4p
Más szempontokat vesznek figyelembe az Y és Z generáció tagjai, mint a munkaadók. A milleniumi generációk kevesebb, mint fele gondolta úgy, hogy a vállalkozások céljai illeszkednek az ő elvárásaikhoz, ez az arány egy éve még 65 százalék volt. A cégvezetőkről alkotott kép is alaposan átalakult.

Negatív változást mutat az idei felmérés az Y és Z generációk üzleti motivációról alkotott véleményével kapcsolatban, a fiatal munkavállalók többsége nem érzi felkészültnek magát az Ipar 4.0 jelentette változásokra sem – derült ki a Deloitte Millenial Survey kutatásából. Markáns fordulat állt be abban, ahogyan az Y és Z generáció megítéli a vállalkozások tevékenységét: Míg az előző két felmérés javuló eredményeket hozott, az idén jelentős mértékben romlott a diplomával rendelkező fiatal munkavállalók véleménye.

Míg tavaly a megkérdezettek 62 százaléka azt gondolta, hogy elkötelezettek a társadalom fejlesztésének támogatásában, addig idén már csak 47 százalék volt ezen a véleményen.

Nem a teljesítmény a fő

A fiatalok számára egy vállalkozás sikerét több tényező határozza meg, mint a cég üzleti teljesítménye, mivel szerintük a cégeknek a munkahelyteremtésre, az innovációra, a munkavállalók életének és karrierjének kiteljesítésére, illetve a társadalomra és a környezetre gyakorolt pozitív hatásra is összpontosítaniuk kellene. A megkérdezettek azonban a hatékonyság növelését, illetve a termékek és szolgáltatások előállítását jelölték meg prioritásként, amikor saját vállalatukról kérdezték őket.

Kutyaszorítóban a magyar vállalatok: képtelenség munkaerőt találni?

Betanított munkásokra lenne nagy szükség, ráadásul az ő esetükben tapasztalható a legnagyobb mértékű fluktuációt is. További részletek >>>

A fiatal munkavállalóknak egyre többoldalú elvárásaik vannak, ennek függvényében pedig egyre kevésbé hűségesek munkáltatóikhoz. A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a milleniumi generációba tartozók 43 százaléka arra számít, hogy két éven belül munkahelyet vált, 28 százalékuk pedig úgy véli, öt évig marad jelenlegi helyén. Ez a 15 százalékpontos különbség a két csoport között jelentős növekedést mutat, tavaly még csak 7 százalékpont volt ez az eltérés. A két éven belül váltani tervezők csaknem kétharmada teljesen reális forgatókönyvnek tartja azt, hogy nem hosszabb távra kötelezi el magát egy cég mellett, hanem részmunkaidőben, vagy éppen szabadúszóként dolgozik majd.

Hogyan tartsuk meg őket?

A fiatalok munkahelyük megítélése szempontjából a toleranciát, a rugalmasságot, a diverzitást és a tiszteletet jelölték meg olyan kulcstényezőkként. A legalább öt évig maradni kívánók több mint fele jelezte: sokat javult a rugalmasság munkahelyükön a három évvel ezelőtti állapothoz képest.

Van mit fejleszteni a fiatalok digitális kompetenciáján is...

A Microsoft által kidolgozott kutatás alapján a fiatal, digitális bennszülöttként aposztrofált kamaszok ráadásul nem tudatosan és nem kellő biztonsággal használják a rendelkezésükre álló technológiai eszközöket. Szentkuti Gabriella szerint nem elég beleszületni a technológiai forradalomba, a digitális kompetencia tanult és folyamatosan fejlesztendő képesség.

Az okoseszközök nyomkodásától a tudatos, biztonságos eszköz- és internet használatig, a netikett elsajátításáig és az álhírek felismeréséig hosszú az út, és a fiataloknak is szükségük van az iránymutatásra.

A Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója szerint az Y és Z generáció tagjai között meglepően sokan vannak, akik úgy érzik, nem készültek fel a digitális gazdaság kívánalmaira. A megkérdezettek kevesebb, mint 40 százaléka véli úgy, hogy rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek ahhoz szükségesek, hogy sikeresek legyenek az Ipar 4.0 megoldások széleskörű elterjedése után is.

Csépai Martin elmondta: a fiatalok nem csak technológiai tudásra vágynak, hanem más képességek, például  kommunikációs készségekre, önbizalmuk növelésére. akik úgy érzik, nem készültek fel a digitális gazdaság kívánalmaira. A megkérdezettek kevesebb, mint 40 százaléka véli úgy, hogy rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek ahhoz szükségesek, hogy sikeresek legyenek az Ipar 4.0 megoldások széleskörű elterjedése után is – tette hozzá.

Új dolgozók nélkül is csökkenthető a munkaerőhiány – itt van, hogyan

Egy év alatt erős ütemben nőtt a betöltetlen munkahelyek száma a versenyszférában, a megoldást azonban nem csak új emberek felvétele jelentheti: a belső tartalékok feltárásával harmadával is gyorsítható az ügyintézés, ami a túlóra csökkentésén túl a dolgozók leterheltségét is javítja. Az automatizálás ugyanis csak félmegoldás: az ügyfelek előbb-utóbb úgyis egy valódi emberrel akarnak majd beszélni. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Orbán Viktor lebukott és korrupt!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 13:19
Magyar Péter hét kérdést tett fel.
Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG