Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a jegybank által bejelentett kétéves fedezet melletti hitelprogram igazi védőhálót jelent a hazai hitelintézeteknek. Simor András azt mondta, a bankok a jövőben nagyobb biztonságban érezhetik magukat a források tekintetében, de emlékeztetett arra is: a jegybanknak nincsenek eszközei a hitelezési hajlandóság növelésére. Egyelőre nincs végleges döntés a programról és azt sem tudni, mekkora összegről szól.

Simor András a programmal kapcsolatban azt mondta a Portfolio.hu-nak adott interjúban, hogy „a jegybank eszközei számottevően támogatják, de önmagukban nem elégségesek a vállalati hitelezés újbóli beindulásához". Utalt arra, hogy a jegybank folyamatosan figyelemmel kíséri a hitelezési folyamatokat. Ezzel kapcsolatban az MNB Stabilitási jelentései azt állapították meg, hogy 2010-11-ben a hitelezésben a hajlandóság jelentett korlátot, ez volt a domináns a hitelezés visszafogásában.

Az elnök utalt arra, hogy a hitelezési hajlandóságot tekintve a korlátokat a jegybank nem tudja lebontani: ezek a gazdasági környezet bizonytalanságával és az ehhez kapcsolódó alacsony kockázatvállalási hajlandósággal magyarázhatók. Simor András elmondta, hogy a hitelezési képességbeli korlátok is két részre bonthatók, a tőkekorlátokra (egyre kevesebb a hitelezésre fordítható tőke) - ami a bankadóra, a végtörlesztésre, illetve a portfólióromlásra vezethető vissza -, valamint likviditáshoz, illetve a forrásellátottsághoz kapcsolódó korlátokra; ezen belül is fontos szerepet játszik a források és eszközök lejárati összhangja.

A forrásellátottság is két részből áll, a deviza- és forintforrásokból. A devizaforrások 2008-2009-ben "szűkültek be" először, ennek oldására a jegybanknak csak korlátozott eszközei vannak, de ezeket 2009 márciusa óta folyamatosan és sikeresen használja. 2009-2010 folyamán enyhült a devizalikviditás-szűke, ami összefügg azzal, hogy a vállalati és háztartási devizahitelek állományát elkezdték leépíteni. A devizalikviditás azonban 2011 folyamán újra beszűkült, a forintárfolyam ingadozása és az országkockázati felár növekedése ugyanakkor egyre nagyobb forintlikviditási pufferek felépítésére készteti a bankokat. A likviditási kockázatok kezeléséhez több forintforrásra van szükségük - mutatott rá az elnök.

Simor András elmondta, hogy a jegybank 2010 novemberében publikált Stabilitási jelentésében már foglalkoztak azzal, hogy a jelzáloglevél-kibocsátási jogot lehet-e, érdemes-e bővíteni. Arra jutottak, hogy megfelelő kibocsátási hajlandóság esetén számottevő kockázat- és költségcsökkenés érhető el az univerzális modellel, mert az csökkenti a lejárati eltérést, biztosabb finanszírozást nyújt a bankoknak, adott esetben mérsékli a jelzáloghitelezés költségeit. Ez szerinte csak úgy valósítható meg, ha nem kell köztes intézményeket beépíteni a folyamatba, így van arra esély, hogy a hitelfelvevő olcsóbban jusson a pénzhez, és versenyhelyzet alakuljon ki a forint jelzáloghitelezésben Magyarországon.

Az MNB egyik tavalyi elemzése alapján ez a lépés 50-80 bázispontos kamatcsökkentési lehetőséget jelenthet a lakossági jelzáloghitelezésben. Simor András arról is szólt, hogy a lakossági jelzáloghitelek felfutása még várat magára, de az ezt támogató jelzáloglevél-piac fejlesztését időben el kell kezdeni. Az építkezést a jelenlegi jelzáloglevél-kibocsátási modell reformjával tanácsos elkezdeni. "A mi jelzáloglevél-vásárlási programunk ezt az építkezést tudja folytatni" - fűzte hozzá.

Az elnök a jegybank másik új eszközéről, a kétéves, fedezet melletti hitelnyújtásról kifejtette: a 2 éves futamidő segíti az egészségesebb forrásszerkezet kialakítását. Hozzátette: míg a 6 hónapos eszköz egy aukciós forma, ahol az ár függvényében bizonyos mennyiséget allokál az MNB, addig az új eszköz esetében azt mondják a bankoknak, hogy a jegybanki alapkamaton, változó kamatozás mellett két éven át biztosak lehetnek abban, hogy a forrás ott lesz náluk.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Csak két dolog biztos: a száguldó ingatlanárak és a magyar bankok nyeresége?
Gáspár András | 2025. szeptember 4. 14:13
Tőkeerős bankrendszer: üzemanyag van, de útiterv is? Ez volt a címe a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett 63. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki napján a bankvezérek kerekasztalának, melyről a helyszínről, Veszprémből tudósítottunk.
Pénzügyi szektor Már Nagy Márton is magasabb deficitről beszél
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 3. 18:42
Nagy Márton gazdasági miniszter szerint a gyenge európai növekedés és a választások előtti kormányzati költekezés akár a GDP 4,5 százalékára is emelheti Magyarország költségvetési hiányát idén – közölte a Reuters.
Pénzügyi szektor Az Európai Bizottság vámcsökkentést javasol az amerikai importra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 19:12
Az Európai Bizottság csütörtökön két jogszabályjavaslatot terjesztett elő az Európai Unió és az Egyesült Államok augusztus 21-én kiadott közös nyilatkozatának végrehajtása érdekében. A tervezetek célja, hogy megteremtsék a vámcsökkentések jogi alapját, amelyek révén az amerikai fél augusztus 1-jétől visszamenőlegesen könnyítéseket biztosít az uniós autóipar számára.
Pénzügyi szektor Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 16:11
Szilárd pénzügyi pozícióval zárta az idei év első hat hónapját az MBH Bank: mérlegfőösszege 12 452 milliárd forint volt a félév végén, az aktív hitelezési tevékenységnek köszönhetően pedig a lakossági bruttó hitelállomány 10 százalékkal, a vállalati szegmens bruttó hitelállománya 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Pénzügyi szektor Megint milliárdokat adtak ismeretlenek az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 11:57
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG