Angela Merkel német kancellár. Kép forrása: EPA/Kay Nietfeld

Ennek az európai országnak az első számú politikai vezetője túszul ejtette a kormányzó pártot és saját környezetéből az évek alatt kíméletlenül kiirtott mindenkit, akinek esélye lehetett volna megkérdőjeleznie a hatalmát. Nos, itt több ország is szóba kerülhet, de ebben az esetben Angela Merkelre gondolunk. S bár a kancellárt a szeptemberi általános választásokon kiütötték, ezt ő még mindig képtelen felfogni és a mai napig zavarodottan bolyong a politikai ringben.

A vég kezdete

Ezért is hat a megkönnyebülés erejével az a belső információ, amelyet Jenny Hill, a BBC tudósítója szivárogtatott ki, miszerint a konzervatív CDU-ban még nem vesztette el mindenki a józan ítélőképességét és „már keresik a kancellár utódját, miközben karrierje végének érzése saját pártjában is egyre erősödik.”  Valóban, a kancellárnak kulcs-szerepe van a jelenlegi német politikai lebénulásban. Hosszú kormányzása alatt számos stratégiai területen ment szembe saját pártjával és választóival. Ez mára a protestpártok megerősödéséhez vezetett, miközben a centrum felaprózódott.

A Financial Times (FT) tegnapi írása szerint 12 éves kormányzás után mind az országnak, mind saját pártjának egyre inkább elege van a kancellárból. A CDU talpasai egyre élesebb kritikákat fogalmaznak meg személye ellen. A helyi funkcionáriusok és a fiatal aktivisták már rendszeresen szólítják föl lemondásra, amely egy ilyen hiererchikusan felépített pártban korábban elképzelhetetlen lett volna.

A meghasadt párt

Az FT által megszólaltatott pártkativisták szerint a CDU meghasadt - ennek következményeként veszélyes szakadék alakult ki az országos vezetés és a helyi szervezetek között. Egyesek több évtizede nem tapasztalt pocsék hangulatról számolnak be a CDU-n belül. Többen idézik a tavaly decemberi párthatározatot, amely korlátozta volna egyes migránsok jogát a kettős állampolgársághoz. Merkelt ez a legkevésébe sem érdekelte, és megvétózta saját pártja döntését.

A CDU Merkel Willkommenskulturjával a 22-es csapdájába esett. Egyoldalról a párt márkaneve hosszú ideje a törvényesség és rend, más oldalról a választók nagy része mostanra már a 2015-ös migráns- és menekültválság első számú felelősét látja a CDU-ban.

A CDU és bajor testvérpártja, a CSU most egy nagykoalícióban reménykedik a szociáldemokratákkal (SPD), gyakorlatilag folytatva az elmúlt négyes koalíciót. Ha ez mégsem jönne össze, akkor a kancellár megpróbálhat kisebbségi kormányt alakítani, vagy újabb választásra törekedni – két opció, amelyet a második világháború óta nem élt meg Németország.

Káncz Csaba

Egyre erőtlenebb személyi ügyekben

Miközben egyre nő belföldön az elégedetlenség a kancellárral és egyesek a háttérben már fonják számára a selyemzsinórt, a nyugati világban még mindig elképesztő tisztelet övezi. Ez bizonyos fokig érthető is, ha Trump turbulens vonalvezetésére, vagy a brit Theresa May teljes lebénulására gondolunk.

Mindesetre az utóbbi hetekben számos olyan mozzanat történt a CDU-ban, amely arra utal, hogy Merkel kezéből kezd kicsúszni az ellenőrzés. Bár bizalmasát, Volker Kaudert újraválasztották frakcióvezetőnek a szeptemberi választási pofon után, de jóval kisebb többséggel, mint korábban. Aztán a múlt hónapban többször is sikertelenül próbálkozott, hogy másik bizalmasát, Annette Schavant megválasztassa a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány élére. A legutóbbi jelzés pedig ezen a héten érkezett, amikor a glifozát nevű, vitatott növényvédőszer ügyében a CSU minisztere Brüsszelben megszavazta annak további használatát, mindezt úgy, hogy erről nem konzultált az SPD-s környezetvédelmi miniszterrel. A szociáldemokratáknál leolvadtak a biztosítékok, Merkel mégsem rúgta ki a bajor minisztert – sokak szerint azért nem, mert ehhez már nincsen meg az ereje.

Káncz Csaba jegyzete