Orbán és az olasz fasizmus – februárban új korszak kezdődhet hazánkban

Orbán Viktor Brüsszelben. (EPA/ARIS OIKONOMOU)

Értesülésünk szerint a magyar miniszterelnök jelenleg afelé hajlik, hogy heteken belül kilépteti a Fideszt az Európai Néppártból (EPP). Valóban, az osztrák Die Presse napilap már tavaly novemberben jelentette: a Néppártban sokan arra számítanak, a Fidesz még a bölcsek jelentésének nyilvánosságra hozatala előtt kilép a pártcsaládból.

Orbán ezen vélt döntése összhangban lenne olyan befolyásos európai konzervatív politikai vezetők véleményével, mint Manfred Weber (az EPP európai parlamenti frakcióvezetője) és Donald Tusk (az EPP új vezetője), akik nem támogatják a magyar kormányzó párt visszatérését a Néppártba.

Salvini és Meloni harcostársaként

Orbán adott esetben nem lép légüres térbe az európai nagypolitikában. Macron francia elnök partnerként számít rá oroszországi közeledésében, Olaszországban pedig újra a legnépszerűbb párt a Fidesz szoros szövetségese, Matteo Salvini Ligája.

Márpedig január 26-án kulcsfontosságú, akár az ország rövid távú politikai jövőjét is meghatározó regionális választásokat tartanak Olaszországban: noha Emilia-Romagna tartományt hagyományosan baloldali régióként tartják számon, a római kormányban tavaly szeptemberben bekövetkezett baloldali fordulat óta több felmérés is azt jelzi, hogy a Silvio Berlusconi és Giorgia Meloni összefogásával létrejött egyesült jobboldalnak minden esélye megvan arra, hogy saját hátországában mérjen döntő csapást az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) koalíciójára. Salvini célja, hogy jövőre a régiók nagy részét bevegye partnereivel. Egy sor fontos régióban rendeznek ugyanis választást, így Emilia-Romagnában, Apuliában, Kampaniában, Toscanában, Ligúriában, valamint Venetóban.

Ezekkel a remélt győzelmekkel Orbán „harcostársa” azt kívánja igazolni, hogy a jelenlegi kabinetnek nincs társadalmi támogatottsága, s irányváltásra van szükség Rómában - amit előrehozott választás testesítene meg. A Bloomberg tegnap hat olyan okot is felsorolt, amelyek már ebben a hónapban bedönthetik az olasz kormányt.

Orbán nem csak a Kreml által pénzügyileg támogatott Ligában bízik, hanem a feljövő neofasisztákban is. A múlt hónapban a 2012-ben alapított Olasz Testvérek (FdI) támogatottsága már túllépte a 10 százalékot. A magyar miniszterelnök múlt szeptemberben tartott tüzes beszédet a FdI kongresszusán a pártelnök, Giorgia Meloni meghívására, aki önmagát Mussolini hagyományőrzőjének tartja.

Új külügyminiszter jöhet

Orbán tehát kilépésre készülhet a Néppártból és ennek keretében értesülésünk szerint a jövő hónapban kancellária-miniszternek nevezi ki Szijjártó Pétert, míg a Külgazdasági és Külügyminisztériumot jó eséllyel a Fidesz egyik alelnöke, Novák Katalin EMMI-államtitkár veheti át.  (Azt ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy Gulyás Gergely kancellária-miniszter a szilveszteri nagyinterjújában mindenesetre elhessegette az esetleges leváltásáról szóló kérdést.)

Káncz Csaba

Novákra és a keresztény fundamentalizmus hazai erősödésére már múlt szeptemberben felhívtuk ezeken a hasábokon a figyelmet. Valóban, Novák a legfőbb hazai összekötő az amerikai ultrakonzervatív, neoprotestáns fundamentalista szervezetek felé, amelyek a Családok Világkongresszusa (WCF) hálózatain keresztül átláthatatlanul költenek dollármilliókat európai (köztük magyar) szélsőjobboldaliak és „családvédők” sztárolására.

Ezek az amerikai ultrakonzervatív aktivisták mára szoros kapcsolatokat építettek ki olasz, magyar, lengyel, spanyol és szerb politikai körökkel, valamint a brit Brexit aktivistákkal is. Az amerikai elnökhöz a becsatolást Jay Sekulow ügyvéd biztosítja, aki önmagát „messianisztikus zsidó”-nak tartja. A Kreml irányába Alekszej Komov orosz aktivistát tekintik kapocsnak.

Arra pedig már a liverpooli püspök figyelmeztetett újévi üzenetében, hogy populista amerikai, olasz és magyar politikusok megpróbálják kisajátítani a Bibliát és a keresztet. Paul Bayes püspök szerint a hazugság korát éljük, ily módon a kereszténységet is fegyverként lehet bevetni, el lehet azt torzítani, a nemzeti populizmus eszközeként használva a katolikus vallást.