4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A legfejlettebb eurózónás országok 10 éves államkötvényei, valamint a svéd és a dán hasonló papírok alig biztosítanak hozamot jelenlegi vásárlóiknak, de néhány korábban magas hozamú kötvény, mint a görög és a portugál iránt is megnőtt az érdeklődés. A mi 10 éves hozamunk közben megugrott, mi lehet a háttérben?

A legfejlettebbek

Az eurózónában régóta zéró az alapkamat, de sokáig nem számított senki arra, hogy ez akár 10 éves távon is fennmaradhat. Először 2016-ban kezdett ilyesmit árazni a piac, akkor a német 10 éves kötvények hozama a negatív tartományba csúszott, vagyis aki érthetetlen megfontolásból ilyen feltételekkel vásárolt, évente 1-2 tizedszázalékot veszített a megvett kötvényen. Ez az abszurd állapot aztán megszűnt, a hozam visszakapaszkodott 0,2-0,3 százalék közé, sőt tavaly év elején 0,8-ig is felszaladt.

A többi fejlett eurózónás kötvény is hasonló utat járt be, de a németnél magasabb hozamok mellett. Tavaly aztán újra hozamcsökkenés indult, amely év végén felgyorsult és azóta is tart. A német kötvény hozama immár egy ezrelék alatt van, ha a folyamat tovább zajlik, akár ismét a negatív tartományba is süllyedhet, ugyanakkor most a finn, a holland, a belga, az osztrák és a francia hozamok is igen alacsonyak, fél százalék alattiak.

Portugália és Görögország

Ami most külön érdekesség, hogy olyan országok kötvényeinek hozama is gyorsan esik, amelyeket korábban óvatosan kezeltek a befektetők. Erre az egyik legjobb példa a portugál kötvény, ami a 2011-es, Portugália kimentéséhez vezető válság idején 16 százalék fölött tetőzött, majd 2015 elején 2 százalék alá került, de onnan két éve újra 4 százalékig emelkedett. Most mindössze 1,26 százalék a hozama.

Portugál 10 éves államkötvény hozama. Soha nem volt ilyen alacsony

A görög állampapírhozam is 25 éve nem látott mélységbe került, miközben a válság tetőpontján 40 százalék fölött is járt, majd a 2015-ös második dráma idején, amikor a bankok még a kifizetést is korlátozták, 15 százalék fölé emelkedett, most azonban mindössze 3,74 százalék, nem sokkal magasabb, mit a miénk. Ez ugyan még a legmagasabb érték az eurózónában, de mégis arra utal, hogy a 3-4 éve még reménytelennek tekintett ország iránt is nagyjából helyreállt a bizalom.

Görög 10 éve államkötvény hozama. Hol van már a görög dráma?

Szembe megyünk

A folyamat összességében azt jelzi, hogy a befektetők egyre kevésbé számítanak a magasabb hozamokra, vagyis arra gondolnak, hogy a rendkívül laza monetáris politika fennmaradhat akár hosszabb távon is. Az Európai Központi Bank állandóan csak halasztja az első lehetséges kamatemelés időpontját, egyre inkább elfogadja a piac, hogy belátható időn belül nem lesz monetáris normalizálódás.

A meglepő az, hogy a magyar 10 éves hozam eközben nem csökken, pontosabban egy darabig együtt csökkent a trenddel, de két hete hirtelen megugrott: 2,8 százalék körüli értékről 3,30-ra emelkedett. Ezt elég nehéz megmagyarázni, pláne, hogy a többi régiós kötvénynél nem volt ilyen heves változás. A vártnál magasabb hazai inflációs adat kissé később jött ki, ez önmagában ugyancsak nem magyarázza a folyamatot.

Főnyeremény a bankoknak

Egyetlen olyan esemény történt időközben, ami lecsökkenthette a hosszabb lejáratú intézményi állampapírok keresletét (így megnövelte hozamát), mégpedig az, hogy a bankok számára rövidesen sokkal jobb lehetőség adódik. A Magyar Közlönyben megjelent feltételek szerint az úgynevezett babaváró támogatás, avagy asszonyhitel kamata az 5 éves állampapírhozamhoz fog igazodni, adott felárral, így a mostani szintek mellett 5 százalék körül lenne a hozam.

Az állam kezességet vállal a hitelekre a bankok felé, vagyis számukra pont olyan lesz, mint ha állampapírt vennének. Miután a babaváró hitelt 20 éves lejárattal tervezik, ez a bankoknak 20 évre 5 százalékon való kihelyezést jelent, vagyis ezt akár egyfajta 20 éves referenciahozamnak is tekinthetik. Ha viszont a 20 éves hozam 5 százalék, akkor a 10 éves túl alacsony lenne 3 alatt, a 3,30 viszont arányos lehet, legalábbis a bankok úgy gondolhatják, hogy ennél alacsonyabb szinten nem éri meg a befektetés.

Eltérő érdekek

Elvileg maga a kötvényhozam banki spekuláció vagy állami beavatkozás tárgya is lehetne, miután a babaváró hitel kapcsán a két oldalnak eltérő az érdeke. A bankok nyilván örülnének, ha magasabb lenne az 5 éves államkötvényhozam, hisz akkor magasabb kamatot kapnak a hitelre, az állam ugyanezen okból alacsonyabb kötvényhozamban érdekelt. Az 5 éves papír hozamában azonban nem látszik lényeges elmozdulás: 2,20-2,27 százalék között mozgott az elmúlt időben. Ez arra utal, hogy manipulációról szó sincs (ennek úgyis csak a tömeges hitelezés idején lenne értelme), így inkább az új, kvázi 20 éves hozamhoz, vagyis a babaváró hitelhez való igazodásról lehet szó.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39900 39820 40690 -2,92% 0 0 17 553 486 230 HUF 2026-05-21 17:05:02
MOL 3922 3920 3994 -1,65% 0 0 2 109 454 022 HUF 2026-05-21 17:05:22
MTELEKOM 2640 2616 2670 +0,46% 0 0 2 963 834 348 HUF 2026-05-21 17:05:14
RICHTER 12030 12030 12450 -1,55% 0 0 3 811 083 290 HUF 2026-05-21 17:09:00
OPUS 310 307 324 -1,43% 0 0 95 979 779 HUF 2026-05-21 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG