4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Különösen a nyári szabadságolások, a tömegesen nyaralni induló autósok időszakának kellős közepén nem igazán örülnek Németországban annak, hogy Ausztria ismét a Brenner-hágó lezárásával fenyegetőzik a menekültek miatt. Az olaszok is kivannak akadva, ahol a tengerből kifogott menekültek landolnak. A osztrákok a tengeren életeket mentő civil szervezetek megbüntetését is szorgalmazzák.
Menekülttábor Németországban. Forrás: EPA

Bécsben megerősítették azt a korábban már elhangzott fenyegetést, hogy az Olaszország felé vezető legforgalmasabb határátkelőhelyet, a Brenner-hágót, ha kell, 24 órán belül erős határellenőrzés alá vonják. Wolfgang Sobotka belügyminiszer (ÖVP) szerint az előkészületek megtörténtek, és ha a menekültek száma tovább növekszik, meglépik ezt – írta a Bild Zeitung más német lapok szerint.

Idén már 85 ezer menekült érte el Olaszországot, és az osztrákok attól tartanak, hogy a helyzet csak romlani fog. Az Ausztriában nyilvántartásba vett menekültek harmadát még sehol másutt nem regisztrálták, ezért feltételezik, hogy az embercsempészek közvetlenül ide juttatják el őket.

Vesszenek a vízimentők

A fenyegetőzés már korábban is elhangzott, például két héttel ezelőtt, akkor többek között megírtuk, hogy 750 katona határra küldését tartalmazza a terv. Valamint hogy Ausztria jelenleg csak Magyarország felé ellenőrzi határát.

Sobotka azonban ma nemcsak ezzel keltett feltűnést, azt is javasolta ugyanis, hogy a menekültek tengeri mentésével foglalkozó civil szervezetek (NGO-k) kapjanak büntetést. Az „önjelölt vízimentőknek” azt veti a szemére, hogy együttműködnek a líbiai partoknál működő embercsempész bandákkal. Sőt állítólag közvetlenül tőlük veszik át a menekültek egy részét.

Lezárni egy egész tengert?

Eddig a civil szervezetekre főleg Olaszország volt kiakadva, sérelmezték például, hogy német, spanyol vagy holland, mindegy milyen hajó, mindegyik náluk teszi partra a megmentetteket. Ezért az ország időről időre kikötőinek lezárásával fenyeget.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az Olaszországgal való szolidaritást és a menekültek igazságos szétosztását szorgalmazta, szerinte különben összeomlás fenyeget nemcsak az olaszok, hanem az egész EU számára. Osztrák kollégája, Sebastian Kurz (ÖVP) ehelyett a földközi-tengeri útvonal teljes lezárását követeli. A menekülteket egyiptomi menekülttáborokba vitetné. (Az nem zavarja, hogy ezt Egyiptom régóta határozottan elutasítja. A földközi-tengeri út lezárása is nagyon problémás, erről itt írtunk.)

Belpolitikai haszonszerzés?

Gyakori vádak szerint a jelenlegi osztrák kormány, amely (Németországhoz eléggé hasonlóan) kereszténydemokrata-szocialista (ÖVP-SPÖ) koalícióból áll, az ősszel esedékes választásokra készülve ilyen kemény a menekültekkel, bevándorlókkal szemben. A koalíció ugyanis nem túl szilárd, már 2013-ban is éppen hogy többséget tudott szerezni, és ezzel a keménykedéssel most a szélsőjobb vitorláiból próbálja kifogni a szelet.

A menekültmentő szervezetek a Die Welt szerint kategorikusan visszautasítják a vádakat, mely szerint líbiai vizeken vennék fel a menekülteket, megkönnyítve a csempészek dolgát.

A pénz igazságtalan

Thomas de Maizière német belügyminiszter (CDU) is kritizálta a jelenlegi menekültügyi gyakorlatot, de teljesen másképpen. Azért nevezte igazságtalannak, mert jelenleg a menekültek pénztárcája dönti el, ki jöhet Európába. Az ugyanis, aki ki tudja fizetni az embercsempészeket. Ez a lehető legkevésbé humánus konstelláció – mondta a miniszter.

Közben a német belpolitikában is történt valami fontos menekültügyben. A szeptember 24-én esedékes választásra készülve a CSU (a bajor kereszténydemokrata koalíciós párt) elkészítette választási programját, amelyben egy évi 200 ezer fős korlát szerepel a menekültekre.

Merkel sziklaszilárd

Amikor viszont Horst Seehofer pártelnököt megkérdezték, hogy ez feltétele-e a koalíciós részvételnek, kitérő választ adott. Angela Merkel kancellár asszony pedig az ARD-nek vasárnap azt mondta, hogy változatlanul elutasítja a bevándorlók számának korlátozását.

A korláton már régóta civakodnak a koalíciós pártok, de főleg Merkel ellenállásán rendszeresen megbukik a dolog. Ha ismét a jelenlegi koalíció nyer – amire a közvélemény-kutatások szerint komoly esély van –, akkor ez várhatóan a jövőben sem fog változni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG