Összességében nem lepődhetett meg a tendenciákat figyelő ember azon, hogy Matolcsy György jegybankelnök a hét végén belengette: vélhetően megnyitják a növekedési hitelprogram (NHP) II. ütemét a nagyvállalatok előtt is. Egyszerűen nem látszik más út, mint az NHP I. idején bevált módi alkalmazására – bár a siker itt és most nem olyan biztos.

Az adatok ismertek: a legutolsó jegybanki adatközlés szerint 2014. december 31-ig a program második szakaszában részt vevő hitelintézetek 584,2 milliárd forintnyi szerződést jelentettek le a jegybanknak, amelyből 472,3 milliárd erejéig már a hitelnyújtás is megtörtént. Összesen 13813 vállalkozás 20019 ügyletben kapott a kölcsönből.

Szikár adatok

A probléma az NHP-val a részletekben mutatkozik meg a leginkább. Igaz ugyanis, hogy a kölcsön I. pillérjében, az új hitelek között a beruházási hitelek részesedése 61 százalékos, míg a forgóeszközhitelek 27 és az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 12 százalék, ám a beruházási hitelcél a jelek szerint nem a program dedikált ügyfélkörét, a kis- és középvállalkozásokat, hanem sokkal inkább a mikrocégeket érte el. A kis- és közepes vállalkozások az NHP-t 50 százalékban használták fel beruházási hitel felvételére, esetükben a kölcsönösszeg több, mint harmada (35, illetve 37 százalék) forgóeszköz-finanszírozásra ment. Azt, hogy ne érje szó a ház elejét, a mikrovállalkozások „hozták”: esetükben a felvett hitelek 80 százaléka kötődött beruházásokhoz.

A gondot az okozza, hogy az NHP nem a mikrocégekre van kitalálva: az általuk felvett beruházási hiteleknek köszönhetően a beruházási hitelek átlagos összege 22,9 millió forint lett – lássuk be ez nem az a volumen, amely 2 év alatt 2000 milliárd forint kihelyezését lehetővé tenné. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a nagyobb cégek magasabb forgóeszköz-finanszírozási igényének köszönhetően az ilyen célra folyósított hitelek átlagösszege 2,5-ször felülmúlta a beruházási hitelek átlagösszegét. Ez pedig azt jelezi, hogy a „beruházási” hitelek túlnyomó része sem érdemi kapacitásbővítésre fordítódik, hanem sokkal inkább a válság időszaka alatt nem fejlesztett eszközök, gépek, járművek beszerzésére. Ez természetesen biztosíthatja a cég folyamatos életét, javíthatja a gyártási minőséget, az ügyfelek elégedettségét és akár új üzletet is hozhat, azonban igazi gazdaságpolitikai fejlődést csak az átütő, valóban újat hozó beruházásoktól remélhetünk. Ezekkel pedig most adós a program.

Miért nem szeretnek beruházni a cégek?

Az okokat is sokszor elmondták már. A cégek jó része épp túl van a válságon, jelenleg sebeit nyalogatja, azokat gyógyítgatja. Ebbe a körbe pont beleillik a saját házuk körüli rendezgetés, amelynek kockázata azért minimális, mert ezen fejlesztések nélkül biztos a lejtő. A piac fellendülésébe vetett hit még nem annyira erős, hogy a cégek érdemben kockáztatni merjenek, mert bizony egy bedőlt komolyabb fejlesztés után még a 2,5 százalékos (maximális) hitelkamat kigazdálkodása sem túl könnyű feladat. Ráadásul – és ezt is tegyük hozzá – a hazai gazdaságpolitika továbbra sem a kiszámíthatóságáról híres – emiatt azután évekre, évtizedekre terjedő tervek nem igazán születnek. Bár ennek részben ellentmond, hogy az nhp-s beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 6,9 év, ám látni kell, hogy a cégek a lehetőségeket szélesítették inkább a megnyújtott futamidőkkel.

A fentiek okán jöhet annak a kérdése, hogy mi hozhat sikert. Mielőtt a jegybanki gondolattal foglalkoznánk, szögezzük le előre, hogy a legalapvetőbb szükséglet az, hogy a hazai vállalkozások mihamarabb lássanak valamit a beígért gazdaságfejlesztési uniós pályázatokból. A vissza nem térítendő támogatás nagyban eliminálná a beruházási kockázatokat és borítékolhatóan a cégek mind nagyobb száma merne nagyot álmodni. Jó részüknél a szükséges önerő is megvan, hiszen a jegybank adatai szerint tavaly november végén a vállalati betétállomány 3258 milliárd forintra rúgott, ami 17 százalékkal magasabb, mint 2012. végén.

Nagyoknak áll a világ

S itt érhetünk vissza az MNB azon tervéhez, hogy a nagyvállalati körnek is elérhetővé tenné az NHP-forrásokhoz jutást. Merthogy a céges betétállomány döntő része nem a jelenleg az NHP-ban jeleskedő mikro-, hanem sokkal inkább a nagy cégeknél van. Az ő forrásaik kiegészülve a jegybanki hitellel már komoly fejlesztések finanszírozását tennék lehetővé. Ha mindehhez hozzávesszük azt, amit a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai helyettes államtitkára régóta – komolyabb visszhang nélkül – jelez, vagyis, hogy az uniós pályázatoknál az új ciklusban nem lesz cél a támogatások szétaprózódása, a kormányzat inkább nagyprojekteket támogatna, amelyből azután beszállítóként, stb. jutna a kicsiknek is - láthatjuk, hogy a következő években a nagy cégeknek áll a világ. E tekintetben tehát az NHP újrafazonírozása üdvözlendő is lehet.

A kérdés igazából az, hogy vajon kell-e ezeknek a cégeknek a jegybanki hitel. Balatoni András, az ING Bank vezető közgazdásza a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy a nagyvállalatok hitelfelvétele eddig sem ütközött olyan erős kínálati korlátba, mint az a kkv-knál megfigyelhető. Ennek a vállalatcsoportnak az anyabanki finanszírozás mellett a kötvénykibocsátás is rendelkezésre áll a finanszírozás biztosítása érdekében. Ráadásul a nagyvállalati kamatok nem sokkal haladják meg az NHP keretében elérhető 2,5 százalékos kamatszintet, igaz 1-2 százalékpont is dönthet egy-egy beruházás sorsáról – tette hozzá a közgazdász.

Most nem lesz hitelcsere

Ténykérdés, hogy az NHP I. sikerét az okozta, hogy a cégek, közülük pedig döntően a nagyobb cégek lecserélték drága (deviza)hitelüket az olcsóbb jegybanki forrásra. Ebben ugyanakkor nemcsak ők, de a bankok is érdekeltek voltak. A korábbi években felvett hiteleken ugyanis a kamatbázison felül igen szerény, nem egy esetben 0,7-1,0 százalékos kamatfelár mellett tudták csak finanszírozni a cégeket. Miért ne jött volna jól mindkét oldalnak, ha korábbi 3,5-4,0 százalékos hitelét maximum 2,5 százalékosra cseréli? A cég egyértelműen kamatot spórolt, miközben a finanszírozó marzsa az adott hitelen akár meg is duplázódhatott. Ezért hajtotta a nagyvállalati hitelcsere az NHP I. fázisát.

De ma a helyzet azért más. A korábbi hitelek zömét a vállalkozások – láttuk – lecserélték, az új hitelek kamatbázisa ma számottevően alacsony. A banki marzsokon továbbra is lehet jókat vitatkozni a bankokkal és – mivel továbbra is hiány van valóban jól finanszírozható ötletből – általában céges sikerre is vezet ez az alku.

Ennek ellenére van helye és létjogosultsága a NHP nagyvállalati kiterjesztésének, hiszen ebben a konstrukcióban nem változik a kamatbázis. Márpedig minden gazdaság szereplő számára fontos lenne, hogy végre újra inflációt köszönthessünk az évek során. Ha pedig ez így lesz, akkor a 0 százalékon nyújtott refinanszírozásnak nem lesz párja. De az NHP I. hitelcseréjének sikere a fent bemutatott piaci körülmények között aligha ismételhető meg.