4p
A tervek szerint közös énekléssel, nagyszabású fogadással és szabadtéri bulival búcsúztatják a brit képviselőket Brüsszelben – nem titkoltan abban a reményben, hogy egy részüket egyszer még viszontláthatják. Az Európai Parlament ma este várhatóan elfogadja a kilépési egyezményt, az Egyesült Királyság pedig péntek este 11 órakor, 47 év után távozik az uniós közösségből.
Terry Reintke zöldpárti német EP-képviselő gyertyát gyújt a britek emlékére. (Forrás: Twitter)

A Brexit szar ügy, de csak azért is bulizzunk

– ezzel a címmel hirdette meg búcsúpartiját Magid Magid brit zöldpárti európai parlamenti (EP) képviselő holnap este fél hétre a brüsszeli Place du Luxembourgra.

Buli és gyertyagyújtás

A Facebookon elérhető program szerint a bulit a szomáliai származású politikus és a beszédes nevű F*ck Brexit Orchestra zenei perfomansza nyitja. Emellett lesznek játékok is, az est további részét pedig egy DJ celebrálja majd. A Brexit-ellenes partin eddig több mint kétszázan jelezték részvételüket.

Szintén rendhagyó módon búcsúztatná a briteket egy másik zöldpárti EP-képviselő: Terry Reintke e-mailben arra kérte képviselőtársait, hogy a mai Brexit-szavazás után közösen énekeljék el az Auld Lang Syne-t. Ez Robert Burns skót költő verse, amit egy skót népdalra írt, és így hangzik:

A német politikus egyúttal arra kért mindenkit, hogy tegyen ki egy gyertyát az ablakába csütörtök este – egy nappal azelőtt, hogy 47 év után hivatalosan is megszűnik az Egyesült Királyság uniós tagsága.

Egy fény a barátság fennmaradásáért. Egy fény a közös otthonunkért, Európáért. Egy fény közös jövőnkért

– írta Twitter-oldalán Reintke, aki reméli, hogy egy nap Nagy-Britannia (vagy legalább Skócia) visszatér az uniós családba.

Múzeumba viszik a brit zászlót

A britektől persze nem csak kötetlen, hanem hivatalos keretek között is elköszönnek majd Brüsszelben: David Sassoli, az EP elnöke egy nagyszabású búcsúpartin látja vendégül a 37 brit EP-képviselőt és a brit újságírókat a mai szavazás után.

Emellett állítólag lesz közös csoportkép és uniós himnuszéneklés is, szombat reggel pedig leeresztik és egy múzeumba szállítják majd az EP épülete előtt lengedező brit zászlót.

Farage már csomagol

Eközben a brit képviselők már elkezdtek csomagolni: Nigel Farage brüsszeli irodájában például stócban állnak a dobozok. A Brexit Párt elnöke, aki 1999 óta megszakítás nélkül tagja az EP-nek, emlékezetes tirádákat intézett az uniós vezetők és intézmények ellen az elmúlt húsz évben – 2010-ben Herman van Rompuyról, az Európai Tanács akkori elnökéről például azt mondta:

Önnek annyi karizmája van, mint egy nedves felmosórongynak, és úgy néz ki, mint egy huszadrangú banki alkalmazott.

Az utolsó voksolás

„Amúgy” lesz még egy vita és egy szavazás is ma az EP-ben, de ez már csak formalitás. Ezen az EP-képviselők minden bizonnyal jóváhagyják a brit kormány és Brüsszel közötti kilépési egyezményt, miután azt a parlamenti szakbizottságok múlt héten már aláírták. Ezzel az utolsó „akadály” is elhárul a Brexit elől. (A brit parlament már múlt héten megszavazta az egyezményt.)

A kilépéssel azonban még korántsem sem zárult le a Brexit folyamata. Sőt, egyes szakértők szerint még csak most jön a neheze, hiszen meg kell állapodni a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról. (Amíg ez nem történik meg, addig a britek tartják magukat az uniós szabályokhoz.)

London mindenképp szeretné még idén lezárni a tárgyalásokat, Brüsszelben viszont nem túl sok esélyt látnak erre.

A Brexit politikai-gazdasági vonatkozásaival, valamint az átmeneti időszakkal holnap reggel külön cikkben foglalkozunk. Videókommentárunkat – Miért lépnek ki a britek? Mi a titka Boris Johnsonnak? – pedig itt tekinthetik meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG