3p
A volt Quaestor-vezér szerint Orbán tehet a cég bukásáról, és a Duna City projekt lehetett volna az aranytojást tojó tyúk, ha megvalósul.
Tarsoly Csaba vádlott a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János

Tarsoly Csaba ügyeiről már korábban is rengeteget írtunk, ő maga azonban még nem nyilatkozott a nyilvánosságnak a letartóztatása óta – ezt a tisztséget végül a Magyar Narancs nyerte el, írja a lapban közölt interjúra hivatkozva az Index.hu. A beszélgetés alapján Tarsoly Csaba továbbra is tartja azon álláspontját, hogy valamilyen összeesküvés áldozata lett, ő maga nem követett el bűncselekményt és nem tudott a cégcsoport dolgozóinak tevékenységéről.

Az egykori Quaestor-vezér szerint a teljes vádirat és a nyomozati anyagok alapján írt cikkek szemenszedett hazugságok, ráadásul a fő vádponttal sem ért egyet: elmondása szerint sem fiktív kötvénykibocsátás, sem az ügyfélvagyon lopása nem történt meg, az eltűnt 210 milliárd forintot pedig fogalma sincs, honnan vette az ügyészség. Saját igazát azzal igyekszik alátámasztani, hogy a korábbi felügyeleti vizsgálatok sosem mutattak ki problémákat – ez azonban fakadhatott a PSZÁF és az MNB felületességéből vagy szakmai hiányosságokból is.

Felvásárlás lett volna a megoldás?

Tarsoly szerint elkerülhető lett volna a csőd, ha engedik a Quaestornak megvásárolni a Hungáriát, illetve, ha az állam beszállt volna a brókercégbe, ahogyan ezt a válság után a bankokkal tették. Érdekesség, hogy állítólag a csőd előtt ígéretet kapott arra, hogy amennyiben mindent bevall Windisch Lászlónak, úgy megmentik a brókercéget.

A bukás előtti napokkal kapcsolatban Tarsoly elmondta: sosem adott ki parancsot arra, hogy a dolgozók bármilyen iratot megsemmisítsenek, ezeket a munkatársak „saját kútfőből” követték el. A csődöt szerinte kizárólag a Buda-Cash és a Hungária körüli botrány miatti pánik, majd az erre való miniszterelnöki ráerősítés okozta, itt külön bírálta Orbán Viktor Kossuth rádiós interjúját. Mint fogalmazott: „ha Nyugat-Európában enged meg magának egy politikus ilyen szavakat, akkor másnap már nem politikus”.

Levágták az aranytojást tojó tyúkot

Azt ugyan már soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha megvalósul a Csepel-szigetre tervezett Duna City projekt. Tarsoly Csaba elmondása szerint korábban Szijjártó Péter leszervezett neki egy találkozót Ghaith Pharaonnal, aki segített volna a finanszírozásban, ám mivel időközben kirobban a Quaestor-botrány, az üzlet is elúszott. A bíróság által kijelölt szakértő szerint 300 milliárdos üzlet önmagában fedezni tudta volna az ügyfélköveteléseket és a csoport anyagi gondjait.

Az interjú végén az ügyfeleknek is üzent, az általános bocsánatkérés mellett ugyanakkor feltette a kérdést: ha valaki minden fillérjét elveszítette, akkor ugyan mégis „miből tudnak időről időre százezres értékben kivetítőt, színpadot bérelni, molinót és pólót gyártani, hogy ellenem tüntethessenek?„

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG