4p
Az Orbán környezetével is jó kapcsolatot ápoló Steve Bannon folyamatosan folytat titkos megbeszéléseket Boris Johnson-nal. Egy ésszerű Brexit-kompromisszum megtorpedózása és ezzel az európai politika gyengítése a jelenlegi amerikai vezetés érdekében áll. Az elmúlt órákban megkezdődött a végső leszámolás a brit miniszterelnök és kihívója között.

Pontosan tíz évvel a Lehman Brothers csődje után azzal a figyelemre méltó helyzettel szembesülünk, hogy a nyugati világban a legsúlyosabb politikai feszültség a globalizáció két vezető hatalmánál, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban alakult ki. Washingtonban és Londonban az első számú politikai vezetők már képtelenek ellenőrzésük alatt tartani saját kormányukat, de jórészt már saját országuk fejleményei fölött is elvesztették a kontrollt.

A beépített kihívó

Az Egyesült Királyság esetében a gazdasági teljesítmény már most 2.1 százalékkal kisebb, mintha két éve a választók a Brexit ellen szavaztak volna. A politikai és gazdasági bizonytalanság hetente 440 millió fontos kárt okoz az államháztartásnak. Az EU főtárgyalója, Michel Barnier mindenesetre egy kis levegőhöz juttatta tegnap a fontot, kijelentve, hogy szerinte reális egy Brexit-megegyezés 8 héten belül. Mindenesetre a még tárgyalás előtt álló kérdésekkel kapcsolatban Barnier példaként említette a mezőgazdaságot, az európai termékek jogait. Ez több tízezer terméket érint, melyeket az EU meg akar védeni, ide tartoznak például az európai tájak borai. Ennél is bonyolultabb kérdés azonban az Ír-sziget majdani státusza, hiszen Írország az Unió része marad, Észak-Írország viszont az Egyesült Királyság részeként kilép majd.

De nemcsak Brüsszel akarja befolyásolni London politikai dinamikáját, hanem Washington is. Trump elnök júliusi londoni látogatásán a keményvonalas Brexit-párti Boris Johnson volt külügyminisztert ajánlotta nyilvánosan jövendő brit miniszterelnöknek. Az Orbán Viktor környezetével is jó kapcsolatot ápoló Steve Bannon volt Fehér Házi stratéga pedig egyes értesülések szerint folyamatosan folytat titkos megbeszéléseket Johnson-nal.

Hazugságok és provokációk

Johnson dicstelen szerepet játszott a Brexit-kampányban, szemérmetlenül azt hazudva a választóknak, hogy kiválás esetén heti 350 millió fonttal több jut majd a brit állami egészségügyi rendszerbe. Az utóbbi hetekben aztán Johnson két mélyütést is bevitt Theresa May miniszterelnöknek a Daily Telegraph konzervatív napilapban, azzal fenyegetve őt, hogy hiába próbál meg kompromisszumot kötni Brüsszellel a kormányzati tervezet (Chequers Javaslatcsomag) alapján, azt a konzervatív keményvonalasok megfúrják majd a parlamenti szavazáson. Johnson provokatív viselkedésével pozicionálja magát a három hét múlva sorra kerülő birminghami konzervatív konferenciára May ellenében. Egyben piros pontokat gyűjt be Trump Fehér Házánal, hiszen egy ésszerű Brexit-kompromisszum megtorpedózása és ezzel az európai politika gyengítése a jelenlegi amerikai vezetés érdekében áll.

Káncz Csaba

A kormányfő környezetét sem kell félteni és az utóbbi napokban célzott kiszivárogtatásokkal folytatnak karakter-gyilkosságot Johnson ellen. A bulvársajtónak eljuttattak egy „fekete dossziét”, amelyben zaftos részletek találhatók Johnson kicsapongó életmódjáról. Többek között törvénytelen gyerekéről, aki 2009-ben egy műkincs-kereskedővel folytatott románc gyümölcseként született. Úgyszintén a 2004-es kapcsolatáról egy celebbel, amelyet Johnson egy ideig tagadni próbált. Johnson negyedszázada tartó házassága is a múlt pénteken omlott össze hivatalosan és a bulvárlapok a hétvégén címoldalon hozták Johnson 24 évvel fiatalabb szeretőjének sztoriját, aki nem mellesleg spin-doktorként dolgozik a politikus mellett.

Egyelőre még senki nem tudja, hogy már Birminghamben egymás torkának ugrik-e Johnson és May. Most úgy tűnik, hogy a Johnson-t érintő kiszivárogtatások valószínűleg nem rázzák meg alapjaiban a politikus tekintélyét elkötelezett hívei körében. Egy azonban biztos: a végső leszámolás elkezdődött a miniszterelnök és kihívója között.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG