Jön a Putyin-Erdogan csúcstalálkozó – mire megy majd ki a játék?

Kép forrása: EPA

Már 70 ezer fölé lépett azon török tanárok, ügyészek, újságírók, üzletemberek és katonák száma, akiket az Erdogan rezsim felfüggesztett állásából, illetve rács mögé juttatott a puccs óta. A civilizált világban az iszlamista tisztogatást egyre erősebb aggodalommal figyelik és a pártok keményebb kurzusra állnak át. A berlini Zöldek európai szankciókat szorgalmaznak, míg a politikai hovatartozás tisztázása érdekében a német kereszténydemokraták (CDU) a 2014 óta érvényes kettős állampolgárság gyakorlatának felszámolását sürgetik, elvárva a német útlevélért folyamodó fiataloktól, hogy döntsenek végleges hovatartozásukról.

Az osztrák kancellár közben bejelentette, hogy a szeptember 16-i pozsonyi Európai Csúcson javasolni fogja az EU-s csatlakozási tárgyalások leállítását Ankarával. Olaszországban pedig Erdogan elnök fiát, Bilalt vették ügyészségi vizsgálat alá pénzmosás vádjával és nem engedik, hogy befejezze a PhD kurzusát Bolognában.

A politikai feszültség tehát növekszik, a Nyugat egyelőre mégsem akarja kenyértörésre vinni a dolgot a rezsimmel, mégpedig négy okból sem: egyrészt a NATO katonai bázisok nélkülözhetetlenek a közel-keleti és a kaukázusi darászfészkek peremén, másrészt Törökország kulcsállam a Kelet és Nyugat közötti energia-útvonalakon, harmadrészt az országban tartózkodó 3 millió szír menekült folytathatná vándorlását Németország felé, és negyedrészt egy diplomáciai krízis Ankarát rögtön Moszkva befolyási övezetébe lökhetné.

Moszkva álláspontja

Tekintve Moszkva elhúzódó konfliktusát a Nyugattal, az orosz elnök nem fecsérli el a lehetőséget holnap, hogy Erdogant minél távolabb fordítsa a Nyugattól. Putyinnak nincsenek különösebb politikai érzékenységei, ha a világi török elit felszámolását látja – amely ráadásul együtt jár a hadsereg gyengülésével – , így ez nem lesz probléma a kétoldalú viszonyban. A keddi szentpétervári találkozója Erdogannal tehát ígéretes lehet, különösen, mivel mindkét vezető a tavaly november óta tartó politikai jégkorszak túlhaladására törekszik. De meghozhatja-e a holnapi találkozó olyan szinten az áttörést, hogy a Nyugatnak komolyan aggódnia kelljen?

A felszínen mindenképpen, de a mélyben az elmúlt időszak során Moszkva és Ankara stratégiai érdekei éppenséggel távolodtak egymástól. Ez nemcsak Szíriára és Ukrajnára igaz, hanem a Kaukázusra is, ahol a kiújult feszültség Örményország és Azerbajdzsán között kiélezte a vetélkedést Ankara és Moszkva között. Ankara elképedve figyelhette az elmúlt hónapokban, ahogy Moszkva Asszad jóváhagyásával megerősítette csapatait a szíriai Tartuszban és Latakiában, Örményországgal pedig már közös légvédelmi rendszert hozott létre.

Egy egyenrangú stratégiai partnerség ellen szól, hogy az utóbbi időszakban Moszkva megerősítette pozícióit a Fekete-tenger térségében, a Balkánon és Közel-Keleten is, márpedig mindhárom térség létfontosságú Ankara geopolitikai érdekei szempontjából is. Tehát Erdogan legfeljebb egyfajta alárendelt szerepet tölthet be ebben az új kétoldalú felállásban.

Káncz Csaba

Ankara álláspontja

Erdogan és hívei számára a Nyugat kritikus hozzáállása a puccs utáni megtorlásokhoz és tisztogatásokhoz tovább erősítette az elképzelést, hogy közelebb kell húzódni az eurázsiai tömbhöz. Törökország ennek keretében az orosz-kínai vezetésű Sanghaji Együttműködési Szervezettel (SCO) fűzné szorosabbra a kapcsolatát. Moszkva vonatkozásában pedig holnap Erdogan célja az lehet, hogy egyrészt felhagy Asszad elnök eltávolításának követelésével és cserébe Moszkva támogatásának csökkentését kéri az észak-szíriai kurdok irányába.

Ez utóbbiak szervezete, a PYD már összekötő irodát is nyithatott Moszkvában és egy de facto államocskát kerített ki Szíria északi részén, amely egy rettenetes fejlemény a török stratégák szemében. Áttörésként értékelhető, hogy a tervek szerint holnap a két tárgyaló fél egy közös munkacsoportot hoz létre a szír krízis megoldásának elősegítésére. Egy politikai konszolidáció Moszkvával végeredményben segíthetné a kurdok gyengítését és egyben erősíthetné Erdogan belföldi hatalmát. A jelen helyzetben a török vezető számára ez sem lenne elhanyagolható eredmény.

Káncz Csaba jegyzete