1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat. Korábban a KT hiányolta a pontosságot, főleg az új adóknál.

Korábban egy költségvetési tanácsi határozat megállapította, hogy a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló, az Országgyűlés által július 12-én elfogadott törvényjavaslat fejezeti főösszegei eltérnek a Költségvetési Tanács által vizsgált korábbi törvénytervezettől. A KT ezért további információk átadására és hatástanulmányok elkészítésére kérte fel a nemzetgazdasági minisztert.

A minisztérium Kovács Árpádnak, a KT elnökének megküldött válaszlevelében jelezte, hogy elküldik a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok, a benyújtott új adótörvények, valamint az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításához kapcsolódó egyes intézkedési tervek központi költségvetésre gyakorolt hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat. A Költségvetési Tanács július 16-i határozatában megállapította, hogy a kormány június 15-én az Országgyűlésnek benyújtotta a 2013-as költségvetési törvényjavaslatot, amely számos ponton figyelembe vette a tanács korábbi ajánlásait.

A jövő évi büdzsében a kiadások a kormány által eredetileg tervezettnél 260 milliárd 452,7 millió forinttal, 15.737 milliárd 431,3 millió forintra emelkedtek, míg a bevételek 283 milliárd 852,7 millió forinttal, 15.083 milliárd 554,3 millió forintra nőttek. A hiány így 23,4 milliárd forinttal, 653 milliárd 877 forintra javult, ami továbbra is a GDP 2,2 százalékának felel meg. Részletek>>>>

A költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta azonban az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert több esetben jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el. Az elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt. Megjegyezték, hogy a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások következtében alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások érdemi viselkedési hatást válthatnak ki, így a 2013. évi költségvetési hiányra gyakorolt hatásuk csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhető meg.

A költségvetés az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításából a GDP több mint fél százalékát kitevő többletbevétellel számol. A jelentős hatékonyságjavulást alátámasztó intézkedési tervek azonban nem ismertek teljes körűen. Ezért a tanács fontosnak tartja, hogy a szükséges információk birtokában véleményét kifejtse ezekről a folyamatokról is.

Orbán Viktor július 2-án hirdette meg a kormány tízpontos munkahelyvédelmi akciótervét: ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a - vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó - 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet. A 300 milliárd forintos csomagról várhatóan szeptemberben szavaz a parlament.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról – A hét videója
Dobos Zoltán - Gáspár András - Izsó Márton | 2024. május 10. 18:44
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
Makro / Külgazdaság Bitang drága ez a hitel, mégis viszik, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 12:51
Dörzsölhetik a markukat a bankok: bár csak minimális mértékben csökkentették az elmúlt év során a személyi hitelek kamatait, tavaszra történelmi rekordra futott az ügyfelek által igényelt kölcsönösszeg. 
Makro / Külgazdaság Kilőtt a brit gazdaság: 0,6 százalékos növekedésnek örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 10:38
A friss GDP adat alapján Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió. A növekedés ráadásul a vártnál jóval gyorsabb volt az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Az infláció visszatért a növekedés útjára: 3,7 százalék áprilisban
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:30
Az infláció mértéke megegyezett az elemzők várakozásaival, de a csökkenő tendenciának vége. Értéke meghaladta a 3,6 százalékos márciusi értéket.
Makro / Külgazdaság Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 20:42
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjáról szóló megállapodást és nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is tartalmaz. A két vezető ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be.
Makro / Külgazdaság Nem okozott meglepetést a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 13:58
Londonban döntöttek az alapkamatról.
Makro / Külgazdaság Délután nagy bejelentésre készül Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 11:12
Csütörtök délután minden kiderül.
Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG