November elején a kormányszóvivő még azt mondta, a kormány akkori ülésén megtárgyalták az új stadion ügyét, akkor még egy 40 ezres arénáról volt szó, ami igény esetén 55 ezresre bővíthető. Gíró-Szász András akkor azt mondta, hogy az UEFA ötcsillagos kategóriájába tartozó komplexumra 35 milliárdot áldoznának. Pontosan azonban akkor sem lehetett tudni, mikor épül fel az új stadion, Gíró-Szász az ezt firtató kérdésre akkor úgy válaszolt, hogy 2011 végétől 2015-ig terjedő időszakban húznák fel a stadiont.
Később a kormányfő beszélt arról, még szintén tavaly, hogy egy 45 ezres aréna "bőségesen elegendő".
|
| A régi és az új Puskás Stadion |
|
Egyetért? Vitatkozna? |
Orbán novemberben még azt mondta, hogy a 45 ezres új aréna bőségesen elegendő. „A terveket visszább kellett venni, a 65 ezres stadion költsége 100 milliárd felett lett volna. Nem tudtunk annyi pénzt áldozni egy olyan stadionra, amit talán sokan szerettek volna, de szerintem a magyar futball állapotában 10-15 évig egy 45 ezres stadion bőségesen elegendő lesz, aztán majd meglátjuk, hova repít bennünket a siker” – mondta négy hónapja.
Az Index emlékeztet rá, hogy az európai szövetség kikötése alapján minimum 60 ezresnek kell lennie annak a stadionnak, ahol Bajnokok Ligája döntőt lehet rendezni, vagyis Budapest is helyet adhatna a kontinens legrangosabb focikupájának döntőjének.
A kormányváltás óta terítéken van több stadionépítési projekt, új arénát kaphat a Ferencváros, melynek elnöke jelenleg a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor. Régóta terezik, a kormányfő ígéretet is tett rá, így új stadion épül Debrecenben. A Loki a hétvégén épp a kormányfő kedvenc csapatát, a bajnok Videotont verte egy potyagóllal.
A KPMG egy tavaly készült tanulmánya szerint a stadionok nyereséges működéséhez elengedhetetlen viszont az arénák kihasználtságának javítása. Míg Magyarországon az átlagos kihasználtsági ráta 30%, Németországban ugyanez az adat 80%, de Norvégiában (67%), Ausztriában (63%), vagy akár Csehországban (46%) és Lengyelországban (46%) is magasabb a magyar átlagnál.
| Stadion | Férőhely | Csapat |
| Nou Camp (Barcelona) | 98 000 | FC Barcelona (tulajdonos is) |
| Wembley (London) | 90 000 | Angol válogatott (a szövetség tulajdonos) |
| Giuseppe Meazza Stadion (Milánó) |
83 000 |
AC Milan/ FC Internazionale (önkormányzati tulajdonban van) |
| Stade de France (Párizs) | 81 000 | Francia foci- és rögbi válogatott (magánkézben van) |
| Signal Iduna Park (Dortmund) | 80 000 | Borussia Dortmund (az önkormányzat a tulajdonos) |
| Santiago Bernabéu (Madrid) | 80 000 | Real Madrid (tulajdonos is) |
| Luzsnyiki Stadion (Moszkva) | 78 000 | Moszkvai klubcsapatok (városi tulajdon) |
| Allainz Arena (München) | 70 000 | FC Bayern München (magánkézben, a csapat csak bérli) |
| Ernst Happel Stadion (Bécs) | 50 000 | Válogatott/nemzetközi kupameccsek (állami tulajdon) |
| Amsterdam Arena (Amszterdam) |
50 000 | Ajax (önkormányzati tulajdon, de csak részben, a klub csak bérli) |
Magyarországon – a piac mérete miatt – kis (kb. 10 ezer néző befogadására alkalmas) és modern stadionok fejlesztését látja célszerűnek, míg néhány közepes méretű (15-20 ezer férőhelyes) stadion fejlesztése lehetővé tenné a nemzetközi mérkőzések lebonyolítását (a Puskás Ferenc Stadion mellett). A sajtóban megjelent hírek szerint Debrecenben és az Üllői úton is közepes méretű stadionok fejlesztését tervezik.
A stadionok tulajdonosi szerkezetét vizsgálva szembetűnő, hogy Európa futballstadionjainak többsége állami tulajdonban van. Ugyanakkor egyre több nagy klub próbál saját stadionban játszani, amely bevételük egyik fő forrása.
Teljes egészében orosz ellenőrzés alatt áll a Harkiv megyei Kupjanszk.

