7p
Durva, évtizedek óta nem látott olajár-zuhanás bontakozott ki ma azután, hogy az OPEC tanácskozása eredménytelen volt. Ráadásul a hétvégi szaúdi és orosz nyilatkozatok is csak még több olajat öntöttek a tűzre. A fekete arany huzamosabb ideig 2003 óta nem volt ilyen olcsó. Sokan már 20 dollár körüli olajárban gondolkoznak. A gázár is csatlakozott.
Texasi olajkút (fotó: Pixabay)

Állítólag 1991, azaz az Öböl-háború óta nem esett ekkorát az olaj árfolyama, mint ma reggelre. Miután a múlt héten csütörtökön és pénteken az olajexportáló országok szervezete, az OPEC nem tudott megegyezni a vele időnként együttműködő Oroszországgal, a sajtó a szervezet széteséséről és olajár-háborúról beszél. Szaúd Arábia azután a hétvégén bejelentette, hogy csökkenti a hivatalos eladási árait. Ráadásul a napi kitermelést is 10 millió hordó fölé emeli.  Ez adott a reggel újabb lökést az áraknak lefelé.

A WTI típusú (amerikai) olaj reggel 30 dollár alá is benézett, a minimumárfolyama 27,34 volt, délben 32 dollár az ára. A Brent esetében 31,27 dollár volt az alja, délben 35,5 dollárnál tartott. Így is 22 körüli mínuszban volt mindkét fajta a nap közepéig. Ekkora fokú zuhanás, “fekete hétfő” tényleg csak óriási pánikban szokott előfordulni, mint például a részvénypiacon 2008 szeptemberében, a Lehman Brothers csődje utáni napon.

Az olajárakat kisebb-nagyobb mértékben követték az olajkitermelő vállalatok részvényei is. Az osztrák OMV csak 12, a British Petrol (BP) 18, a Royal Dutch Shell 15 százalékos mínuszban van. De nem kímélték az orosz energiacégeket sem, a Rosznyeft 21, a Gazprom 18 és fél százalékkal zuhant. A decemberben tőzsdére vitt szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco is a mélybe hullt, ezzel az IPO-ár (az elsődleges kibocsátási árfolyam) alá került a részvény.

Az olajon csúsztak el a tőzsdék

A helyzetet súlyosbítja, hogy a gázár is mélyrepülésbe kezdett, ha nem is akkorába, mint az olaj. Az amerikai típusú földgáz jegyzése öt százalék körüli mínuszban van. Mindez egyébként úgy, hogy már csütörtökön és pénteken is nagyot zuhantak az árak. Egy hét leforgása alatt 31 százalékkal esett az olaj és 7,5 százalékkal az amerikai földgáz.

A WTI típusú olaj rövidebb távon. (Tradingview.com)

Főleg az olajárak zuhanásával magyarázzák azt is, hogy ma tőzsdék szintén régen nem látott méretű zuhanást produkálnak  A legtöbb nyugat-európai tőzsdemutató hét százalék körüli mínuszban jár, a hazai BUX index 5,7 százalékot hozott össze. A Mol húzza le leginkább 8,8 százalékkal, de az OTP és a Richter is öt százalék körüli esésben. (Délelőtti tőzsdetudósításunk itt látható.)

Megroppant a kereslet

A Goldman Sachs elemzése szerint könnyen a kettessel kezdődő tartományban, tehát 20 és 30 dollár között találhatja magát az olaj az árháború következtében. Azon sem csodálkoznának, ha a Brent árfolyama 20 dollárig süllyedne, ami már egyes termelők életben maradását veszélyezteti. Ez teljesen átalakíthatja az olaj- és benzinpiacot. A bankház egyébként a második és harmadik negyedévre 30 dollár körüli átlagos olajárat vár.

A WTI típusú olaj hosszú távon. (Tradingview.com)

Szerintük kétség sem férhet hozzá, hogy az OPEC és Oroszország árháborúba kezdett. Ilyen utoljára 2014 novemberében volt, de a kilátások most az akkorinál is sötétebbek. Mégpedig elsősorban azért, mert az árháború a koronavírus miatt megroppant kereslettel találkozik.

Nincs meg a három feltétel

A Bloomberg egyik véleménycikke szerint három feltételnek kell ahhoz teljesülni, hogy az OPEC befolyásolni tudja az árat. Egyrészt a világ keresletének is megfelelő szinten kell lennie. Másrészt az OPEC-tagok egyetértése szükséges hozzá. Harmadszor pedig csak csekély árnyomás érkezhet a külső szervezeten kívüli termelők részéről. Ám az amerikai kőzethasításos technikával termelő piaci szereplők és más nem-OPEC-tagok termelése miatt ez a harmadik feltétel egyre kevésbé teljesül. Ráadásul még a kartelltagok egy része is csalt a termelési plafon betartása során.

Így nem csoda, hogy Szaúd Arábia megelégelte azt a szerepelt, hogy ő játssza a mérleg nyelvét, ő legyen a kereslet-kínálat közötti kiegyenlítő szelep (“swing producer”). Eddig a kereslet és a kínálat közötti eltérést többnyire ők simították ki a termelés módosításával. Ugyanakkor szükségük van az olajbevételekre, miközben nagyon olcsón tudnak kitermelni. Most a kőolajtermelők elsősorban abban reménykedhetnek, hogy a koronavírus visszaszorul.

Putyin bosszúja?

Az olajár összeomlásáról és az olajháború kezdetéről beszél az OilPrice.com cikke is. Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap kijelentette, hogy a jelenlegi olajárak megfelelő szintűek az orosz gazdaság számára. Már számos más elemző is 20 dollár körüli olajárakkal számol az év során. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Oroszország ezen lépése valójában az amerikai palaolaj-kitermelők ellen irányul. Illetve az Egyesült Államok ellen, amely támadja a Nord Stream 2 gázvezetéket Oroszország és Németország között.

Az amerikai olajtermelés egyébként szépen lassan az utóbbi hónapokban is kúszott felfelé. Az olaj iránti kereslet viszont hatalmasat eshet az első negyedévben az előrejelzések szerint. A koronavírus gazdasági következményei mind ebbe az irányba mutatnak. A Morgan Stanley szerint például ebben az évben a koronavírus-fertőzés miatt Kínában nulla lesz az olaj kereslet növekedése. Más szervezetek eddig csökkenő, de szerényen pozitív növekedéssel számoltak.

Hosszabb távon?

Annak hatásairól, ha hosszú távon is nagyon alacsony marad az olajár, egyelőre nem láttunk elemzést. De néhány dolog borítékolható. Az alacsonyabb energiahordozó-árak általában alacsonyabb inflációt jelentenek, ez pedig még inkább megkönnyíti a jegybankok számára, hogy a kamatokat alacsonyan illetve negatíban tartsák. Erre valószínűleg szükség is lesz. Ha alacsony az olaj ára, az valószínűleg elhúzódó válságot, világjárványt, alacsony keresletet jelent.

A nyomott olajár tehát valamelyest segíthet a gazdaság fellendítésében. Ugyanakkor az energiacégeken keresztül lehúzza majd a tőzsdeindexeket. Például az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ahol a szektor súlya jelentős a mutatókban. Az alacsony olajárak viszont hosszabb távon komoly politikai válságot okozhatnak egy sor, gyenge lábakon álló feltörekvő országban. Most leginkább Venezuela, Nigéria, Brazília, Líbia, Irak jutott eszünkbe, de a lista biztosan nem teljes.

Főbb források: Bloomberg, Investing.com, Oilprice.com

Olajat szeretnél? Nem kapsz!

Ha valaminek akkorát zuhan az ára, mint az olajnak, a legtöbb tőkeáttételes termék, turbó certifikát, warrant, kétszeres, háromszoros áttételű ETF megszűnik létezni. Kiütődnek, meghalnak, ahogy ma is. Ha pedig valaki bátor és az új áron, nagyon olcsón akar vásárolni, előfordul, hogy egyszerűen nem kap. Ma például alig találni olajra szóló long és VIX, VSTOXX indexekre (amerikai és európai volatilitásra) szóló short termékeket. Bár valószínűleg a kibocsátók ezt 1-2 nap alatt pótolják majd, ki tudja, akkor hol lesznek az árak. A részvényeket pedig rendszerint felfüggesztik a tőzsdéken 10, 15 vagy 20 százalékos áresés után, pár órára vagy egész napra.

Ehhez még technikai nehézségek is társulnak. A Frankfurti Értéktőzsde certifikát-keresője lassan fél évtizede (legalább 2016 nyara óta) a használhatatlanság határán tántorog. Iszonyú lassú és nagyon nehéz kitapasztalni, hogyan lehet belőle hasznos információkat kinyerni. De végül kiderült, már vannak vadonatúj, ma kibocsátott certifikátok olajra, amelyekre elvileg lehetne üzletet kötni. Az egyik nagy brókercég rendszerében azonban képtelenségnek bizonyult ezek online felvétele az értékpapír-listára. Az ügyintéző szerint az újak felvétele manuálisan 24 órás átfutási időbe is beletelhet. (Bár a gyakorlatban, munkaidőben ez valószínűleg csak 1-2 óra.) Ajánlani sem ajánlanak helyette semmit, vélhetően jogszabályi tilalom miatt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Mifid 2 bevezetése óta sok amerikai ETF sem kapható nálunk. Így az egyszeri kisbefektető pont akkor nem tud valamit megvenni, amikor az extrém olcsó(nak látszik).

képernyőfotó: A Frankfurti Értéktőzsde oldala. RoyalDutchShell certifikátok, árjegyzés nélkül

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG