Vigyázat, aknamunka!
A nagy stressz, a munkahelyi elvárások, a hosszú munkaidő és kevés pihenés, a rendszertelen életvitel, kevés mozgás és helytelen táplálkozás sokak számára szinte kikerülhetetlen. Márpedig ez egy olyan hosszú időn át tartó, szinte észrevehetetlen aknamunkát végez a szervezetben, amely bizony nem marad következmények nélkül. Csakhogy tényleg aknamunkáról van szó, ellentétben a hirtelen behatásokkal. Hiszen a fájdalmat épp azért érezzük, hogy tegyünk ellene: ha eltörik a lábunk, fáj, tehát orvoshoz megyünk. A helytelen életmód azonban alattomosan rombolja a szervezetet, így a tünetek is jóval elmosódottabbak.
A test különce
Csak azt érezzük, hogy valami valahogy nincs rendben. Olykor-olykor fájdalom jelentkezik a nemiszervekben, a gáttájékon, felmerülnek szexuális problémák, nem tökéletes a vizelés/székelés, emésztési zavarokkal küzdünk, magas a vérnyomásunk, olykor szúr a mellkasunk. De azért ezekkel együtt lehet élni, hozzászokunk, és egyébként se olyan súlyosak a gondok. Ám épp ebben rejlik a legnagyobb veszély. A kismedence ugyanis különc egy terület: a zsigeri szervek nem különállóak, hanem egyfajta egységet alkotnak: ha az egyikkel baj van, az kihat a többire is, épp ezért a tünetek nem egyértelműek, nehezen megfoghatók és behatárolhatók. Azt hisszük, nincs gond, holott nagyon is van, csak éppen a szervezetünk egy olyan területén jelentkezik, amely így jelez, ilyen „visszafogottan”.
Ne vegyük félvállról, amíg megtehetjük!
A szervezet jelez, és ezeket a jeleket nagyon fontos figyelembe venni, hiszen a gyulladásos tünetek kezelése fiatalkorban még megoldható, idősebb korban azonban már könnyen műtéti beavatkozást követel. Ha vizelési és szexuális panaszokat (potenciazavarok, korai magömlés, kellemetlen ejakuláció) észlelünk, ha gyakori vizelési ingerrel vagy nehezített, utócsepegéses vizeléssel küzdünk, ha tompa fájdalmat érzünk gáti tájon, alhasban, szúró-égő jellegű érzést a húgycsőben, a herékben, ne vegyük félvállról!
A kismedence feladja a leckét - de meg kell oldani!
Muszáj kezeltetnünk, hiszen komoly betegségek jelzői lehetnek, amelyeknek gyógyítása sem egyszerű feladat épp a kismedencei szervek egymásra hatása és a tünetek meghatározhatatlansága miatt. A kezelőorvosnak több szakma átfogó ismeretével kell rendelkeznie ahhoz, hogy ki tudja szűrni az eredeti okokat, és megszüntethesse azokat, amely türelmet követel orvostól és betegtől egyaránt. A kismedenceifájdalom-szindróma, az érintett szervek betegségeinek kezelése multidiszciplináris megoldást követel.
MBW Egészségcentrum: válasz a felgyorsult világra
Csakhogy épp a zaklatott életvitel miatt kerültünk ebbe a helyzetbe, amellyel nehezen összeegyeztethető az egyik orvostól a másikhoz küldözgetés, a hosszadalmas várakozás. Szerencsére nemcsak a világ gyorsult fel, de megszülettek azok a szolgáltatások is, amelyek alkalmazkodnak ehhez a tempóhoz. Az MBW Egészségcentrum iskolapéldája ennek: a prosztatavizsgálat ujjbegyből vett vérből és urológus szakorvos közreműködésével intim, szakszerű vizsgálattal már 10 percen belüli eredményt ad, a vizsgálatra a munkaidő után, akár este is kérhetünk időpontot. Nincs orvostól orvosig rohangászás, a diagnózis felállításától a teljes gyógyulásig mindent egy helyen biztosít, és a modernséget nemcsak legújabb orvosi eszközeiben hordozza, de szemléletmódjában is, hiszen lehetőség van a természetgyógyászatban bevált gyógyító eljárások alkalmazására is. Rendkívül diszkrét, nincs várakozási idő, a szakorvos azonnal, tökéletes figyelemmel és gyors, teljes körű vizsgálattal áll a páciensek rendelkezésére. Mindezt csendes elegáns, komfortos kialakítású környezetben hálapénz nélküli, előre kiszámítható áron. Mert betegnek lenni nem jó ugyan – de van, ahol jobb, mint máshol.
(x)
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Megindult az orosz hadsereg, óriási csata dúl Harkiv közelében
9 órája
-
Megvan, ki lett Oroszország miniszterelnöke
10 órája
-
Bevacsorált a forint, lehet szaladni a váltókhoz
10 órája
-
Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról – A hét videója
10 órája
-
Szédítő sorozatot produkált a pesti tőzsde a héten
11 órája
-
Újabb frontot nyitott az orosz hadsereg, sorsdöntő szakaszhoz érkezhet a háború
12 órája
-
Másfél hét múlva lejár Zelenszkij mandátuma – mi lesz ezután?
13 órája
-
Erősödött a forint – mutatjuk, meddig
-
Magyarország beépíti a problémás kínai technológiát a kritikus infrastruktúrájába
-
A Matolcsy-fiú és a New York-i álomlakás: újabb részlet derült ki
-
Eldobja a nyugtatót, ha eurót vett!
-
Magyar Péter: nem megyünk haza, ha nem lesz nyilvános vita!
-
A kínai cégek Budapest után egy megyét is kinéztek maguknak
-
Lemondott a Pénztárszövetség elnöke
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
- Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 8. 07:29
- Kiderült, mi miatt jön Hszi Csin-ping hazánkba 2024. május 7. 16:51
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén 2024. április 14. 11:33
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója 2024. április 12. 18:53
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Sorban dőlnek a rekordok, már hét fővárosi kerületben is egy millió forint fölött a négyzetméterár
16:04
-
A brit baloldal migrációellenes tervei keményebbek Orbán Viktorénál
16:04
-
Különös, nem találnak befektetőt az Északi-tenger déli részének legnagyobb gázmezőjéhez
13:01
-
Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják
13:01
-
4 indok, amiért érdemes a lízinget választani
12:12
-
Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk
16:41
-
Békemenet lesz június 1-jén a Margitszigeten
15:51
-
Átzúgott a kerékpárverseny Eger területén - VIDEÓ és FOTÓK
13:41
-
Új gyalogátkelőhely létesül Egerben
11:38
-
A településrendezési szerződés a mutyizás melegágya? II. rész
08:00
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója
2024. április 12. 18:53
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
A nap képe: a Mol-toronyban, négyesben ebédelt Orbán Viktor és a kínai elnök
2024. május 10. 14:16
-
Ha elvesztette a pánikszoba kulcsát, nézze meg, mennyi az euró!
2024. május 10. 07:34
-
Újabb frontot nyitott az orosz hadsereg, sorsdöntő szakaszhoz érkezhet a háború
2024. május 10. 17:01
-
Bevacsorált a forint, lehet szaladni a váltókhoz
2024. május 10. 19:01
-
Megindult az orosz hadsereg, óriási csata dúl Harkiv közelében
2024. május 10. 19:54