta vízhez, több mint kétmillió kényszerült lakhelye elhagyására (másutt lakik az országban), és több mint kétmillió menekült el (nagy részük szíriai vagy jordániai menekülttáborban vagy még rosszabb körülmények között él). A lakosság 43 százaléka abszolút szegénységben tengődik - olvasható a 43 oldalas jelentésben.
"Az életminőség csökkenése leginkább a gyerekeket érinti, körükben az alultápláltak aránya 28 százalék, míg a 2003-as megszállás előtt 19 százalék volt. Az országban egyre kevesebb az élelem, a víz, egyre kevesebb embernek van fedél a feje fölött, egyre kevesebb jut hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz, orvosi ellátáshoz, oktatáshoz, munkához" - állapítja meg az Oxfam, amely mintegy 80 nemzetközi és 200 iraki segélyszervezettel közösen - egy 2003 óta létező koalíció keretében - készítette a jelentést.
A legtöbb nemzetközi szervezet nincs jelen Irakban, csak a hazaiak, azok pedig súlyos forráshiánytól szenvednek. Jeremy Hobbs, az Oxfam igazgatója Bagdadban elmondta, hogy a harcok és a gyenge intézményrendszer miatt a humanitárius munkának súlyos korlátai vannak az országban, mindazonáltal többet kellene tenni az iraki népért.
Elfogták az iraki al-Kaida vezérét
Ausztrália beismerte: Irak megszállása az olajról is szólt
Irak csak a második legrosszabb
MTI
Cikkek
Idegenvezetők is célkeresztben
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 12:23
Közterületi ellenőrzési akció indul a fővárosban, amely kiterjed a jogosulatlan idegenvezetések kiszűrésére is. A felmérések szerint a belföldi és külföldi csoportoknak tartott idegenvezetések 80 százalékát engedély nélkül, kitűző nélkül végzik.
Cikkek
Gyurcsány: Jöhet Schengen!
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 12:21
Magyarország készen áll a schengeni csatlakozásra - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Franco Frattinivel, az Európai Bizottság alelnökével közösen megtartott sajtótájékoztatón.
Cikkek
Kormánypárti és ellenzéki: nagyon utálják egymást
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 12:05
Folytatódik Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya versengése a listavezetői posztért; ebben a hónapban a házelnök pozíciója valamelyest javult vetélytársaival szemben
Cikkek
Kevésbé bíznak a jövőben a nagyvállalatok
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 12:00
A TOP 100 nagyvállalati konjunktúra index értéke 8 százalékkal 100,1 százalékra mérséklődött júliusban az előző hónaphoz képest - közölte az Ecostat.
Cikkek
Félmilliónál is több Audit adtak el fél év alatt
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 11:34
A német Audi autóipari vállalat 17,378 milliárd eurós rekordméretű forgalmat realizált az első fél évben és ezzel közelített ahhoz, hogy a 12. évet teljesítse egymás után rekord árbevétellel.
A vállalat hétfői bejelentése szerint a működési eredmény 39,5 százalékkal 1,014 milliárd euróra emelkedett, az adózott eredmény pedig 66,8 százalékkal 679 millió euróra nőtt.
Az Audi történetében először értékesített január és június között több mint félmillió autót és növelte a gépkocsieladásait világméretekben 9,8 százalékkal. A németországi piacon 9 százalékkal 127 112 ezer kocsira nőttek az eladások és a vállalat 7,9 piaci részesedésre tett szert, ami szintén csúcsnak számít.
Jön a hibrid Porsche!
Új audit gyártanak Győrben
Újabb rekord az Auditól
MTI
Cikkek
Sorra tűnnek el az építőipari cégek
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 11:30
Egyre több építőipari cég ellen indul felszámolási eljárás, és gyorsan nő a végelszámolt cégek száma is - tájékoztatta az egységes online követelésnyilvántartó rendszert működtető Opten Kft. az MTI-t.
Cikkek
Jók voltunk külföldön
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 11:00
A miniszterelnök szerint az elmúlt egy év külpolitikai szempontból sikeres volt, mert a legfontosabb célkitűzéseket elérték, és ebben a nagyköveteknek, főkonzuloknak kulcsszerepe van. Gyurcsány Ferenc ezt a külképviselet-vezetői értekezlet első napján tartott beszédében mondta Budapesten.
A kormányfő szerint a nemzetközi politikában a korábbiaknál nagyobb kihívásokkal kell szembenézni: ide sorolta többek között Délkelet-Ázsia megtorpanás nélküli felértékelődését, amely szerinte hosszabb távon az egyik legbonyolultabb globális kihívás, valamint a nemzetközi terrorizmust, amely elhúzódó jelenség, és megterheli a nemzetközi, illetve a szövetségesi kapcsolatokat is.
"Szerintem ebben a helyzetben az a modell, ahol a kormány megmondja, hogy mit kell képviselni, önök pedig ezt képviselik a különböző fővárosokban, egyre kevésbé tartható" - fogalmazott. Hozzátette: az egyik legfontosabb feladatnak azt látja, hogy a külképviseleti vezetők elemzői, tervezői, a stratégia alakításhoz közvetlen és aktívan hozzájáruló módon legyenek jelen a magyar külpolitika képviselői és alakítói között.
A Fidesz, ha nyer, mindent visszacsinál
"A felszínen torzsalkodnak, a mélyben osztozkodnak"
Újabb Gyurcsány-csomag jön a Fidesz szerint
Beindult a gépezet! Hajrá!
MTI
Cikkek
Egy kicsit rángatják a forintot
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 09:53
A forint árfolyama némi mozgás után a péntek délutáni szintre állt be hétfő délelőtt a budapesti bankközi devizapiacon. Az eurót kilenc óra után 251,80/252,00 forinton jegyezték, a pénteki 251,90/252,00 után. A kereskedők szerint nincs kialakult irányzat a piacon. Erre utal, hogy az euró korán reggel 252,60 forintig jutott, majd némi korrekció következett, és az árfolyam 250,50-re módosult, csak ezt követően alakult a pénteki szinten.
Sokak szerint a piac meglehetősen nagy valószínűséggel jól meghatározható - a ma reggelinél nem sokkal szélesebb - sávon belül alakítja majd a forint árfolyamát. A dollár/forint árfolyam hétfő reggel 184,50/70 volt, alig tért el a péntek délutáni 184,30/40-től; ami annak fényében, hogy az euró/dollár árfolyam is szinte változatlan, 1,3645 körül alakul, nem meglepetés.
Nem változott az alaphangulat a bankközi kamatpiacon sem: hónap vége közeleg likviditásbőséggel. Az overnight kamatszint hétfő reggel egy árnyalattal magasabbra került: a kereskedők 6,87 százalékos értékről számoltak be a pénteki 6,80/90 százalék után.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Leesett a Moody"s álla Magyarországtól
MTI
Cikkek
Nagyot esett az olajár - lesz még kitörés
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 09:32
Hétfőn erőteljesen esett (az amerikai WTI esetében a 77 dolláros, a Brent esetében a 76 dolláros hordónkénti ár alá süllyedt) a nyersolaj ára azután, hogy a korábbi üzleti napokon minden idők rekordárát közelítette meg. A befektetők profitrealizáló üzleteket kötöttek. Egyes szakértők átmeneti tényezőkkel indokolják az árcsökkenést, szerintük rövid távon újabb fordulat történhet, erős ugyanis a globális kereslet és szűkösek a finomítói kapacitások. A befektetők az OPEC szeptember 11-i bécsi értekezletét megelőző kijelentésekre is figyel. Az OPEC ugyan általában elismeri, hogy magasak az árak, de tartózkodnak a kitermelés növelésétől a magas amerikai készletekre hivatkozva.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, szeptemberi határidőre hétfő reggel hordónként (159 liter) 76,66 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 36 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál.
Olajpiaci intervenció: az OPEC beszólt saját magának (hanganyag)
MTI
Cikkek
Bush gyertyafényes vacsorán udvarolt Brownnak
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 09:20
Magánjellegű vacsorával kezdődött meg vasárnap este a Camp David-i elnöki üdülőben George Bush amerikai elnök és Gordon Brown brit kormányfő találkozója. Nem házasság, udvarlás
Cikkek
Újabb bankfúzió a láthatáron
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 09:17
A holland ABN Amro bank felhagyott azzal a szándékkal, hogy a brit Barclays bankkal fuzionáljon: az amszterdami pénzintézet elnöksége visszavonta a Barclays-vel való egyesülésre tett javaslatát. Ezzel a Royal Bank of Scotland által vezetett konzorcium vételi ajánlata kapott nagyobb súlyt. A konzorcium 71 milliárd eurós ajánlatot tett az ABN Amrora, szemben a Barclays 67,5 milliárd eurós ajánlatával. Az ABN Amro vezetése eddig kizárólagosan a Barclays-t tekintette lehetséges társának, áprilisban a vele való fuzionálást jelentette be.
A skót bank által vezetett korzorciumnak tagja még a Fortis belga-holland pénzügyi csoport és a spanyol Santander bank. Az ABN Amro hétfőn közzétette második negyedévi eredményét is: eszerint az adózott eredmény 7,1 százalékkal 1,13 milliárd euróra csökkent az előző év azonos időszakában mért 1,216 milliárd euróról.
Frigyre lépni veszélyes!
Elvitték a kis Hollóházit
Összeolvadás: védekezni márpedig muszáj
A gyerekeken gazdagodna a Danone
MTI
Cikkek
Már 377 milliárdot költött magára a Mol
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 09:00
A Mol Nyrt. a múlt pénteken 300 ezer darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 29.339 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján hétfőn. A tranzakciót követően a társaság 4.671.356 darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú saját kibocsátású részvényt birtokol. A Mol 8,8 milliárd forintot költött a pénteki részvényvásárlásra. A június 22-én indult program keretében eddig összesen 377,33 milliárd forintot fordított saját részvények megszerzésére.
Nem tett ajánlatot az OMV
A Mol mindennel szembemegy?
Tizenkilencre is lapot húz az OMV
MTI
Cikkek
Leesett a Moody"s álla Magyarországtól
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 08:46
A magyarországi adóemelésekkel és az ártámogatások csökkentésével a költségvetést a helyes mederbe lehetett terelni, ugyanakkor a gazdasági növekedésnek és az exportnak az üteme meglepetésre gyors maradt
Cikkek
Beköszöntött a borús idő a tőzsdéken is
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 08:44
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn profitrealizálás, kisebb esés várható. Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője szerint ha nem erősíti meg az OMV a múlt hét pénteken felröppent felvásárlási híreket Mol ügyben, akkor kisebb lemorzsolódás is lehet a Mol árfolyamában. A többi papír árfolyamának alakulását alapvetően a nemzetközi tendenciák befolyásolják. Az elemző szerint az OTP papírok esetében kisebb esés várható, a Magyar Telekom stabil maradhat, a gyógyszergyártóktól gyenge teljesítményre lehet számítani.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacokon hétfőn eséssel indulhatnak, és ez már az ötödik üzleti napja folyamatosan így történik. Az esés követi az amerikai és az ázsiai tőzsdék meredek visszaesését. A szakértők ezt főként azzal magyarázzák, hogy a hitelpiaci zavarok miatt lelassulhatnak a vállalati fúziók és összeolvadások.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 harminc pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 negyven-ötven pont körüli visszalépéssel nyithat, A CAC-40-es harminc-negyven pont körüli csökkenéssel kezdhet.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Olcsóbb nyári mobilozás? Eszük ágában sincs árat csökkenteni
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 07:19
Noha a hírközlésért felelős miniszter sürgette a korábbinál jóval olcsóbb eurótarifák hazai bevezetését, ezen a nyáron mégsem kerül kevesebbe a magyar mobilok külföldi használata: az egységes európai barangolási, azaz roamingdíjakat ugyanis a T-Mobile és a Pannon csak augusztus 29-étől alkalmazza, a Vodafone pedig kedden közli, kíván-e változtatni meglévő kedvezményes tarifáin - olvasható a Népszava hétfői számában.
A lap emlékeztet arra, hogy az Európai Unió 27 tagállamában ez év június 29-én lépett hatályba az a rendelet, amely egységesen kötelezővé tette a szolgáltatók számára a meglévőnél olcsóbb, úgynevezett eurótarifa felkínálását valamennyi díjcsomagjához. Kóka János gazdasági miniszter június elején arra kérte a hazai szolgáltatókat, hogy a lehető legsürgősebben vezessék be az új tarifákat, hogy ügyfeleik már nyári szabadságuk idején is élvezhessék az uniós döntés pozitív hatásait.
A roamingrendelet az uniós országokból kezdeményezett hazatelefonálás mai 250-650 forintos percdíjait 147 forintra, a hívásfogadás 95-220 forintos díjait pedig 72 forintra szoríthatja le a magyarországi mobilszolgáltatók esetében. A lépés becslések szerint 8-12 milliárd forint bevételkiesést okozhat a cégeknél, hiszen teljes forgalmuk 2,5 százalékát adják ma a roamingdíjak. A lap úgy tudja, a T-Mobile és a Pannon első menetben 144 forintot számol majd fel az indított és 70,8 forintot a fogadott hívásokért, amit a napszakok és a hálózatok ezúttal nem befolyásolnak.
A háromlépcsős csökkentés végén, vagyis 2009-ben 139 forint lehet az indított és 57 forint a fogadott hívások barangolási díja.
Eddig jól vette a nyarat a Vodafone
Klíma nincs, de GPS lesz a buszokon
A Pannonon nem fogott ki a roaming-díjak csökkenése
Mire készül a Vodafone?!
MTI
Cikkek
Budapest csúnyán lebőgött
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 06:59
Hetvenöt európai város közül hatvanegyedik helyezésével Budapest az utolsók között szerepel a lakók elégedettségi mutatói alapján – olvasható abban az Európai Bizottság megbízásából készített Gallup-felmérésben, amit hétfői számában ismertetett a Magyar Nemzet. A Flash Eurobarometer keretében készült kutatásból kiderült, hogy a Budapesten élők leginkább a köztisztasággal, a tömegközlekedéssel és a zajterheléssel elégedetlenek. A magyar fővárost a felmérés szerint jócskán megelőzte a harmincnyolcadik helyen álló Miskolc, de előrébb végzett többek között Kolozsvár, Kassa, Prága, Zágráb, Ljubljana, Tallinn és Riga is.
A Magyar Gallup Intézet "Budapest, te csodás?" címmel közzétett anyaga az Európai Bizottság megbízásából 75 európai nagyvárosban készült, s a városi élet különböző dimenzióival való elégedettséget vizsgálta. A kutatás egyebek mellett azt is megállapítja, hogy Budapest lakói szerint városuk hátul, a 61. helyen kullog, a Miskolcon élők viszont a középmezőnyt jelentő 38. helyre sorolták Észak-Magyarország központját.
Lerántjuk a leplet a strandokról - képekkel
Újabb útfelújítások: hol lesz dugó?
Demszky belátta: klíma nélkül megfulladunk
MTI
Cikkek
Olyan áremelkedés jöhet, amilyet még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 06:46
A Fidesz szerint a mezőgazdaságot ért negatív hatások eredményeképpen rövidesen 15-40 százalék közötti élelmiszer-áremeléssel kell számolni.
Cikkek
Kormányzati negyed: Budapest többet érdemelne?
Privátbankár.hu | 2007. július 30. 06:36
Egyhangú döntés született arról, milyen tervek alapján épüljön meg a kormányzati negyed - közölte a projekt kommunikációs vezetője. Csütörtökig azonban senki sem tudja meg, ki nyert
Cikkek
Béla, Zoli, Laci, s más rettegett sorozatgyilkosok
Privátbankár.hu | 2007. július 29. 08:45
Kiss Béla, Szabó Zoltán, Bene László... Hétköznapi, átlagos nevek. Mégis, mi a közös bennük? Hogy vérengző fenevadak. Brutális, elvetemült mészárosok, akik szemében az emberélet semmit sem ér. Összeállításunkban a XX. század magyar sorozatgyilkosairól olvashatnak.
Cikkek
Kölcsönadott emberek
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 15:15
Egyre nagyobb az igény a kölcsönzött munkavállalókra, a kölcsönző cégek 2002-ben még 30 ezer, a múlt évben már 102 ezer kölcsönözhető munkavállalóval kötöttek munkaszerződést - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján most közzétett múlt évi elemzésből.
Cikkek
Ócskavasat gyűjtöttek, rájuk omlott az épület
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 15:11
Összeomlott egy volt üzemépület szombaton a Prágától húsz kilométerre északnyugatra fekvő Kladnóban, legkevesebb két ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek, a romok több embert maguk alá temettek - közölte a rendőrség.
Egy könnyebb sérüléseket szenvedett férfinek sikerül magától kiszabadulnia a romok alól - mondta el Jana Steinerová rendőrségi szóvivő.
Előzőleg a közép-csehországi mentőszolgálat diszpécserszolgálata úgy tájékoztatott, hogy hárman haltak meg és ketten sérültek meg súlyosan a balesetben.
Az épületben, ahol egykor vasüzem működött, többen tartózkodtak a szerencsétlenség idején. Több embernek nyoma veszett, amikor leomlott a használaton kívüli vasbeton csarnok tetőzete. A mentők kutyák segítségével kutatnak további áldozatok után.
A szerencsétlenül járt emberek ócskavasat gyűjtöttek. A rendőrség pénteken már kivezetett a volt üzem területéről ócskavasat gyűjtőket, akik a feltételezések szerint szombaton visszatértek az elhagyott épületbe.
A mentési munkálatokat több tucat helyi lakos figyeli, közöttük számos roma van, feltehetően az áldozatok barátai és rokonai. A szemtanúk megerősítették, hogy a helyiek gyakran járnak ócskavasat gyűjteni Poldi Kladnóba, az egykor virágzó fémüzembe.
MTI
Cikkek
Piacok, figyelem! Jönnek az ellenőrök!
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 15:00
Van értelme a piacok fogyasztóvédelmi ellenőrzésének, mivel a tapasztalatok azt mutatják, a kifogások kisebb súlyúak - mondta az FvF főigazgatója.
Cikkek
Vizsgálják a piás űrhajósok ügyét
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 14:40
Az amerikai kongresszus ki akarja vizsgálni az ittas amerikai űrhajósok két esetét, amelyről először az Aviation Week and Space című szaklap adott hírt, s később a légierő orvosa is megerősített.
Cikkek
A Fidesz, ha nyer, mindent visszacsinál
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 14:33
Választási győzelme esetén egy Fidesz vezette kormány visszaállítja az egybiztosítós, egészségügyi rendszert és az egészségbiztosítási szerződéseket.
Cikkek
Négyszázszor bizonyítottak a tűzoltók
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 11:21
Négyszázszor riasztották a tűzoltókat az elmúlt napon országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Cikkek
A leépítések ellen tüntetnek a Magyar Rádiónál
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 11:08
A leépítésről, köztük az éppen akkor utolsó szombat reggeli műsorát vezető Kondor Katalin volt rádióelnök műsorvezetői megbízatásának megszüntetéséről szóló döntések visszavonását követelte mintegy 100-120 tüntető a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt.
"A Magyar Rádió ma már nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek, a jelenlegi vezetés az igénytelen kereskedelmi adók képére kívánja átalakítani a rádiót, s ezt nyilvánvalóan felsőbb utasításra teszi" - áll a Honfoglalás 2000 Egyesület által szervezett megmozduláson felolvasott petícióban. A szervezet szerint "a rádió jelenlegi vezetői nemcsak hiányos szakmai felkészültségük miatt alkalmatlanok az intézmény vezetésére, hanem erkölcsi és emberi hozzáállásuk is méltatlanná teszi őket, hogy felelős vezetőként működjenek".
Mint nyilatkozatukban olvasható, "az intézmény átszervezésére hivatkozva emberi és családi tragédiák sorozatát idézi elő a Such György-féle vezetés".
Hitelből fedezik a Magyar Rádió létszámleépítést
Csoportos létszámleépítés a közrádiónál
Újjászületik a Kossuth és a Petőfi
MTI
Cikkek
Speciális védekezés: fegyvert kapnak az arabok
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 10:50
Lapértesülés szerint Washington 20 milliárd dollár értékű fegyvert ad el Öböl-menti államoknak és 30 milliárd dollár támogatást nyújt Izraelnek.
Cikkek
Összeütközött két tévés helikopter
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 10:22
Összeütközött a levegőben és lezuhant két televíziós helikopter pénteken Arizona szövetségi államban, miközben a légi járműveken tartózkodó operatőrök egy rendőrségi hajszát filmeztek.
A balesetben legkevesebb három személy életét vesztette - jelentette a helyi rendőrség. A helikopterek Phoenix központjában csapódtak be egy parkba, majd lángra kaptak. A helikoptereken tartózkodók egyenes adásban filmezték, hogy rendőrségi gépkocsik egy teherautót üldöznek. Mivel mindkét helikopterről a kamerák a földre szegeződtek, magát az ütközést nem filmezték le, a tévénézők azt láthatták, amint hirtelen megszakad az élőközvetítés.
A térségben más televíziós társaságok helikopterei is tartózkodtak, de az ő felvételeiken már csak a tűz nyomán az égbolt felé gomolygó sűrű füstfelhő látszott. A két szerencsétlenül járt légi jármű KNXV, illetve a KTCVT helyi társaságok tulajdona volt.
MTI
Cikkek
Éljen a dobozos!
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 10:21
Mennyiségben 7, értékben 9 százalékkal emelkedett a bolti söreladás. A dobozos sör iránti kereslet növekszik, pedig drágább az üvegesnél. Még mindig sokan vásárolnak sört hagyományos, kis élelmiszerüzletekben.
Cikkek
Több milliárd regadó visszament az ügyfelekhez
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 10:04
Az elmúlt öt hónapban 17.657 esetben, kamatokkal együtt 4,2 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza a Vám- és Pénzügyőrség.
Cikkek
Még 3 napig lehet pályázni ipari park címre
Privátbankár.hu | 2007. július 28. 08:52
Az ipari park cím elnyerésére kiír pályázatra az idén július 31-éig lehet beadni a jelentkezéseket.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) májusban tette közzé az ipari park cím elnyerésére szóló 2007. évi pályázatot. A pályázati kiírás szerint az ipari park cím elnyerésére pályázhat az ipari parkot megvalósítani, fejleszteni és üzemeltetni szándékozó jogi személyiségű gazdasági társaság, közhasznú társaság, kistérségi társulás és helyi önkormányzat.
Az ipari park cím odaítéléséről a bíráló bizottság javaslatának figyelembevételével a gazdasági és közlekedési miniszter dönt.
Az GKM honlapján közzétett adatok szerint Magyarországon 2006 végén 179 ipari park működött mintegy 9.888 hektáron. Az ipari parkok betelepítettsége 53 százalékos. Tavaly az ipari parkokban működő 3.184 vállalkozás mintegy 186 ezer embert foglalkoztatott.
Uniós vizsgálat egy magyar állami támogatás ügyében
Idén 200 pályázat lesz nyitva
Újabb Coloplast gyár, ezúttal Nyírbátorban
MTI
Cikkek
Hol érdemes autót venni? Dániában!
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 18:26
Az euróövezet országaiban stabilizálódott a különbség az autóárakban az idei év első felében, de az unió egészét tekintve még mindig hat százalék fölötti az eltérés. A 27 tagország közül Szlovákiában a legdrágábbak és Dániában a legolcsóbbak az autók.
Cikkek
Idegesség, kapkodás a devizapiacon
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 17:33
Tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon a pénteki kereskedésben. Délután 251,90/252,00 forinton jegyezték az eurót, ami újabb két forinttal több a csütörtök délutáni 249,90/250,00-nél, a reggeli 252,40/253,00-as szintet viszont nem éri el.
Ugyanakkor jól jellemzi a piac meglehetősen ideges, kapkodó hangulatát, hogy a nap során 250,30-on és 253,80-on is született kötés. A forint a hetet a beavatkozási sáv közepétől 10,77 százalékra zárta, csütörtöki szintjéhez képest 71 bázisponttal gyengült.
A dollár árfolyama a nemzetközi piacokon az euróval szemben kisebb, régen várt korrekciót hajtott végre; a dollár/forint árfolyam délután 184,30/40 volt a csütörtöki 182,10/20 és a péntek reggeli 184,20/40 után.
Az árfolyamváltozást továbbra is nemzetközi okokkal magyarázzák, a forint gyengülésének nincs belgazdasági oka. Kereskedők szerint a hosszú ideje csaknem változatlan árfolyamszint - amely általánosságban jellemző volt a feltörekvő devizákra - piaci okok miatt nem maradhatott meg; előbb-utóbb meg kellett bontani a kiépített pozíciókat. A folyamat számos veszteségminimalizáló számítógépes kereskedési programot indít be, így a kumulatív hatások hólabda-effektje érvényesül. A forint esetében is ez történhetett: 253 forintnál azonban érzékelhető az új pozíciók kiépítése. Rövid távon ugyan nem elképzelhetetlen akár a 255 forintos euró elérése sem, a kereskedők középtávon azonban nagy valószínűséggel újra 250 forint közelébe várják a forintot.
A bankközi kamatpiacon a hónap vége likviditásbőséggel érkezett el, a kamatszint tartja az MNB alapkamat alatti szintjét; az overnight kamat péntek délután 6,70/75 százalék volt.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
A Mol húzta fel az indexet
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 17:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,02 pontos emelkedéssel, 29.027,41 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,55 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma 86,5 milliárd forint volt, amiből 60 milliárd forintot tett ki a Mol részvények adásvétele. A vezető részvények közül csak az olajrészvény tudott erősödni, a másik három papír gyengült az előző napi záráshoz képest.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 27,76 ponttal, 0,81 százalékkal 3.438,30 pontra emelkedett.
A pozitív zárást a Mol jó teljesítménye okozta, ha ez nem lett volna, akkor a nemzetközi hangulatnak megfelelően esett volna a magyar piac - mondta Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír üzletkötője. A reggeli sajtóértesülés, miszerint az OMV nyilvános vételi ajánlatot tesz a Mol egészére, újabb vételeket indított el az olajrészvény piacán, és magát a társaságot is arra kényszerítette, hogy agresszíven vásárolja saját részvényeit - fejtette ki az üzletkötő.
Hozzátette, hogy a vezető papírok közül az OTP árfolyamát befolyásolja leginkább a nemzetközi hangulat, a Richter árfolyamát pedig a közelgő gyorsjelentéssel kapcsolatos várakozások alakíthatják a jövő héten.
A Mol 800 forinttal, 2,80 százalékkal drágult, 29.400 forinton zárta a kereskedést, forgalma 60 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10.241 forintra csökkent, a bankpapírra 19 milliárd forint értékben születtek üzletek. A Magyar Telekom 9 forinttal, 0,94 százalékkal 945 forintra gyengült, 623 millió forint értékben forgott. A Richter árfolyama 495 forinttal, 1,34 százalékkal 36.500 forintra csökkent, forgalma 3,9 milliárd forintot tett ki. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 100 forintos, 0,44 százalékos erősödéssel, 22.895 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 339 millió forintot ért el.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
"A felszínen torzsalkodnak, a mélyben osztozkodnak"
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 15:41
Az MDF szerint az MSZP és a Fidesz vásárt csinál az ország jövőjéből, gyereknek nézi a választópolgárokat, játéknak tekinti az ország irányítását - ezt az MDF alelnöke mondta a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatón.
Az MSZP és a Fidesz hangzatos ígéretekkel és populizmussal igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy valójában semmit sem tesz az ország hosszú távú jövőjéért: a felszínen torzsalkodnak, a mélyben osztozkodnak" - fogalmazott Almássy Kornél.
A Magyar Demokrata Fórum alelnöke emlékeztetett a Centrum Parkoló Kft. ügyeire, amelyekben az MDF szerint mindkét nagy párthoz közel álló körök érintettek.
Almássy Kornél azt mondta, hogy amikor a két nagy párt öt évvel ezelőtt megszavazta a száznapos programot, vásárra vitte az ország költségvetési egyensúlyát. Hozzátette: a kormány a megszorítások szükségességéről szónokol, holott felelőtlenségével ő okozta a közel tíz százalékos államháztartási hiányt. A Fidesszel kapcsolatban megjegyezte: az ellenzéki párt az ország jelenlegi gazdasági helyzetében újra és újra különböző populista szlogenekkel áll elő; "a tavalyi választási kampányban háromezer milliárd forintnyi ígéretet tett".
Az MDF alelnöke közölte: pártja felnőttnek nézi a polgárokat, és úgy véli, egy normális országban nem lehet vásárra vinni az ország, az emberek jövőjét. Emlékeztetett arra, az MDF a közelmúltban tette közzé nyilatkozatát a felelős politizálásért, azért, hogy a pártok ne ígérgessenek, és ne háruljon újabb teher a középosztályra.
"Az általunk korábban meghirdetett Középosztály 13 pontja reális, valós alternatívát kínál az ország számára a populista szólamokkal, és átgondolatlan reformokkal szemben" - mondta Almássy Kornél.
Az MDF által megrendezett Nyugati téri "populizmus vásárán" - a vásári hagyományokhoz hűen - egyebek mellett vásári bábjáték is volt. Ezen a bemutatón az érdeklődők megnézhették, hogyan vitatkozik, civakodik, majd egyezkedik egymással a Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor bábfigurája.
MDF: A mobilpatikákkal vége a biztonságnak!
Ki vigyáz a középosztályra?
Dávid Ibolya megint próbálkozik Orbánnál
MTI
Cikkek
Nem tett ajánlatot az OMV
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 15:31
Nem érkezett bejelentés a PSZÁF-hoz nyilvános ajánlattételről a Mol-részvényekre pénteken a hivatali munkaidő végéig. Közben a Mol-részvények árfolyama 800 forintot emelkedett pénteken a tőzsdén.
Cikkek
Elvitték a kis Hollóházit
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 15:28
Elkelt a kisebbik hollóházi porcelánüzem, az új tulajdonos az információk szerint továbbra is porcelángyártással foglalkozik majd - mondta Dávid Pál felszámolóbiztos.
Cikkek
Kormányzati negyed: vigyázz, kész...
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 15:05
A kormányzati negyed tervpályázatára több olyan pályamunka is érkezett, amely építésének akár holnap neki lehetne állni - jelentette ki Josep A. Acebillo Marin, Barcelona főépítésze, a kormányzat negyed tervpályázatát értékelő bizottság tagja.
Cikkek
Kormányzati negyed: vigyázz, kész...
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 15:05
A kormányzati negyed tervpályázatára több olyan pályamunka is érkezett, amely építésének akár holnap neki lehetne állni - jelentette ki Josep A. Acebillo Marin, Barcelona főépítésze, a kormányzat negyed tervpályázatát értékelő bizottság tagja.
Cikkek
Meglódult az amerikai gazdaság
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 14:46
Az Egyesült Államokban a tavalyi év eleje óta a leggyorsabb ütemben gyarapodott a gazdaság a második negyedben, 3,4 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé első becslését az amerikai kereskedelmi minisztérium.
A növekedés - amely 2006 első negyedében 4,8 százalék volt - a beruházások, a kormányzati kiadások, illetve a kereskedelem bővülésének köszönhetően gyorsult fel. Elemzők arra számítottak, hogy az első hivatalos becslés 3,3 százalékos gazdaságnövekedésről szól majd az első negyedévi 0,6 százalékos emelkedés után.
Kedvezőek voltak az inflációs adatok is: az élelmiszerek és az energia ára nélkül számolt maginfláció mindössze 1,4 százalék volt éves összehasonlításban, négy év óta a legalacsonyabb.
Méregdrága olaj: szemük se rebben, marad az ár
A stagfláció réme az Egyesült Államokban
.Európa lekörözte az Egyesült Államokat
MTI
Cikkek
Határőrök márpedig kellenek!
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 14:43
A rendőrség számít a határőrök munkájára - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány pénteken Szombathelyen. Bencze József, aki a megyei főkapitányság állománygyűlésén vett részt, megnyugtatta a határőröket, hogy a rendőrség és a határőrség integrációjával senkitől sem fognak megválni, mivel a feladatok ellátásához szükség lesz a kiképzett szakemberekre.
Rendőrök őrzik majd a nem schengeni határokat
Uniós zöld kártya? Mégis kimentik a fuldoklókat
Mi vár az új rendőrfőnökre?Átalakitás és pénzhiány
MTI
Cikkek
A fogyasztóvédők lesben állnak
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 13:57
A nyári szezonban folytatódik a fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzés. Az eddigi tapasztalat szerint nincs javulás a turisták által látogatott helyeken, a vendéglátóhelyeken.
Cikkek
Coca-Cola forever
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 13:49
Továbbra is a Coca-Cola a legértékesebb márka a világon, a második a Microsoft, a harmadik az IBM - derül ki az Interbrand amerikai tanácsadó cég idei listájából.
Cikkek
Már nem sürgeti az eurót a lengyel jegybank
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 13:43
A lengyel jegybank már nem szorgalmazza az euró mielőbbi bevezetését, hanem semleges álláspontot vesz fel - derül ki Slawomir Skrzypek, a jegybank új kormányzójának a Financial Times lapnak adott nyilatkozatából.
Slawomir Skrzypek a jegybank kormányzója irodát állít fel az eurócsatlakozás költségeinek és előnyeinek elemzésére. A pénzügyminisztérium szerint Lengyelország 2009-re teljesíti a maastrichti kriériumokat, Skrzypek viszont úgy látja az euróövezeti csatlakozásra legkorábban 2012-ben vagy 2013-ban kerülhet sor.
"Teljes körű áttekintő jelentést állíttatok össze a témában" - mondta Slawomir Skrzypek a Financial Times lapnak. "Úgy gondolom, a dolgok jelenlegi szakaszában a jegybanknak tartózkodnia kell attól, hogy magáévá tegye bármely tábor argumentumait."
Slawomir Skrzypek eurócsatlakozással szemben felvett álláspontja éles fordulatot jelent elődje, Leszek Balcerowicz nézeteihez képest, aki nagyon határozottan felvállalta az egyik álláspont képviseletét.
Varsó sem vágott
Még az idén lesz kamatemelés Lengyelországban
MTI
Cikkek
Mi kell a vállalkozáshoz? Pénz, pénz, pénz
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 13:26
Jelenjen meg Ön is az első ADÓ-EXPO kiállításon! Magyarország első olyan fóruma, amelyre minden vállalkozásnak szüksége van. Jelentkezzen és regisztráljon most! (x)
Cikkek
Unalom a munkahelyen: Ön mennyit lébecol?
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 12:39
Éppen lóg a munkahelyén? Pletykál, internetezget? Nincs egyedül. Egy friss amerikai felmérés szerint a dolgozók munkaidejük ötödében semmi hasznosat sem csinálnak
Cikkek
Együttműködést kér Gráf a gazdáktól
Privátbankár.hu | 2007. július 27. 12:03
Kérem, működjünk együtt a mezőgazdasági termelés gondjainak megoldásában - mondta Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter péntek délelőtt, a szabolcsi tüntető gazdák meglátogatásakor. Kifejtette: "a teljes elveszett jövedelmet sehol nem térítik meg az unió országaiban, csak annak egy részét lehet megfizetni". A kormány által létrehozott 5 milliárd forintos alap erre fedezetet nyújt.
A szélsőséges időjárás miatt krízishelyzetbe kerültek a gabonatermesztők.
A tuzséri határban összegyűlt több száz gazda spontán szervezett nagygyűlésén Jakab Ferenc, a demonstrációs bizottság elnöke elmondta, hogy a kettős fagykár Szabolcsban 32 ezer hektár gyümölcstermő területet érintett, a kár értéke 14,5 milliárd forint. "Nekünk az alma a kenyerünk, ha nem lesz bevételünk, hogyan tudjuk végigdolgozni az idei évet és megvárni a jövő évi termést" - mondta a kilátásokról.
Gráf József miniszter erre reagálva közölte: a tárca nyitott minden olyan megoldásra, amely megfelel az európai uniós szabályoknak is. Már megjelent csütörtökön az a rendelet, amely a fagykárt szenvedett gazdálkodóknak 10 éves kedvezményes hitelt ad, 2 év türelmi idő igénybevételével.
A miniszter pozitívnak ítélte, hogy az újra megnyitott kárenyhítési kasszába összesen 35 ezer hektár ültetvénnyel jelentkeztek az országban. Hozzátette: az integrátorok kamattámogatásos hitelének rendezésére jövő héten ír alá rendeletet. Kifejtette: a falugazdászok kapták azt a feladatot, hogy akiknek ez a hitelmegoldás nem megfelelő, más módozatokat vegyenek igénybe. Erre 7-10 nap határidőt szán a miniszter.
Jakab István, a Magosz elnöke arról is beszélt, hogy a kárenyhítési rendszerbe a kezdő évben valóban nagyon kevés gazda lépett be. Ezért úgy vélte, meg kell győzni a gazdákat ennek szükségéről. Véleménye szerint a gazdaszervezeteknek és az agrártárcának együtt kell megtalálnia a megoldást annak érdekében, hogy a bankoknál hitelképesek legyenek azok a termelők, akik most a túlélésért folytatják a küzdelmet az újabb időjárási károk miatt.
A szabolcsi gyümölcsösöket sújtó tavaszi fagykár enyhítésére tett intézkedésekkel elégedetlen gazdák a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) megyei szervezetének rendezésében szerda reggeltől péntek délután 4 óráig félpályás útlezárással tiltakoznak. A 4-es főúton, Záhonytól 10 kilométer 2-3 kilométer hosszon foglalják el az útpályát, a forgalmat a rendőrség irányítja.
Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő szerint a gazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstrációja egyenes következménye Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter "kormányon belüli tétova, erőtlen politikájának". Font Sándor álláspontja szerint az agrártárca vezetője cserbenhagyta a gazdákat, akik "egyedüliként az Európai Unióban 25 milliárd forinttal kevesebb földalapú támogatást kapnak, mint amennyi járt volna, és ezen felül több mint 100 milliárd forintnyi kár érte őket az idei aszály, fagy és jég következtében".
Gráf mégis elmegy a gazdákhoz - de csak látogatóba
Nem tárgyal a gazdákkal a miniszter
Gőgös lemondását követelik a gazdák
MTI
Friss
Vállalat
Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
18 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Nobel-díjas irodalom, új menüsor és társadalmi felelősség – ilyen a Centrál debütáló programja
16:52
-
Sziget Fesztivál: újra Nulladik Nap és indul a SZociety Mozgalom
14:21
-
Lengyelország közelebb, mint gondolná, és soha ennyi magyar Kis-Lengyelországban
13:50
-
Világsztárok a Paloznaki Jazzpikniken
13:42
-
Ibolya, mandula, meggy – Ilyen Sisi fagylaltja Gödöllőn
09:09
A vidék hírei
-
NAV-akció több településen: Kömlőn, Sarudon és Tiszanánán is megjelentek a hatóságok
19:16
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
-
A magyar irodalom első botrányembere: Janus Pannonius
13:17
-
Két egri intézménybe keresnek vezetőt
12:08
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
2026. április 29. 08:38
-
Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
2026. április 29. 07:16
-
Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
2026. április 29. 13:22
-
Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
2026. április 29. 09:57


