3p
Az MNB jogerős érdemi pernyertességével végződött a jegybank által indított – forint alapú és tényleges devizahiteles elszámolást érintő – valamennyi eddig lezárult közérdekű bírósági eljárás. Az érintett alperes pénzügyi intézményeknek így a 2010. november 26. utáni időszakra vonatkozóan is kötelességük elszámolniuk fogyasztóikkal – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jegybank közleménye felidézi, az elszámolási törvény felhatalmazása alapján 16 pénzintézettel szemben indított 2015 április végén közérdekű pert.

A keresetek célja annak megállapítása volt, hogy az intézmények – forint alapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett – fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseinek részévé tett, 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételek (ÁSZF) egyes előírásai (amelyek egyoldalú kamat-, díj- illetve költségemelést tesznek lehetővé a pénzügyi intézménynek), illetve a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő módosításainak egyes részei tisztességtelenek, ezért érvénytelenek.

Nyert a jegybank

A perek döntő többsége jogerősen lezárult. Egyetlen esetben még felülvizsgálati eljárás van folyamatban a Kúria előtt, egy további perben az eljárást a bíróság felfüggesztette. Két érintett pénzügyi vállalkozás a per időszakában – más, korábban így döntő pénzügyi intézményekhez hasonlóan – önkéntesen alávetette magát az adott időszakra vonatkozó elszámolási kötelezettségnek, így ezen eljárásokat a bíróság megszüntette.

Az MNB valamennyi lezárult eljárásban érdemben pernyertes lett. A bíróságok ugyanis úgy foglaltak állást, hogy a pénzintézetek perrel érintett ÁSZF-jei az érintett időszakra vonatkozóan is nagyobb részben tisztességtelennek, s így érvénytelenek voltak.

A jegybank pernyertességével befejeződött perek öt intézménynél az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék, egy esetben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, öt szolgáltató esetében pedig a Kúria felülvizsgálata során hozott jogerős ítéletével zárultak. A bíróság két bankkal szembeni pert – tekintve, hogy az érintett intézmények egyes szerződési kikötéseket konzorciálisan alkalmaztak – egyesített, és a jegybank keresetét ekként bírálta el.

Az MNB tapasztalatai szerint a közérdekű perekben kifogásolt szerződési kikötések lényegében azonosak voltak azon kikötésekkel, amelyek tisztességtelenségét a bíróságok már korábban – a bankok által a magyar állammal szemben indított elszámolási perekben – megállapították. Ennek megfelelően a bírói testületek álláspontja a közérdekű perekben is jellemzően igazodott a korábbi eljárásokban már kimunkált bírói gyakorlathoz.

Megy az értesítő, csak később

Az érintett pénzügyi intézményeknek a 2010. november 26-át követő időszakra vonatkozóan a perek eredményeképpen, az ezt megelőző időszakra vonatkozóan pedig a törvény erejénél fogva kell elszámolniuk a tisztességtelenül elvont összegekkel.

Az elszámolási értesítőket – a két időszakra vonatkozóan egyben – 2015. szeptember 30-ig kellett postára adni a fogyasztóknak, 8 pénzügyi intézmény esetében azonban (az őket érintő perek lezárultának időpontja miatt) az elszámolás későbbre tolódik. Az elszámolási értesítők részletes információin túl a közérdekű perek eredményéről és az értesítők megküldésének határidejéről a pénzügyi intézményeknek honlapjukon és fiókjaikban is tájékoztatniuk kell ügyfeleiket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG