1p
Július 24-én nyilvánosságra hozzák a felvételi ponthatárokat, így hamarosan kiderül, hogy a közel 100 ezer jelentkezőből kik kezdhetik meg hamarosan a tanulmányaikat. Ezzel nemsokára elkezdődik a diákok albérletkeresésének időszaka, amikor felbolydul a főváros és az egyetemi városok bérlakás piaca és szinte alig marad kiadandó lakás. Segítünk a keresőknek!

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a lakásbérlő diákok kétféle módszert vesznek fontolóra, amennyiben nem szeretnének kollégiumba költözni. Egy részük kisebb méretű, 30 m2 körüli ingatlant bérel 1-2 fő számára. Mások úgy gondolkoznak, hogy érdemes 3-4 főnek összeállni és dupla ekkorát bérelni, hiszen ez fajlagosan, egy főre vetítve olcsóbb – mondja Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Persze a legszerencsésebbek azok a diákok, akiknek a szülők lakást tudnak vásárolni, és talán 1-2 félszobát még ki is tudnak adni társaiknak. A mostani alacsony árú piacon évről-évre népszerűbb ez a megoldás is – teszi hozzá a szakértő.

A 30 m2-es lakásokat havi 30-50 ezer forint körül lehet bérelni, a kétszer ekkorát 70 ezer forintos átlagáron, így valóban jobban jöhetnek ki, akik összeállnak. Nyilván mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, így a bérleti év elteltével sokan változtatnak, ami a bérlakás forgalmat ilyenkor tovább erősíti.

Az alábbi táblázat a legnépszerűbb intézmények fő karának lokációi szerint mutatja be, hogy a 30-, illetve a 60 m2-es lakásokat az idei év átlagában mennyiért adták ki a tulajdonosaik.

Forrás: Duna house



Természetesen Budapesten nem feltétlenül szeretne minden hallgató az egyetem szomszédságában lakni, így érdemes körültekinteni a szomszédos kerületek árai között is. Az alábbi táblázat a 60 m2-es lakások bérleti díjait mutatja be az idei átlagok alapján:

Forrás: Duna House


Az ár azonban nem minden, számtalan egyéb tényezőre is érdemes odafigyelni. Éppen ezért bérlőként érdemes ingatlanközvetítőhöz fordulni, ugyanis a szolgáltatás ingyenes (a főbérlő fizeti a jutalékot) és számtalan kellemetlenségtől és felesleges köröktől mentesülhet a bérlő. A közvetítőnek ugyanis nem célja ingatlanról ingatlanra cipelni az érdeklődőt a városban, míg el nem fárad és végül talán bérel valamit. Sokkal hatékonyabb már az irodában minél több információval ellátni minden egyes ingatlanról a bérlőt, képeket, alaprajzot mutatni – és végül csak olyan ingatlanba invitálni, mely valóban érdekes és megfelelő lehet számára.

A leendő lakás bérleti díja csak egy tétel, informálódni kell a többi kiadásról is. Ki kell kérni a közüzemi számlákat is (levonhatjuk belőle az októberi rezsicsökkentést), érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék esetleg a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat (érdemes a közüzemi számlákat átíratnunk a nevünkre például, mert annak feltétele, hogy a számlák ki legyenek egyenlítve). A számlák összege ezen felül kellő információt ad a jövőbeni rezsikiadásokról is, amivel szintén számolni kell.

Közös költség is van a világon

Tisztázandó továbbá a közös költség összetétele és mérete. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeni fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni.

A lakásavató buli előtt ez még fontos lehet

Ha megvan a lakás, még mindig nem ért véget a folyamat, számtalan tisztázandó kérdés marad hátra, például:

  • Minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést! Előfordulhatnak olyan főbérlők, akik nem ragaszkodnak a formalitáshoz, de ebbe nem szabad belemenni. Nemcsak pénzmozgásról, de a jövőben esetlegesen felmerülő költségek kérdéséről is szó van, amely gyakran tetemes összeg is lehet, nem mindegy tehát, hogy ki fogja kifizetni. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor.
  • A főbérlők általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaució címén, amit bérlőként még a beköltözés előtt, egy összegben kell kifizetni. Erről is szülessen írásos dokumentum! A kaució általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve bebiztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést.
  • Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák (elromló műszaki berendezések, csőtörés, stb.) javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel. Továbbá arra sem kötelezhető a bérlő, hogy a garanciális hibák javítását maga intézze, bár a gyakorlatban van, hogy ez a gyorsabb, de ilyenkor is a kiadások a tulajdonost illetik.
  • Itt jön még egy fontos rész, a lakásban található bútorok, berendezések jegyzéke. Nem baj, ha ez egy 10 oldalas felsorolás, egyszer kell csak rászánni az időt, még akkor is, ha mondjuk a főbérlő nem ragaszkodik hozzá. Az ingóságok tételes megnevezése mellé annak állapotát is érdemes feltüntetni, esetleg a drágább eszközökről fotó is jól jöhet vitás esetben.
  • Határozott idejű bérleti szerződés esetén, a felmondás módját fontos rögzíteni, határidejét 60 napnál érdemes megjelölni, ha van rá mód. Ha a bérlő azonban teljesen biztos benne, hogy a bérleti időszak végéig ott marad, az is gyakorlat, hogy a szerződésből kizárják a felmondási lehetőséget. Sőt, aki valóban hosszútávra tervez, hosszabbítási opciót is megfogalmazhat, amelyben az évfordulós áremeléssel kapcsolatos lehetőségekre is kitér, például nem emelhet a tulajdonos az infláció mértékénél nagyobbat. Ezt is mindenképp írásba kell foglalni, hogy a bérlő ne kerülhessen egyik napról a másikra az utcára.

Ha már határozott idejű szerződés: ha a hallgatók csoportosan költöznek össze, fenn áll a veszélye, hogy az „együttélés” alatt valaki, vagy valakik nem tartják be az íratlan szabályokat és elhagyják (önként, vagy segítséggel) évközben a lakást. Ha az ilyen helyzetek nincsenek tisztázva előre, az komoly anyagi terhet jelenthet váratlanul. Talán furcsa, de lehet, hogy a leendő együttlakóknak is érdemes írásba foglalni a szabályokat.

Amennyiben minden kérdésben megegyeztek a felek, lényegében egy utolsó, de nem kevésbé fontos adminisztrációs elem maradt, az óraállások jegyzőkönyvezése. A bérlő ezzel védheti magát attól, hogy a bérlet kezdeténél korábbi költségeket is tartalmazó számlákat is neki kelljen fizetni.

Ez után tényleg nem marad más, mint beköltözni, és szólni a szomszédoknak, hogy lakásavató buli lesz a közeljövőben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Fordul a kocka az ingatlanpiacon – mostantól a vevőké a pálya?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 11:44
A kereslet csökken, a kínálat nő – de meddig?
Ingatlan Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 13:26
A bérleti díjak lassuló emelkedése ellenére is vonzó befektetés maradhat a lakásvásárlás – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. Az MBH Index szerint a lakásbérleti díjak Magyarországon idén augusztusban átlagosan 7,5 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb drágulás a Dél-Alföldön, míg Budapesten belül a belvárosban és a külső pesti kerületekben ment végbe. A szakértők ehhez kapcsolódóan rámutattak: befektetési célú lakásvásárlásnál a piaci hitellel finanszírozott lakásbefektetésekhez képest az Otthon Start programmal még kedvezőbb, akár 9–10 százalékos hozam is elérhető, miközben a bérleti piac szerkezetében átrendeződés várható a konstrukció hatására.  
Ingatlan Spanyol ingatlanirodát vásárol a Duna House
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 17:36
A ma már DH Group néven működő Duna House csoport felvásárolja a donpiso ingatlanhálózatot. Azzal számolnak, hogy az ezzel párhuzamosan indított hitelközvetítői szolgáltatás 2026-ban még veszteséges lesz, de 2027-től az is nyereséget termelhet.
Ingatlan Többen állnak sorba az Otthon Startért, mint amennyien megkapták
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 13:49
8500 folyósított hitel, 22 ezer igénylő: ez az Otthon Start mérlege november közepéig. Az építési engedélyek száma is fokozatosan növekszik, az államtitkár év végéig 30 százalék feletti emelkedést is lehetségesnek tart.
Ingatlan Itt található Magyarország legdrágább és legolcsóbb utcája: több mint ötszázszoros a különbség
Imre Lőrinc | 2025. november 20. 11:30
Drasztikusak a különbségek.
Ingatlan Ilyen lakásban gondolkodjunk jövedelmünk alapján az Otthon Starttal
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 08:10
Jövedelmi kategóriák szerint mérte fel a GKI, mire elég az Otthon Start.
Ingatlan Panelek 70-80 millóért: a befektetők már inkább eladnak
Vámosi Ágoston | 2025. november 19. 14:22
Többségbe kerültek a kínálati oldalon lévő befektetők a lakáspiacon a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint: Budapesten már csak 4,4 százalékos hozammal számolhatnak a tulajdonosok. A budapesti újlakás-fejlesztők lassan alkalmazkodnak az Otthon Start kereteihez, a jelentésből pedig az is kiderül, átlagosan mennyit alkudhat egy vevő a fővárosban és vidéken. 
Ingatlan Hatalmas hitelekből vesznek használt lakásokat a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. november 17. 08:16
Nőhet az új ingatlanok aránya a friss szerződéseken belül.
Ingatlan Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 10:41
A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is – közölte a társaság az MTI-vel.  
Ingatlan Lecsengett az Otthon Start-láz
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 13:14
Az érdeklődők jelentős része nem volt felkészült sem önerő, sem hitelképesség tekintetében a Duna House vezető elemzője szerint. Szeptemberben megugrott a tranzakciók száma, októberben viszont nem folytatódott az emelkedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG