1p
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa keddi ülésén. Hazai és londoni elemzők egyöntetűen a december 21-e óta érvényben lévő 7 százalékos szint tartását várták. A figyelem továbbra is az IMF-megállapodás körüli fejleményekre összpontosul

A Reuters által megkérdezettek egybehangzó véleménye szerint az MNB 6,5 százalékra csökkenti az alapkamatot az év végéig és 6 százalékra 2013 végére.

Az alapkamat annak ellenére nem változott, hogy a nemzetközi tárgyalásokkal folytatandó tárgyalások lezárásának (sőt, megkezdésének) időpontja, illetve a tárgyalások kimenetele is kiszámíthatatlan. A forint árfolyama ugyanis stabil (jó ideje 290 forint körüli viszonylag szűk sávban ingadozik az euró), ahogy az ország finanszírozási költségei is nagyjából beragadtak a jelenlegi szinteken. Az infláció szintje ugyan valamelyest magasabb a vártnál, ez azonban inkább csak a későbbi várható kamatcsökkentések ütemét lassíthatja.

Simor András a bejelentést követően 15 órakor sajtótájékoztatón ismerteti a döntés hátterét, az eseményről a Privátbankár élőben tudósít.

A helyzet azért nem rózsás

A februári ülés óta eltelt időszakban az év eleji javulást követően márciusban ismét inkább negatív irányba változott a piacok helyzetértékelése - véli a kamtdöntést követő értékelésében Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfólió-menedzsere. Emelkedtek az állampapírhozamok, nőtt a CDS felár, és a forint erősödés is megtorpant.

A vártnál magasabb januári és februári  infláció is óvatosságra int; az év eleji számok tanúsága szerint  az adóhatásoktól szűrt adat is emelkedést mutatott,  és feltehetően a márciusi jelentésében az MNB is feljebb húzza a várakozásait a növekvő nemzetközi olajárakra és a változó élelmiszerár-dinamikára alapozva.

A szakértő továbbra is úgy gondolja azonban, hogy az alapkamat kilátásait illetően a döntő tényező az ország pénzügyi stabilitásának alakulása lesz. A bizonyos kérdésekben megosztottnak tűnő Monetáris Tanács a jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy dologban, az IMF-megállapodás sürgősségében egyetérteni látszik. Bebesy szerint az elmúlt hónap során több olyan információ került napvilágra, amely abba az irányba mutat, hogy a kormány nem törekszik gyors megállapodásra - a megállapodás előtti devizakötvény kibocsátás lehetőségének meglebegtetése is inkább azt az üzenetet hordozta, hogy a jelenlegi magas finanszírozási költségek ellenére a döntéshozók komolyan fontolgatják a forrásbevonást, ami időlegesen csökkentené az IMF-re való rászorultságunkat (Az NGM mindenesetre időben jelezte: inkább az IMF-megállapodást követően tartaná szerencsésnek a devizakötvények kibocsátását - a szerk). A piac jelzése  a megugró hozamszintekkel egyértelmű volt, IMF nélkül a jelenlegi bizonytalan globális környezetben fölöslegesen nagy kockázatokat vállalna az ország - véli Bebesy.

Hányan szavaztak kamatvágásra?

Nem lepte meg a „hét mesterlövész” a befektetőket, mivel a  piac várakozásának megfelelően szinten hagyta az irányadó rátát a héttagú grémium - írja az Equilor gyorselemzése. A piaci szereplők azzal számolnak, hogy az év hátralevő részében kamatcsökkentésre kerül sor, amennyiben megszületik hazánk EU/IMF-megállapodása.

Az irányadó ráta helyett sokkal fontosabbnak tartjuk a tanácstagok szavazatát és a saját véleményét – erre később derülhet fény. Januárban meglepő módon nem emelt kamatot a jegybank, mivel a négy új tag leszavazta a három régi csapattársat. Februárban egyedül Cinkotai akart kamatot csökkenteni (aki új tagnak számít).

A mai döntésen az Equilor szerint néhányan a kamatcsökkentésre szavazhattak, azonban a részletes szavazati listát csak az áprilisban megjelenő jegyzőkönyv tartalmazza majd.

Két tanácstag, Gerhardt és Kocziszky már korábban jelezte, hogy kamatcsökkentést csak az EU/IMF-megállapodást követően tartanak elképzelhetőnek. Eközben egyre nehezebb tisztán látni a hitel-megállapodás kapcsán. Az Equilor véleménye szerint a devizakötvény-ügyben a piaci szereplők két tűz közé kerültek, egyelőre nem világos, hogy az ÁKK vs. NGM meccset melyik fél nyeri és hogyan alakulnak a hiteltárgyalások.

A befektetők 3-6 hónapos horizonton további 25-50 bázispont kamatemeléssel kalkulálnak. Amennyiben felfelé módosulnak a várakozások, az a forint kapcsán erősödést hozna, viszont a kötvény- és részvénypiacot kellemetlenül érintené. Ha a kamatcsökkentési várakozások erősödnek, akkor az Equilor elemzői a forint mérsékelt gyengülése mellett a részvénypiacokon és kötvénypiacokon kisebb árfolyam-emelkedést prognosztizálnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG