3p
Ma vitázik az Európai Parlament a Sargentini-jelentésről, Orbán hét percben győzködheti a képviselőket, hogy létezik még jogállam Magyarországon. Még ha el is indul, az atomfegyverként is emlegetett hetes cikk szerinti eljárás szinte biztosan nem jut el a végéig, a kérdés inkább az, hogy kihátrál-e európai szövetségese a Fidesz mögül. Szavazás szerdán.

Kedden vitázik, majd szerdán szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről, amelyet a testület illetékes bizottságában korábban nagy többséggel elfogadtak.

7 perce lesz Orbánnak - Sargentini szoros szavazásra számít

A kedden délután 3 órakor kezdődő strasbourgi vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, aki hét percet kapott a felszólalásra. A jelentést összeállító holland zöldpárti Judith Sargentini elmondta, szoros szavazásra számít, mert ugyan képviselőtársainak túlnyomó többsége egyetért a szöveg megállapításaival, a pártpolitika még közbeszólhat, ugyanis a jóváhagyáshoz elengedhetetlen a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatása.

A dokumentum elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség. A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani.

A Sargentini-jelentés magyarul is elérhető az EP honlapján.

Nagyon magasról kapott ultimátumot Orbán Viktor

A magyar kormányfőnek kompromisszumot kell kötnie, különben az Európai Néppárt nem fogja támogatni a szerdai európai parlamenti szavazáson – erre utalt Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője egy hétfői lapinterjúban. Márpedig a voksolást a néppárti képviselők szavazatai dönthetik el. Részletek >>

Miért érdemelne atomcsapást Magyarország?

A jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti, gyakran atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását. A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsorolnak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, valamint a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

Szinte kizárt, hogy egyszer majd valamikor nagy sokára legyen ebből valami

A jogállamisági eljárás megindításának szakértők szerint ebben a fázisban inkább politikai, mintsem jogi jelentősége lenne. Ha az EP elfogadja, akkor a tagállami kormányokat tömörítő tanács négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy az országban csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén - végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

A kormány persze most is migránsozik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn minősített hazugságok gyűjteményének nevezte a dokumentumot. Szerinte az bosszú azért, mert Magyarország „nem hajlandó illegális bevándorlók befogadására”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom zárja be a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG